Apple: Google-fóbiás ámokfutás?

Az almás cég a HTC-t ostromolja a Google helyett – de vajon miért?

Kategóriák: Fókusz Mobil, Kereskedelem, Üzlet

Szerző: Wiezner István 2010. március 10.

Már épp ideje volt, hogy megvizsgáljuk egy kicsit közelebbről az Apple legújabb jogi dobását: a Nokia után szabadalomsértési perben állnak már a HTC-vel is. Véleményük szerint a tajvani vállalat összesen 20 általuk birtokolt szabványt/működési metódust is jogtalanul felhasznált a saját készülékeiben.

 

t-mobile-g1.jpg
T-Mobile G1: az első androidos mobil, a HTC műhelyéből
 

Időközben nyilvánosságra hozták ezek pontos listáját, amely átböngészése után igen vegyes benyomást kelt az egész per. A szabadalmak igen széles időintervallumban lettek bejegyeztetve: a legkorábbi 1995-ös, a címe „Objektum-orientált grafikus rendszer". Ez nagyjából azt takarja, hogy egy szoftver egy dedikált processzorral különféle alakzatokat generál valamilyen célból.

 

apple-slide-to-unlock.jpg
"Slide to Unlock"
 

Ez nyilván egy nagyon általános leírás, de a lényeg az, hogy az Apple kis túlzással a fél IT-ipart perelhetné miatta. Nem kevésbé érdekes a legfrissebb, 2010. február 2-án levédetett, beszédes című „Egy eszköz feloldása a képernyőjén megjelenő, erre szolgáló ábrán történő mozdulattal" sem. Konkrétan ez sem kizárólag a mobiltelefonokról szól, hiszen bármilyen érintős eszköz esetén fennállhat ez a megoldás, ráadásul nem csak a „Slide to Unlock" jellegű megvalósítást fedi le.

apple-automated-unlock.jpg 


A további 18 néhány kivétellel szintén vonatkozhat sok mindenre, a legspecifikusabb talán a 2009 októberében levédetett, amely kifejezetten egy olyan okostelefonról szól, amelyik rendelkezik multitouch érintőképernyővel, illetve fény- és távolságérzékelővel is. Azt az automatikus működést írja le, miszerint egyes esetekben az egyik vezérlő által szolgáltatott adatok deaktiválhatják a többit. Egyszerűbben fogalmazva arról van szó, hogy például a telefon fülhöz emelésekor a rendszer automatikusan lekapcsolhatja az érintőkijelzőt.


Akit érdekel részletesen mind a húsz, az megtalálhatja az Engadget weboldalán, némi magyarázattal fűszerezve. Viszont az eredeti kérdés még áll: miért a HTC-t pereli az Apple, mikor a legtöbb kifogásolt szabvány szoftveres? A válasz nagyon kézenfekvő: az Apple-nek konkrétan a Google Androiddal van problémája, nem a HTC-vel.


Viszont a keresőcéget nem lenne jó ötlet beperelni, hiszen ők is komoly szabadalom-arzenállal rendelkeznek, és sokat közülük fel tudnának használni az eljárás során. Ez a helyzet a Motorolával is, amely az utóbbi bő fél évben nagy sikereket ért el az androidos mobiljaival - ráadásul a cég valószínűleg több mindennel tudna visszavágni, mint a Google: ne feledjük, náluk született az első mobiltelefon is.

 

Google_Nexus_One_02_cikk.jpg
Google Nexus One - tesztünk többek ide kattintva is elérhető
 

Kézenfekvő választás volt a HTC, hiszen a kis tajvani vállalatnak nincs mivel védekeznie az USA-ban, viszont ők készítik a legjobb Google Androiddal szerelt telefonokat - és komoly bajban lesznek, ha a Delaware-i bíróság az Apple javára dönt. Mint Dan Frommer, a Business Insider munkatársa megjegyezte, a per valójában nem a pénzről szól: az Apple ezzel az akcióval magát a fejlesztést, és így közvetett módon a piaci versenyt próbálja akadályozni.


Maga a per természetesen teljesen törvényes, hiszen a szabadalmak pont arra valók, hogy egy adott cég saját fejlesztéseit mások jogdíj fizetése nélkül ne építhessék be a termékeikbe - ezzel saját pénzzé generálva az ötletgazda kreativitását.

Cimkék: apple, htc, per, szabadalom, google
Kereskedelem

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Gerusz 2010-03-10 15:35:30

Mire ez a per véget ér, addigra az iPhone úgy a nyolcadik generációjánál, az Android pedig a 9.x verziónál fog tartani. Ha akkor egyáltalán még lesznek érintőkijelzős mobilok, akkor gázban lesz a HTC, de én simán el tudom képzelni, hogy addigra holografikus kijelzők lesznek, meg mondjuk gesztúravezérlés.

Legfrissebb hozzászólások

Bemutatkozott a Nokia Lumia 900
"Se baj mi Magyariak meg leszünk nélküle túl éljük,ha nincs ami kincs?? "

2012-02-03 08:58:38

Telenor Hipernet - mennyire szuper a...
"Hm nos fenti dolgok szépek,csak drágák a felhasználoknak!Amugy EDGE -t sem..."

2012-02-02 11:23:05

SwitchMe: egyszerű, de hasznos...
"Bocsi.Android Market röl ,fizetös alkalmazásokat letölteni csak \bank..."

2012-02-01 12:29:07

SwitchMe: egyszerű, de hasznos...
"Bocsi de letöltés után a Huawei IdX3(U8510) tip,Vodás kaszlin semmit sem..."

2012-01-31 15:26:30

Mire figyeljünk laikusként a...
"Igaz.mert minek a sok sallang,bigyo ha felét sem használja,ismeri az átlag..."

2012-01-31 15:23:47

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.