Asus Eee PC 1002HA: luxus netbook
Egy újabb bőr az Eee PC-ről – mondhatnánk, de itt azért kicsit többről van szó. 2009 elején az Asus újraértelmezte az Eee PC sorozatot, még akkor is, ha belül nem történt jelentős változás.
Kategóriák: PDA-Notebook, Notebook
Szerző: Hajdók Dávid
2009. február 04.
Amikor megérkezett a szerkesztőségbe az Eee PC 1002HA, többen azt hittük, hogy véletlenül a még csak elméletben létező S102-t kaptuk meg, ez lesz majd az a modell, amelyet már az új, két magos Atom processzorral szerelnek. A tüzetesebb vizsgálat azonban bizonyította, az 1002HA közelebb áll a karácsonyi szezon egyik sikertermékéhez, az Eee PC 1000H-joz, mint a következő generációs netbookokhoz. Hogy akkor miért kezdtük mégis azzal, hogy új lendületet kapott az Eee-sorozat? Mert ennek a modellnek a tervezésekor a gyártó jószerivel szakított a korábbi modelleket meghatározó műanyag házzal, és ezzel együtt az (utólag visszatekintve) kissé bazári megjelenéssel, és az elérhető árú netbookok körében is elkezdte használni a fém burkolatokat. Ennyi látszik elsőre, de tudjuk, hogy az ördög a részletekben lakozik, csalogassuk hát elő!

Vékonyabb, könnyebb
A korábbi modell, az 1000H mind méretében, mind tömegében a netbook-mezőny felső szegmensében foglalt helyet. Persze a 10 hüvelykes kijelzőhöz és a kényelmes billentyűzethez kell is a nagy alapterület. E tekintetben az 1002HA-nak sincs oka panaszra, a kijelző maradt a régi, 1024 x 600 pixel felbontású, 10 hüvelyk átmérőjű, matt felületű panel, és a klaviatúra is bőven a használhatóság határán innen van. Sőt, bár egy netbook billentyűzetétől nem várjuk, hogy kiemelkedő minőségű legyen, ez esetben mind az egyes gombok távolsága, mind a nyomáspont, mind pedig a csillapítás megfelelő. Mindezekkel együtt viszont vékonyabb lett elődeihez képest az új netbook, még ha milliméterekről van szó, akkor is. A tömeg is csökkent, a korábbi csúcsmodell majd másfél kiló volt (1,45 kg), az újdonság viszont közel 30 dekát fogyott, a szerkesztőségi mérleg digitális mutatója 1,18 kg-nál állt meg. A súlycsökkenés jelentős részben az akkumulátort érintette, az 1002HA-ba már csak egy két cellás, ugyanakkor 4200 milliamper-órás darab került, amivel a gép használattól függően 1,5 -3,2 órát üzemel.

Csinosabb
Ahogy említettük, szálcsiszolt alumíniumból készült a csuklótámasz, és a kijelző fedlapja, jó minőségű műanyagból pedig a készülékház alsó része. A nálunk járt tesztkészülék a grafitszürke és a fekete szín különböző árnyalatit viselte magán, és az összhatás kifejezetten elegánsra sikerült. A megjelenését illetően ez a gép sokkal visszafogottabb, mint a korábbi Eee PC modellek. A gép első feléhez, az alsó rész síkjába kerül az akkumulátor, így az nem cserélhető nagyobb kapacitásúra. Ennek megfelelően szabadon maradt az 1002HA hátsó része, ide került a töltő, a VGA és az Ethernet kábel csatlakozója, illetve a memóriakártya olvasó (SD). A jobb oldalon kaptak helyet az audió csatlakozások és egy USB kapu, balra pedig az utóbbiból további kettő jutott. Bár a netbookok soha nem arról voltak híresek, hogy forró levegő hagyná el a házukat, az új modell senkinek a kezét nem fogja leforrázni, ugyanis a szellőzése hátrafelé dolgozik.

Asus Eee PC 1002HA
Érdekességek
Szavazás
Nehéz újat mutatni ma már a netbook-világban, hiszen a gépek egyen-hardverekre épülnek. Nincs ez másként az 1002HA esetében sem: Intel Atom N270 a processzor, a szokásos 1,6 GHz-es órajellel, 1 gigabájt a memória, és 160 gigás a merevlemez. A korábbi Eee PC modellekhez hasonlóan 802.11b/g/n szabványú a Wi-Fi, második generációs a Bluetooth, és 1,3 megapixeles a kijelző fölé épített webkamera. Ismerős, ugye? Mintha láttunk volna már hasonlót. Érdekesség azonban az Asus Super Hybrid Engine technológiája. Ennek a hangzatos névre keresztelt megoldásnak köszönhetően a felhasználó a billentyűzet bal felső sarkánál található gombnak köszönhetően emelheti vagy csökkentheti a processzor órajelét. A lehetőségek: Super performance, High performance, Power saving és Auto-High performance. Ennek megfelelően változik a processzor órajele is (hasonló sorrendben): 1,7 GHz, 1,6 GHz, 1,2 GHz - természetesen a különböző órajelek arányosan befolyásolják az akkumulátoros üzemidőt is.

Összegzés
Ha az Asus karácsony előtt kezdte volna forgalmazni az Eee PC 1002HA-t, biztosan vezette volna az eladási listákat. Így, éve elején már kevesebb a potenciális vásárló, ráadásul most a forint-euró árfolyam sem kedvez az alacsony áraknak. A korábbi 9 vagy 10 hüvelykes netbookok gazdáinak megértjük a fanyar grimaszát az új Eee PC láttán, mégsem javasoljuk, hogy lecseréljék a gépüket, hiszen hamarosan jönnek a kétmagos processzorral szerelt modellek. A maga 140 ezer forintos árcédulájával az 1002HA még így is vételnek számít, amennyiben az első netbook lesz a családban, nyugodt szívvel ajánljuk.
Tulajdonságok
Asus Eee PC 1002HA
Ár: 140 000 Ft
Előny: Elődeihez képest jobb minőségű ház, fém burkolatok, elegáns megjelenés
Hátrány: Nincs, és nem is rendelhető 3G/HSDPA modem
Teljesítmény: 4,5/5
Szolgáltatás: 4,5/5
Ár/Érték: 4,5/5
- Intel Atom N270 1,6 GHz processzor
- 1 gigabájt DDR II memória
- 160 gigabájtos merevlemez
- 10 hüvelykes, 1024 x 600 pixeles, matt felületű kijelző
- 802.11b/g/n szabványú WLAN, 10/100LAN
- 3 db USB kapu, memóriakártya-olvasó (SD/MMC/MS)
- 1,3 megapixeles beépített webkamera
- 264 mm x 181 mm x 27.6 mm méret, 1,18 kg tömeg
- Windows XP Home operációs rendszer