A Motorola sem kér az egyéni ROM-okból

A Droid X-en debütál az eFuse védelmi megoldás.

Kategóriák: Mobil

Szerző: Wiezner István 2010. július 19.

Érthető módon a mobilgyártók nem kedvelik, ha az okostelefonjaikra olyan egyénileg testreszabott rendszerek válnak elérhetővé, amely felett nincs hatalmuk. Ezek a firmware-ek komoly hibákat tartalmazhatnak, a telepítésük során pedig könnyedén tönkre lehet tenni akár a telefont is - arról már nem is beszélve, hogy kártevőket is tartalmazhatnak.

 

Motorola Droid X
Motorola Droid X

 


Épp ezért a vállalatok szerint fontos, hogy a lehető legteljesebb védelmet nyújtsák a vásárlóik számára - akár tetszik nekik, akár nem. A Motorola most előállt az androidos készülékeik újabb védelmi vonalával, amely az eFuse nevet kapta: lényegében egy rendszerbetöltőről (bootloaderről) van szó, amely csak az általuk hitelesített operációs rendszert hajlandó elindítani. Így egy nem hivatalosra való csere után a telefon egész addig nem fog működni, amíg vissza nem kerül rá egy megengedett verzió.

 

Motorola Droid X
Motorola Droid X

 


A Droid X nevű, kizárólag a Verizon Wireless által forgalmazott készülékük az első fecske, amely tartalmazza ezt az újítást. Egyelőre a boltokban még nem kapható, hivatalosan július 23-án kezdik el a kiszállítását az előrendelőknek, bár logisztikai problémák miatt néhány véletlenül már a gazdájánál pihen - aktiválni még nem lehet őket. Így a „sötét oldal" jeles képviselői egyelőre nem volt képesek megvizsgálni az eFuse-t, majd a későbbiekben kiderül, hogy mennyire hatékony.

Alaplap

Alaplap videó

Motorola Droid X galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

vmack 2010-07-26 06:58:14

Nem tartott sokáig :)

http://pocketnow.com/tweaks-hacks/how-to-root-the-droid-x?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed:+pocketnow+(pocketnow.com)

Zazu 2010-07-21 00:36:37

Samsung Galaxy Spica I5700, na az jól tükrözi az eddig elhangzott véleményeket.

peter 2010-07-19 17:04:19

Röhelyes. Az erőforrásaikat ilyen marhaságok helyett inkább áldoznák arra, hogy jobb romot írjanak és akkor nem kellene parázniuk attól, hogy valaki megcsinálja azt amit nekik kellett volna.
Amúgy előreláthatóan a bootloadernek kb 2 napot adok és el lesz küldve pihenni. Érdemes is volt rá embert meg fejlesztési időt költeni.

diordna 2010-07-19 16:14:40

Egyetértek. Ha valaki már megvesz egy ilyen drága hardvert, legyen már lehetősége azt futtatni rajta, amit akar. Remélem az "illetékesek" már 24-ére intézkednek.

miller 2010-07-19 15:09:59

Egyetértek az előzővel. Ha majd nem lehet buherálni az Androidos telókat sokan nem fogják megvenni. De reméljük nem lesz általános ez a szívózás a gyátóknál. Havalki más romot akar a telójára tegye, de a gari is elvész és ez már legyen az ő baja...

Dewsy 2010-07-19 12:29:47

Nem tom, mit jönnek ezzel a nagy vásárló védelemmel. Az X1-esemen ősidők óta főzött romokat futtatok, és sokkal jobb, mint az eredeti fostalicska. Arról nem is beszélve, hogy sokkal tisztább, sokkal gyorsabb, sokkal testreszabhatóbb, teljeskörűbb szolgáltatásokat nyújt. Ez szimplán egy szívózzunk a vásárlóval fogás, mert akkor kikerül a telefon az ő hatósugarukból.

Legfrissebb hozzászólások

LG Prada 3.0
"Nos jo légyen Rádiotelcsi-Kütyü-ezen nem érdemes lovagolni.Fenti szot megérti..."

2012-05-17 13:40:47

Melyik a legjobb okostelefon? A Siri...
"Azok a telefonok a legjobbak!!melyek modernek,technikailag..."

2012-05-17 13:35:43

Mobilturizmus: jobban járhatunk, ha...
"Magyarok++Meddig lehet hülyének,birkának nézni a választokat,a kormáy..."

2012-05-17 11:57:30

Újabb filléres mobilok a Nokiától
"Nos Fillére?? Igen,meg müszakilag semmit érö gyenge,elavult kaszlik,Hát..."

2012-05-17 11:49:40

LG Prada 3.0
"Félek megkérdezni: mi az a kaszlik? Saját találmány ez a szó?"

2012-05-17 00:45:41

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.