A HTC visszavág az Apple-nek

A tajvaniak szeretnék beszüntetni az iPhone, az iPod és az iPad amerikai forgalmazását.

Kategóriák: Mobil, Üzlet

Szerző: Wiezner István 2010. május 13.

Az Apple jogi apparátusa mostanában meglehetősen elfoglalt lehet: elsősorban a Nokia, és a HTC elleni perek fontosak a vállalat számára. Előbbi kapcsán pénteken következett be a legutóbbi fordulat, ugyanis a finnek másodjára is beperelték őket - valószínűleg most is azon dolgoznak az almás cég jogászai, hogy erre csattanós választ adjanak.

 

Apple iPhone 3GS

 


Nem szabad elfeledkezni a HTC-ről sem, amelyet a elsősorban az Android rendkívül sikeres alkalmazása miatt pereltek be - az Apple nem merte felvállalni a Google-lel való nyílt konfrontációt. A tajvaniak ellen március elején indítottak pert, most pedig megérkezett rá a válasz: 5 szabadalom megsértésével vádolják Jobs cégét.


Érdekes, hogy nem bíróságra mentek a jogi panasszal, hanem a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsághoz, amelynél egyben kérvényezték az iPhone, az iPod, és az iPad Egyesült Államokbeli importjának és forgalmazásának leállítását. A sérelmezett szabadalmak közül kettő energiakezeléssel kapcsolatos, a másik három pedig telefon tárcsázó-képernyőjével - utóbbiakat csak az iPhone ellen vethetik be, hiszen a médialejátszó, és a tablet nem rendelkezik ilyennel. A teljes beadvány PDF-formátumban ide kattintva tekinthető meg.

Cimkék: apple, htc, per, szabadalom, jog
Mobiltelefon

HTC Desire galéria

Kapcsolódó tesztek

Videó: Samsung Galaxy S Plus

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Ratchet 2010-05-21 06:53:08

HAJRÁ !!!!!!!!!!!!!
Vesszen a férgese :)

blame 2010-05-13 13:27:44

Hát, jah, a jogászoknak is meg kell dolgozniuk a pénzükért...

daylienn 2010-05-13 11:46:57

Kezdődjék a második menet. Harcra fel! :D

Legfrissebb hozzászólások

Strapabíró Androidos telefonok a...
"Nos van fejlödés,müszakilag! Igaz ha el jutnak hazánkba,hát biz Drágák..."

2012-02-07 09:02:19

Apple okoskamera koncepció
"Hm-Hm átlag juzer azt szeretné ha a telefonálás zökkenö mentes,jol..."

2012-02-07 08:59:26

Több okostelefon fogy, mint amennyi...
"Ezek igazak.Viszont hazánk az EU-legdrággában müködö,értékesitett,távközlési..."

2012-02-06 08:52:08

Bemutatkozott a Nokia Lumia 900
"Se baj mi Magyariak meg leszünk nélküle túl éljük,ha nincs ami kincs?? "

2012-02-03 08:58:38

Telenor Hipernet - mennyire szuper a...
"Hm nos fenti dolgok szépek,csak drágák a felhasználoknak!Amugy EDGE -t sem..."

2012-02-02 11:23:05

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.