Új találmány a Gorilla Glass alkotóitól

A Gorilla Glass után érkezik a Lotus Glass.

Kategóriák: Mobil

Szerző: Farkas Gergely 2011. október 28.

Az a cég, amely korábban a Gorilla Glass-t bevezette a technika világába, most egy vadonatúj, ám az előző termékhez képest kevésbé vadul hangzó anyaggal, a Lotus Glass-szal jelentkezett. Az okostelefonok, a táblagépek, a notebookok, illetve a netbookok kijelzőjére szánt anyag tervezésénél figyelembe vették a következő generációs LCD és az OLED kijelzők tulajdonságait.

 

A cég FPD International elnevezésű japán ipari vásáron tett bejelentése alapján az üveg használatával a kijelzők anélkül képesek majd a megfelelő képminőséget produkálására, hogy túl sok energiát használnának. A Lotus Glass kialakításánál a fejlesztők külön gondot fordítottak arra, hogy az az alacsony hőmérsékletű poly-silicon- (LTPS) és az oxid vékony-filmes tranzisztoros környezetben (TFT) is jól szerepeljen.

 

 

 

A Lotus Glass testvére, a Gorilla Glass.

 

Az eddigi tesztek alapján sikerült céljukat elérni és ezt főleg a Lotus hő és tágulási stabilitásának köszönhetik. Az üveg és a panelek integrálása során alkalmazott magashőfokú folyamat alatt az üveg megtartja alakját, felülete nem süpped be és nem is torzul. Ennek következtében az összeszerelés hatásfoka javul, valamint a kijelzők gyorsabb reakcióidőt és nagyobb felbontást érhetnek el.

 

A Corning Lotus Glass nagyüzemi gyártása ugyan már megkezdődött, arról azonban még nem tudni, hogy az első darabok, mikor emelik a mobil illetve a hordozható eszközök kijelzőinek fényét.

 

Corning

Corning Lotus Glass galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

CSZDragon 2012-01-09 03:15:26

Ráadásul a neve is sokkal jobban hangzik. Legalábbis nekem.

Válasz

BIXI 2011-12-17 08:49:57

Na ez már valami!

Válasz

skyfighter19 2011-11-05 13:01:00

Nemtünik rossznak remélem bevállik majd

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.