35 dolláros tablet Indiából

Jövőre kerülhet forgalomba a világ legolcsóbb táblagépe.

Kategóriák: Mobil

Szerző: Wiezner István 2010. július 24.

Shri Kapil Sibal, India oktatási minisztere tegnap bejelentette a világ legolcsóbb táblagépét, amelyet elsősorban a helyi felsőoktatásban tanulók számára fejlesztettek ki. A névtelen eszköz jövőre kerülhet forgalomba, 35 dolláros (nagyjából 7800 forintos) áron. Több forrás szerint ez még csak a kezdet, első körben szeretnék 20 dollárra, majd még ennek is a felére csökkenteni az árát.

 

 


Specifikációit tekintve több a kérdés, mint a válasz: az érintőképernyőjét a legtöbben 7 colosra tippelik, rendelkezik Wi-Fi-vezérlővel, 2 GB belső háttértárral, és egy microSD-foglalattal. Tulajdonképpen két prototípust mutattak be tegnap, azonban vélhetően semmilyen lényegi különbség nincs köztük, konkrétan egyes számban beszéltek róluk.

 


A videón látható, hogy az egyiken Android fut, a másik esetében már nem egyértelmű a helyzet - valamilyen Linux-disztribúció lehet, de elképzelhető, hogy csak egy egyéni felület a Google rendszerén. Egyelőre az is kérdéses, hogy a tanulók számára mennyire ideális egy olyan gép, amely nem rendelkezik fizikai billentyűzettel, és a kijelzője is meglehetősen apró - szórakozásra esetleg alkalmas lehet, de például egy disszertáció begépelésére és szerkesztésére már nem valószínű.

Hordozható számítógép

Legfrissebb videó

Indiai táblagép galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

Legfrissebb hozzászólások

Strapabíró Androidos telefonok a...
"Nos van fejlödés,müszakilag! Igaz ha el jutnak hazánkba,hát biz Drágák..."

2012-02-07 09:02:19

Apple okoskamera koncepció
"Hm-Hm átlag juzer azt szeretné ha a telefonálás zökkenö mentes,jol..."

2012-02-07 08:59:26

Több okostelefon fogy, mint amennyi...
"Ezek igazak.Viszont hazánk az EU-legdrággában müködö,értékesitett,távközlési..."

2012-02-06 08:52:08

Bemutatkozott a Nokia Lumia 900
"Se baj mi Magyariak meg leszünk nélküle túl éljük,ha nincs ami kincs?? "

2012-02-03 08:58:38

Telenor Hipernet - mennyire szuper a...
"Hm nos fenti dolgok szépek,csak drágák a felhasználoknak!Amugy EDGE -t sem..."

2012-02-02 11:23:05

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.