Fehér változat is lesz az iPad 2-ből

A még márciusban piacra kerülő tabletbe dupla magos processzor, és két kamera került.

Kategóriák: Fókusz Mobil, Mobil, 3G

Szerző: Wiezner István 2011. március 03.

Magyar idő szerint tegnap este 7 órakor kezdetét vette az Apple várva-várt sajtóeseménye, amelyen személyesen Steve Jobs mutatta be az iPad 2 táblagépet - ezek szerint jelenleg nincs olyan rossz egészségügyi állapotban a cég ikonja. Szokás szerint előszóként kaptunk némi statisztikát: mostanra az almás cég 100 milliónál is több iPhone-t értékesített, 2010-ben pedig - 9 hónap leforgása alatt - 15 millió iPad talált gazdára.

 

Apple iPad 2
Apple iPad 2

 


Ezek után következett némi demonstráció az iPad eddigi felhasználási területeiről, végül Jobs újra a színpadra lépett, és kezdetét vette a fő attrakció. Elsőként a készülék processzora került terítékre: az Apple A5 névre hallgató kétmagos egység 1 gigahertzen ketyeg, a számítási teljesítménye elődjéhez képest megkétszereződött, a grafikus chipje pedig kilencszer gyorsabb a régi iPadben, és iPhone 4-ben használtnál - mindezt pedig úgy sikerült kivitelezniük a mérnököknek, hogy az akkumulátoros üzemidő változatlan maradt.

 

Apple iPad 2
Apple iPad 2

 


Ezen felül még két nagyobb újdonsággal szolgál a gép: a korábbi pletykáknak megfelelőn az elő- és a hátlapra is került kamera, ráadásul egy új kábel segítségével HDMI-kimenetté lehet varázsolni a dokkolóportot. A kijelző az előzetes spekulációk ellenére maradt a régi, így az iPad 2 szélességre és hosszúságra nem változott, ám csökkent a mélysége: csupán 8,8 milliméterről van szó, még az iPhone 4-nél is vékonyabb az eszköz, ráadásul fehér burkolattal is elérhető lesz.


Érdekes, hogy az Apple Store-ban speciális fedőtokok is kaphatóak lesznek a masinához: ezeket mágnesek segítségével lehet az iPadre rögzíteni, támasztékul szolgálhatnak, becsukott állapotban pedig védik a kijelzőt. Akad még egy „szuperképességük" is, ugyanis a táblagép képes érzékelni a nyitott/csukott helyzetek közti váltást, így automatikusan alvó állapotba tudja küldeni, és fel tudja ébreszteni az eszközt  - a Blackberry-tulajok számára ismerős lehet ez a megoldás.

 

Apple iPad 2
Apple iPad 2

 

Akcióban az AirPlay


Az Egyesült Államokban március 11-én kerül piacra az iPad 2, méghozzá az iOS 4.3 operációs rendszerrel azonos időben. A szoftver újdonságairól már korábban beszámoltunk, röviden összefoglalva: megnő a Safari JavaScript-feldolgozási teljesítménye, az iPad oldalán lévő forgatás-zároló gomb immáron némításra is programozható lesz, továbbá csiszoltak egy kicsit a médiafájlok vezeték nélküli megosztásán.

 

Apple iPad 2
Apple iPad 2

 


Örömteli hír, hogy hazánkban sem várat magára sokat az Apple iPad 2, március 25-től kezdve már Magyarországon is megvásárolható lesz. Az új modellek árai megegyeznek a régiekével, a legolcsóbb 16 gigabájtos / Wi-Fi-s egység az USA-ban 499 dollárt kóstál, míg a 3G-modemmel is felszerelt 64 gigás 829 dollárba kerül - bár minket ez nem érint, de az új almás tabletből már CDMA-s verzió is lesz, a Verizon Wireless ügyfeleinek nagy megelégedésére.



Apple iPad 2 specifkációk:


• Érintőkijelző: 9,7 col, 1024×768 pixel, multitouch, IPS panel
• Előlapi kamera: 0,3 megapixel
• Hátlapi kamera: 1,3 megapixel, HD720p-s videók rögzítése
• Processzor: 1 GHz-en ketyegő, kétmagos Apple A5
• Háttértár kapacitása: 16/32/64 GB
• Bluetooth 2.1, Wi-Fi 802.11b/g/n, opcionális 3G+GPS vezérlő
• Gyorsulásmérő, giroszkóp, fényérzékelő
• Dokkolóport, szabványos hangkimenet, digitális iránytű
• Akkus üzemidő: 10 óra
• Tömeg: 601 gramm
• Méret: 241,2 × 185,7 × 8,8 mm

Alaplap

Alaplap videó

Apple iPad 2 galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

Marci79 2011-03-06 17:59:54

Eddig nem volt fehér színben iPad?

Válasz

_WieznerI_ - [wizi] 2011-03-03 18:47:10

...válasz Kain576 2. kommentre:
 
Ahogy gondolod, az iPhone 5-ből már szerintem biztosan lesz fehér

Válasz

Kain576 2011-03-03 16:54:29

Egyébként nagyon agyalok az iPad 2 beszerzésén. Jó lett! No a Garageband meg már csak hab a tortán. iMovie se rossz, de a tablettel nem hiszem, hogy sok filmet vennék fel (inkább iPhone-on), így az fölösleges (bár ha olcsóbb lenne, akkor tuti arra is beruháznék).

Válasz

Kain576 2011-03-03 16:53:19

Mondjuk az a poén, hogy az iPad 2-ből lesz fehér, de iPhone 4-ből még mindig nincs... Nem ugyanolyan anyagokkal dolgoznak, vagy micsoda? Én azt hittem, hogy Steve még bedob egy szokásos \"one more thing\"-et, melyben a fehér iPhone 4 megjelenési dátuma fog szerepelni. Tévedtem.

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.