Aino-Satio blog: érintőképernyő, szeretem!
Legutóbb körbejártuk kívülről, most nézzük meg belülről is a Sony Ericsson Satio-t!
Tévedés, hogy a gombok nélküli, csak érintőképernyős okostelefonok az utóbbi évek szüleményei, a Sony Ericsson P sorozata a múlt évtized első felében létezett és sikeres volt. Oké, rendben, a P sorozat modelljeinek itt-ott volt billentyűzete, néha leszerelhetően, néha nem, de lássuk be, alapvetően az érintőképernyőre kellett hagyatkozni a használat során. Ezt a gondolatvilágot követi valahol a Satio is, hiszen az előoldalán csak három gomb van, tulajdonképpen a híváskezelő gombokon kívül csak egy, ami a menübe lépésre szolgál. De ne szaladjunk ennyire előre...

Maradjunk egyelőre a készenléti képernyőn, az is érdekes. Az alaphelyzet tulajdonképpen öt különböző képernyőből áll, amelyek horizontálisan helyezkednek el. Az abszolút középső jelentkezik be automatikusan, itt található a zenelejátszó diszkrét vezérlője, és néhány fontosabb gyorsgomb. Egy tapintással (de fura ezt leírni, korábban mindig gombnyomást mondtam...), szóval egy tapintással érhető el a tárcsázó felület, a média menü, az üzenetek és a kereső.
Egyet balra lapozva (vagyis egy vízszintes, balról jobbra tartó ujjmozdulattal) az internetböngésző kedvenceihez jutunk, amely lista természetesen szabadon szerkeszthető. Még egyet lépve balra a névjegyzék Kedvencek menüje található, ide szabadon helyezhetünk el gyorshívó kontaktokat. Ha van a névjegyhez fénykép rendelve, természetesen az is megjelenik. A középső képernyőről jobbra haladva elsőként a fotógalériába jutunk, itt a legutoljára fotózott képek böngészhetőek fentről lefelé. A jobb szélső menü-lapon a főmenü 8 leggyakrabban használt ikonja található, természetesen ez a lista is igény szerint szabadon szerkeszthető.
Most már tényleg nyomjuk meg alul középen a menü gombot! A főmenü alapesetben rácsos elrendezésű, összesen 12 ikon látszik. Bár Symbian rendszerű, S60 kezelőfelületű készülékről van szó, a Sony Ericsson szoftvermérnökei megoldották azt, hogy a menü elrendezése kísértetiesen hasonlítson a hagyományos Sony Ericsson telefonok menü-elrendezéséhez. Így, igaz, hogy az érintőképernyő és az S60 miatt a kezelés kismértékben eltér a nem oprendszeres telefonokétól, nagyjából mégis minden ott van, ahol megszokhattuk a gyártó más készülékein.

Nézzük a különbségeket, vagyis az érintőképernyős vezérlés sajátosságait. A legfontosabb különbség talán a szövegbevitel a hagyományos, billentyűzetes telefonokhoz képest, amelyre több megoldás is létezik a Satio esetében: választhatunk teljes képernyős QWERTY billentyűzetet, ez használható ujjal is, ennek van egy mini változata, amihez mindenképpen kell a stylus, van hagyományos, alfanumerikus tasztatúra, és van lehetőség kézírásra is. Kis gyakorlás után egész jól használható.
Általánosságban az érintőképernyő jól használható, egyértelműen a jobbak közé tartozik, bár kétségtelen, hogy aki először használ gombok nélküli telefont, annak szokatlan lesz egy darabig. Aztán persze meg lehet szeretni! Sőt, inkább nem lehet nem szeretni!
D.
Szeretnél elsők között értesülni a Sony Ericssonnal kapcsolatos hírekről, akciókról? Csatlakozz a hivatalos magyar nyelvű profilhoz a Facebook-on: SE Hungary.


őrület
2010-12-08 18:37:31