5000 programot töröltek az AppStore-ból

Elsősorban a bikinis hölgyekre hajtottak legutóbb az Apple illetékesei.

Kategóriák: Kereskedelem, Életmód, Játék, szórakozás

Szerző: Wiezner István 2010. február 24.

Igen radikális tisztogatás történt az AppStore-ban: a napokban nagyjából 5000 szoftver elérhetőségét szüntették meg, amelyekben nem kívánt szexuális tartalom szerepelt. Konkrétan nem meztelenségről, vagy pornográfiáról van szó, hiszen ezeket fel sem vették a boltba, viszont a bikinis hölgyeket eddig tolerálták. Azonban Apple szerint egyre több panasz érkezett ezekkel kapcsolatban: elsősorban szülők kifogásolták őket, akik nem szerették volna, ha a gyermekük ilyesmit láthat - ezen szoftverek többsége iPod-ra is elérhető volt.

 

on-the-go-girls-dirty-fingers.jpg
Dirty Fingers: nem tolerálják többé
 

Vannak az ügynek nagy vesztesei: Fred Clarke, az On the Go Girls nevű vállalat tulajdonosa a New York Timesnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy teljesen sokkolta a döntés, hiszen 50 alkalmazásokat távolították el. Szerinte az Apple-nek június óta - mikor az első programjuk felkerült - semmilyen problémája nem volt velük. Most azonban napi több ezer dollár bevételtől estek el, és kénytelenek lesznek újabb platformokra terjeszkedni, ahol kevésbé kötik meg a kezüket.

 

donoma-games-sniper-strike.jpg
A Donoma Games Sniper Strike nevű programjának "Massacre" (Mészárlás)
nevű játékmódja ezek szerint nem aggasztja a szülőket, így az Apple-t sem.
 

Más fejlesztők viszont örülnek a döntésnek: Wally Chong, a Donoma Games alapítója üdvözölte a döntést. „Egyszerűen túl sok ilyen rendkívül egyszerű szoftver volt a boltban, amelyek semmi másra nem voltak jók, csak bikinis nőket mutogattak". Véleménye szerint ezek kisöprésével a kevésbé ismert alkalmazásoknak is végre van esélyük, bár az Apple-nek szerinte is sokkal átláthatóbbá kellene tennie az AppStore szabályozását.

Kereskedelem

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Boee 2010-02-24 11:23:38

Végre egy üdvözítő döntés! Nem fognak ezek a progik hiányozni. Akinek ilyen képek kellenek, azok vagy a fotók közé, vagy fájlkezelő progiba töltik fel a képeket 8ahol pl. lehet mappára jelszót beállítani).

Legfrissebb hozzászólások

Strapabíró Androidos telefonok a...
"Nos van fejlödés,müszakilag! Igaz ha el jutnak hazánkba,hát biz Drágák..."

2012-02-07 09:02:19

Apple okoskamera koncepció
"Hm-Hm átlag juzer azt szeretné ha a telefonálás zökkenö mentes,jol..."

2012-02-07 08:59:26

Több okostelefon fogy, mint amennyi...
"Ezek igazak.Viszont hazánk az EU-legdrággában müködö,értékesitett,távközlési..."

2012-02-06 08:52:08

Bemutatkozott a Nokia Lumia 900
"Se baj mi Magyariak meg leszünk nélküle túl éljük,ha nincs ami kincs?? "

2012-02-03 08:58:38

Telenor Hipernet - mennyire szuper a...
"Hm nos fenti dolgok szépek,csak drágák a felhasználoknak!Amugy EDGE -t sem..."

2012-02-02 11:23:05

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.