EU: tekerjük le a hangerőt, amíg nem késő
Az Unió a gyártókkal együtt szeretné elérni, hogy csökkenjen a halláskárosultak száma.
Tegnap Meglena Kuneva, az Európai Unió fogyasztói jogainak biztosa kijelentette, hogy a népszerű zenelejátszók gyártóinak és egyéb szakembereknek szorosan együtt kellene működniük egy szabvány kidolgozásában, amellyel meg lehetne óvni a fogyasztók hallását.

Véleménye szerint a túlzottan magas hangerőn hallgatott zene - különösen a fiatalok esetén - már kimutathatóan rontotta a hallásukat, és amennyiben az érintett európai lakosok 20 vagy 30 év múlva is szeretnék használni a hallószervüket, akkor azonnal lépni kell.
Az EU által felkért szakemberek becslése szerint 2,5 ás 10 millió lakos közé tehető azok száma, akik hallása már károsodott a rendszeresen 89 decibeles hangerő felett hallgatott zene miatt. A kutatások szerint aki 5 éven keresztül, napi 1 órát ilyen hangerőn hallgat zenét, annak már kimutathatóan károsodik a hallása. A javaslat szerint a maximális hangerőt 80 dB-re kellene korlátozni.
Érdekesség, hogy egyes médialejátszó/fülhallgató párosokkal elérhető akár a 120 decibel is, amely már megfelel egy felszálló repülőgép által keltett zaj erősségének.
