A következő generáció: netbookok új Atom processzorral
írta Hajdók Dávid, 2010. április 12.Kategóriák:
Újdonságok, PDA-Notebook, PC/Barebone
Megérkeztek az Intel Atom processzorának következő generációjával szerelt netbookok a hazai üzletekbe. Az első tesztek nem mutatnak sok előrelépést a korábbiakhoz képet, viszont a gépek legalább érdekesek.
Újítani kell – akkor is, ha az nem feltétlenül indokolt. Az Intel Atom processzora köré épített platformmal tulajdonképpen semmi baj nem volt, a netbookok eladásai folyamatosan vezetik a piaci jelentéseket. A vezető CPU-gyártó mégis a frissítés mellett döntött, egyrészt mert ezt kívánja a piac, másrészt mert időközben fejlődik a gyártástechnológia, és az újítással racionalizálni lehet a termelést.
A Pine Trail platform
Az Intel más processzoraihoz hasonlóan, a netbookokba szánt Atom rendszereknél is a központosítás, az egy egységbe szervezés vezérelte a tervezőket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy közvetlenül a processzormag mellé (de nem bele) került a grafikai alrendszer és a memória vezérlése. Az új platformra épülő, netbookokba szánt processzor neve Intel Atom N450, az asztali gépekbe pedig a D410 és a D510 jelű lapkák kerülnek majd. Mindegyik processzor órajele 1,66 gigahertz, különbségek a magok számában (az N450 és a D410 egy magosak, a D510 kétmagos), ennek megfelelően a fogyasztásban, és az egyéb szolgáltatásokban mutatkoznak.

A netbookokba szánt egymagos Intel Atom N450 tehát 1,66 gigahertzes órajelen dolgozik, és 512 kilobite másodszintű (L2) gyorsítótárral rendelkezik. A processzor átlagos fogyasztása (TDP) 5,5 watt. A processzor mellé „csomagolt” grafikus vezérlő csipán a DirectX 9-et ismeri, és nem támogatja hardveresen a nagy felbontású videók lejátszását. A belső monitor maximális felbontása 1366x768 pixel lehet, a VGA-csatlakozású külső képernyők esetében ez az érték 1400x1050 pixel. A memóriavezérlő egycsatornás, és két SODIMM-foglalatban DDR2 667 megahertzes memóriákat képes kezelni.

A Pine Trail rendszer részét képező NM10 Express chipset is csak az alapszolgáltatásokat nyújtja, mint az USB 2.0 és a PCI Express támogatás, vagy az Intel HD Audio integráció. A rendszerhez opcionálisan kapcsolódhat LAN-, WLAN-, WiMax-vezérlő, illetve külső gyártó HD-videodekódere. Utóbbiak beépítése a készülékgyártók döntése: nyilván minden netbookban lesz LAN- és Wi-Fi-támogatás, de a videogyorsító csak a drágább modellek kiváltsága lesz majd.
Méréseink alapján egyelőre az új és a korábbi Atom platformok között nincs érdemi különbség, az azonos akkumulátorral rendelkező gépek azonos számítási teljesítményt, de ami még fontosabb, az új rendszer alacsonyabb fogyasztása ellenére közel azonos üzemidőket hoztak. Utóbbi csalódásnak számít, de az új platform visszafogott teljesítménye annak is betudható, hogy az új netbookokon már Windows 7 Starter futott, nem XP, és elképzelhető, hogy az új operációs rendszerre még kevésbé optimalizáltak a meghajtóprogramok.
Összeállításunkban most három gyártó modellje szerepel, de írásunk megjelenésével egy időben már az Aceren, az ASUS-on és a Samsungon kívül az MSI és a J&W kínálatában megtalálható a következő generációs Atom platformra épülő netbook.








Írja le gondolatait a témáról!
Vélemény írása