A Vodafone Magyarország elindította 3G szolgáltatásait Budapest belső kerületeiben

A többi szolgáltatóhoz képest több hónapos késéssel a Vodafone Magyarország ma bejelentette, hogy elindította 3G szolgáltatásait. A Vodafone első, Magyarországon bevezetésre kerülő 3G alkalmazása a Vodafone Mobile Connect 3G adatkártya segítségével elérhető adatkommunikáció lesz. Szereztünk egy lefedettségi térképet is.

Kategóriák: 3G

Szerző: Mobilnegyed.hu 2005. december 16.
Vitai Attila, a Vodafone vezérigazgatója elmondta, "Úgy döntöttünk, új 3G hálózatunk és szolgáltatásaink indításával nem időben kívánunk versenyezni s ezen döntésünkhöz a továbbiakban is tartjuk magunkat. " Igen ám, de a nyivános tesztelés - lásd T-Mobile - kimaradt a repertoárból, illetve a 3G kampány sem kezdődött el az elmúlt időszakban, így véleményünk szerint már is lemaradásban van a szolgáltató a harmadik generációs szolgáltatások bevezetése terén. A Vodafone egyetlen szerencséje, hogy a Pannon GSM és a T-Mobile esetében is még igen kicsi az érdeklődés a 3G iránt, így egy 2006 januárban indított reklám hadjárat segítségével még orvosolni lehet az UMTS hálózat fejlesztésével kapcsolatos egy éves hallgatás következményeit.
A Vodafone 15 országban sikeresen indította el és üzemelteti 3G hálózatát, több mint 5 millió ügyfél számára biztosítja 3G szolgáltatásait. A Vodafone Magyarország a szolgáltatás elindításakor Budapest belső kerületeiben biztosítja a 3G lefedettséget. Ezen kívül a szolgáltató ügyfelei jelenleg 6 országban vehetik igénybe a Vodafone 3G roaming szolgáltatásait.
Cimkék: 3g, umts, internet
3G

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.