Éhbérérét dolgoztat Indiában a Nokia?

A gyártó nem bánik túl bőkezűen egyes alkalmazottaival.

Kategóriák: Üzlet, Mobil

Szerző: Wiezner István 2011. szeptember 16.

Kellemetlen helyzetbe került a Nokia, hiszen a Finnwatch nevű emberi jogi csoport szerint a gyártó elfogadhatatlan bérért foglalkoztatja egyes indiai alkalmazottait. A cég Chennai településen lévő gyárában 11364 munkavállaló dolgozik, akik naponta olyan 300 ezer telefont állítanak elő.

 

 


A Finnwatch szerint az állandó alkalmazottak a munkakörüktől függően 6000-11666 rúpiát (26-51 ezer forintot) keresnek, a többség bére nem elégséges a mindennapi megélhetéshez, hiszen az aktivisták számításai szerint ehhez minimum 7967 rúpia kellene. Az ideiglenes, szerződéses munkások ennél is rosszabb helyzetben vannak, hiszen csupán 4400 rúpiát (19 ezer forintot) kapnak havonta.


A Nokia természetesen azonnal reagált a vádakra: véleményük szerint a térségben még mindig náluk a legmagasabbak a bérek, ráadásul a tanulmány nem veszi figyelembe az olyan nem pénzben nyújtott extrákat, mint például a gyárban való étkeztetés, az egészségügyi szolgáltatások, a gyerekeseknek fenntartott napközi, és az utaztatás. Ezen felül a megélhetéshez szükséges összeget is a fővárosi árakat alapul véve számolták ki a Finnwatch-nál, nem pedig a chennaiak alapján.

nokia

nokia videó

Mobilos illusztrációk galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

biralo 2011-09-16 10:20:03

HM,bizony sajna lassan mink is ezen szinten lészünk,Anyagilag!

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

LG Prada 3.0
"Nos jo légyen Rádiotelcsi-Kütyü-ezen nem érdemes lovagolni.Fenti szot megérti..."

2012-05-17 13:40:47

Melyik a legjobb okostelefon? A Siri...
"Azok a telefonok a legjobbak!!melyek modernek,technikailag..."

2012-05-17 13:35:43

Mobilturizmus: jobban járhatunk, ha...
"Magyarok++Meddig lehet hülyének,birkának nézni a választokat,a kormáy..."

2012-05-17 11:57:30

Újabb filléres mobilok a Nokiától
"Nos Fillére?? Igen,meg müszakilag semmit érö gyenge,elavult kaszlik,Hát..."

2012-05-17 11:49:40

LG Prada 3.0
"Félek megkérdezni: mi az a kaszlik? Saját találmány ez a szó?"

2012-05-17 00:45:41

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.