Bemutatkozott a vadonatúj iGO amigo
írta Hajdók Dávid, 2009. március 05.Kategóriák:
Életmód, Navigáció, Fókusz Mobil
A Nav N Go által fejlesztett új navigációs szoftverplatformot a magyar cég leányvállalata, az NNG Global Services Llc. mutatta be a hannoveri CeBIT kiállításon.
Ha CeBIT, akkor Nav N Go bejelentés, az utóbbi évek alapján ez már menetrend-szerűnek tekinthető. A hazai szoftver-vállalat minden évben a hannoveri kiállításra időzíti a jelentősebb újdonságait, idén sincs ez másként. Sokaknak, akik az iGO 8 új verziójára számítottak, csalódniuk kellett, az idei bejelentés egészen más. Az iGO amigo egy szoftver-platform, melyet a mára széles körben elterjedt PNA készülékekre szán a gyártó. Az iGO amigo platformnak természetesen része a navigáció is, amely a már sikeres iGO 8 motorjára épül. Ennek megfelelően az iGO amigo támogatja ugyanazokat a navigációs szolgáltatásokat és funkciókat, amiket az iGO 8, így elérhetőek a 3D épület-modellek, és a domborzati térkép is. Azonban az iGO amigo navigációs része bonyolult beállításoktól mentes, könnyen átlátható kezelőfelülettel rendelkezik, így azoknak sem jelent nehézséget a használata, akik eddig ódzkodtak a térképszoftverektől. A felhasználói élményt fokozza az animált menü és a frissített, élénk színekkel operáló megjelenés.

Az iGO amigo azonban jóval több, mint navigációs alkalmazás, egy teljes felhasználói platform PNA eszközökre. Így helyet kaptak benne játékok, utazás közben hasznos alkalmazások, mint például valutaváltó, ruhaméret-átszámító, vagy a nemzetközi telefonszámok listája. Vahl Tamás, a Nav N Go ügyvezetője a hannoveri kiállításon hangsúlyozta, hogy az iGO amigo sokkal szélesebb felhasználói réteget céloz meg, mint a vállalat korábbi navigációs alkalmazásai.

Az iGO amigo szoftverplatform először csak a Nav N Go kiválasztott OEM partnerein keresztül lesz megvásárolható. A piacon az elsők között az egyik legnépszerűbb közép- és kelet-európai navigációs márka, a NAVON készülékein jelenik meg. A cég a 2009-es CeBIT-en négy új, iGO amigo alapú, 3,5-5 hüvelykes kijelzővel rendelkező modellt mutat be, melyek várhatóan 2009 első negyedévének végén leszek elérhetők.








Írja le gondolatait a témáról!
Vélemény írása
2009-03-18 10:45:45
Vélemény írása