Bőven van potenciál a Symbian Bellében

A szoftveren kívül három új okostelefon is bemutatkozott.

Kategóriák: Fókusz Mobil, Mobil

Szerző: Wiezner István 2011. augusztus 25.

Pár napja a Nokia nagy bejelentés ígéretével korbácsolta fel a sajtó képviselőinek indulatait, szerencsére ezúttal nem kellett csalódnunk a gyártóban: tegnap hivatalossá vált a Symbian operációs rendszer alaposan ráncfelvarrt új változata, emellett pedig három gyárilag ezzel piacra kerülő okostelefonról is lehullt a lepel.

 


A Belle legfontosabb újdonságai közé az Android-módra legördülő új értesítési terület, az alaposan átdolgozott ikonkészlet, és az NFC-s fejlesztések tartoznak. Újdonság még, hogy három helyett immáron hat kezdőképernyőt pakolhatnak tele átméretezhető widgetekkel a felhasználók, a főmenüből pedig eltűntek a mappák. Sajnos képeken nem tudjuk megmutatni, de változott a futó programok közti váltás módja is, a régi feladatváltó helyett élő képeken lehet látni az alkalmazások ablakait.


Az új mobilok - név szerint a Nokia 600/700/701 - külsőre és belsőre egyaránt határozottan eladhatónak tűnnek, mindháromba 1 gigahertzes processzor került, támogatják a 14,4 megabites HSDPA-t, a Bluetooth vezérlőjük 3.0-ás, a Wi-Fi-jük n-szabványú, képesek 720p-s videót rögzíteni, és persze NFC-vel is ellátták őket a finn mérnökök. A készülékek elvileg szeptemberben kerülhetnek piacra, az áruk adók és egyebek nélkül 180/270/290 euró, avagy 49/74/79 ezer forint.

 

Nokia Essence
Nokia Essence

 


Megemlítendő még, hogy a Nokia friss mobiljai mellé az Essence nevű új fülhallgató is dukál, az NFC segítségével is a telefonokhoz párosítható Bluetooth füles a hivatalos tájékoztatás szerint a környezeti zajok 99 százalékát képes kiszűrni. Mindezt úgy sikerül elérnie, hogy a beépített mikrofonjai segítségével folyamatosan figyeli a környezeti hanghatásokat, és közel valós időben ellentétes frekvenciájú hangokat kever az audiofolyamba.

 

Nokia 600
Nokia 600

 

Nokia 600


Nokia 600 specifikációk:

- GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz)
- HSDPA: 14,4 Mbps, HUSPA: 5,76 Mbps
- Bluetooth 3.0, Wi-Fi 802.11n, NFC
- Digitális iránytű, A-GPS
- Gyorsulásmérő, távolságérzékelő
- Érintőkijelző: 3,2 col, 360×640 pixel, kapacitív és multitouch
- Kamera: 5 megapixel, fixfókusz, LED-es vaku; videó: 720p@30 fps
- 1 GHz-es ARM11 processzor
- 2 GB háttértár, bővítés max. 32 GB-so microSD-vel
- FM rádió, szabványos hangkimenet
- Symbian Belle OS
- Akku: 1200 mAh
- Tömeg: 100 gramm
- Méret: 111 × 53 × 13 mm
- Készenléti idő (2G/3G): 540 óra / 600 óra
- Beszélgetési idő: (2G/3G): 15 óra / 6,5 óra

 

 

Nokia 700
Nokia 700

 

Nokia 700

 

Nokia 700 specifikációk:

- GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz)
- HSDPA: 14,4 Mbps, HUSPA: 5,76 Mbps
- Bluetooth 3.0, Wi-Fi 802.11n, NFC
- Digitális iránytű, A-GPS
- Gyorsulásmérő, távolságérzékelő
- Érintőkijelző: 3,2 col, 360×640 pixel, kapacitív és multitouch, AMOLED, ClearBlack, Gorilla Glass
- Kamera: 5 megapixel, fixfókusz, LED-es vaku; videó: 720p@30 fps
- 1 GHz-es ARM11 processzor
- 2 GB háttértár, bővítés max. 32 GB-so microSD-vel
- FM rádió, szabványos hangkimenet
- Symbian Belle OS
- Akku: 1080 mAh
- Tömeg: 96 gramm
- Méret: 110 × 51 × 10 mm
- Készenléti idő (2G/3G): 465 óra / 450 óra
- Beszélgetési idő: (2G/3G): 7 óra / 4,5 óra

 

 

Nokia 701
Nokia 701


Nokia 701

 

 

Nokia 701 specifikációk:

- GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz)
- HSDPA: 14,4 Mbps, HUSPA: 5,76 Mbps
- Bluetooth 3.0, Wi-Fi 802.11n, NFC
- Digitális iránytű, A-GPS
- Gyorsulásmérő, távolságérzékelő
- Érintőkijelző: 3,5 col, 360×640 pixel, kapacitív és multitouch, ClearBlack
- Kamera: 8 megapixel, fixfókusz, dupla LED-es vaku; videó: 720p@30 fps
- 1 GHz-es ARM11 processzor
- 8 GB háttértár, bővítés max. 32 GB-so microSD-vel
- FM rádió, szabványos hangkimenet
- Symbian Belle OS
- Akku: 1300 mAh
- Tömeg: 131 gramm
- Méret: 117 × 57 × 11 mm
- Készenléti idő (2G/3G): 504 óra / 551 óra
- Beszélgetési idő: (2G/3G): 17 óra / 6 óra 45 perc

 

 

 

Mobiltelefon

Nokia 701 galéria

Kapcsolódó tesztek

Videó: Samsung Galaxy S Plus

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

biralo 2011-11-09 09:09:04

O.K.Izlések pofonok,Op.R.-OS-ek tudásban,felhasználhatoság,na s föképpen az ÁRÁ-ban különböznek.Mindenki azt veszi melyre Pénztárcája kiadás képes,hja ez nem 1-gazdag ország,bár vannak benne túl jól élök!

Válasz

geriivagyok 2011-08-31 22:02:40

Szemely szerint, az osszes symbiant foldhoz/ falhoz csapkodnam. Hasznalhatatlan. Orulok, mikor azt latom, hogy a Nokia mennyire veszteseges.

Válasz

biralo 2011-08-30 13:19:35

Hja sjnos ez az új rendszer nem valo a régebbi tipusokra,igy adnak a \"SZ\" 1 pofont mert ami telefonálásra nagyon jo még az /Csak kissé szegényebb/ a vevök köre lemaradnak másban.!!

Válasz

biralo 2011-08-30 13:09:30

HM-Hm nos kellenek az ujdonságok,csak itthon hazánkban,sjnos nem tellik az átlagnak /PROLIK/ fél évente drága kaszlikra,cserélni.NOS mivel a 3 szolg.Emeli az árakat beszéd perc dij,már is nagyon elszakadva EU-s áraktol((jel 35-42 HuFt perc ezt emelve 52-60HuFt ra megint csak felhasználok szopnak PROFIT marad,hát kiknek tellik azok nem meloval/ért/ kapogatnak fizetgetést!!

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

LG Prada 3.0
"Nos jo légyen Rádiotelcsi-Kütyü-ezen nem érdemes lovagolni.Fenti szot megérti..."

2012-05-17 13:40:47

Melyik a legjobb okostelefon? A Siri...
"Azok a telefonok a legjobbak!!melyek modernek,technikailag..."

2012-05-17 13:35:43

Mobilturizmus: jobban járhatunk, ha...
"Magyarok++Meddig lehet hülyének,birkának nézni a választokat,a kormáy..."

2012-05-17 11:57:30

Újabb filléres mobilok a Nokiától
"Nos Fillére?? Igen,meg müszakilag semmit érö gyenge,elavult kaszlik,Hát..."

2012-05-17 11:49:40

LG Prada 3.0
"Félek megkérdezni: mi az a kaszlik? Saját találmány ez a szó?"

2012-05-17 00:45:41

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.