Hivatalos a Nokia 6303i Classic

Újabb egyszerű alaptelefonnal támad a Nokia.

Kategóriák: Mobil, Mobil

Szerző: Wiezner István 2010. február 05.

A finn cég még 2010. első negyedévében forgalomba hozza a legújabb, szigorúan alapvető funkcionalitású  6303i Classic-ot. Az ár alacsonyan tartása végett ebbe még GPS sem került, noha a Nokia legutóbb kiszivárgott C5-ös és 5233-mas készülékei ezzel is rendelkeznek, és szintén mérsékelt összegért lesznek majd kaphatóak.

 

nokia-6303i-classic-1.jpg
 

A kijelzője 2,2 col átmérőjű, 240×320 pixel felbontású, és 16 millió színárnyalatot képes megjeleníteni. A telefon egyetlen kiemelkedő tulajdonságának a kamera tekinthető: az autofókuszos, 3,2 megapixeles szenzor mellé került egy LED-es vaku is.


Kizárólag háromsávos GSM/GPRS/EDGE-hálózatokon működik, de persze az A2DP-s Bluetooth 2.1 és a microUSB-port sem maradt ki. Összesen 55 megabájt beépített háttértár áll rendelkezésre, amelyet legfeljebb 8 GB-os microSD-vel lehet bővíteni (a csomagban helyet kap egy 2 gigás darab).

 

nokia-6303i-classic-2.jpg

Két extrát lehetne megemlíteni: egyrészt van RDS-es FM-rádió, másrészt előretelepített alkalmazás a Nokia Maps 2.0. GPS hiányában utóbbit nyilván csak a térképek böngészésére lehet használni, de még az is időnként hasznos lehet.


Nem tudni, hogy a mobilért nagyjából mennyit kérnek majd a boltokban, de a pletykák szerint adók és egyéb költségek nélkül 105 euró (durván 29 ezer forint) az ára, kártyafüggetlenül.

Mobil

Mobil videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

hello 2011-08-30 08:26:17

valaki en tugya vane 3G ebe a teloba mert montak h van de en nem kapom meg ugy h szerintem nincsen ugye

tyutyu 2011-03-19 06:42:17

Ém szerintem jó kis telefon lett,aksija tökéletes,zene hallgatáshoz jó,bár 1 hibája van hogy csúszik a teló,az aku fedél lehetett volna müanyag akkor kevésbé csúszna,szerintem

Rammstein 2011-01-08 19:12:45

helló nem tudná valaki megmondani hogy hogy lehet csak simán beinditani a vakut ?! elöre is köszönöm

cat 2010-11-15 18:45:15

azt még elfelejtettem..hogy halk is és neten találtam a másik telefonomra kódokat h hogyan lehet feljebb venni a hangot erre nem lehet?

cat 2010-11-15 18:42:12

sziasztok nekem is van egy nokia 6303i-m és a hátterén van egy nagy óra amit én le szeretnék tűntetni de hiába keresem h hol lehetne ezt megtenni nem találom tudna valaki segíteni?

Tamás 2010-09-26 13:42:05

Helló!
Tudna valaki segíteni Nokia 6303i szoftverfrissítés ügyben?
Honnan lehet letölteni, illetve melyik a legújabb szoftver?
Kössz...

rocky 2010-07-12 14:51:19

Ez a telefon is csak porhintés. A "GPS" természetesen csak a fiatalok csábítására van, azt ők sem gondolták komolyan. Nincs Wi-Fi, bóvli a kamera. Céges telefonnak ideális. Ha normális telefont akarsz, vegyél N97-et!

Con 2010-06-17 11:47:52

A hangszóró lényegesen hangosabb lett mint az a 6303.Remélem egy új szoftver orvosolja a hiányosságokat.

Con 2010-06-17 11:29:34

Negatívum még a jobb oldali választó gomb nem módosítható.W@p funkció csak a szoftver frissítés után tűnik el.Kijelzőn az óra elég nagyra sikeredett.Jobb lett viszont az akku idő és a nagyobb felbontású képeket is gyorsabban olvassa be.

Con 2010-06-17 11:13:26

Sajnos nem ,hogy jobb ,de rosszabb lett az égész .A menü az elődhöz képest hiányos,a kamerából meg kihagyták az éjszakai módot.Fényképek nézegetése terén annyival lett csak jobb,hogy vannak áttűnési effektusok meg idősáv.

wawa 2010-06-15 13:02:39

6303i sok mindenben eltér a 6303 (elvileg) elődjétől. SMS menürendszer, kijelző, és még sok egyéb dolog le van butítva.
És szuper lenne, ha nem a 6303-as kijelzővel reklámoznák a 6303i telefont.

blcd 2010-06-01 21:10:12

Nincs benne GPS. Se A-GPS. Az ugyanis ez:
http://hu.wikipedia.org/wiki/AGPS
A cellainfó alapján lehet csak navigálni GPS modul nélkül (meg persze csillagok után és térképpel :D )

vergiliszta 2010-02-17 23:16:44

Az i-sben új kamera modul van, ugrik az autofocus, pedig nekem az jön be legjobban...

Athelas 2010-02-05 15:12:22

A Nokia Maps 2.0 használható navigációra GPS-nélkül is: a hálózati beháromszögelés elve alapján működő A-GPS-szel. Előnye, hogy akár egy vasbeton 10 emeletes pincéjében vagy egy 10 km-es svájci alagút közepén is van pontos jelzés, hogy hol vagyunk, és iránybavezet kitartóan. Hátránya, hogy adatforgalommal jár: kifizeted rá a gatyádat is, ha használod :)

Wiezner István 2010-02-05 10:24:34

A beépített háttértár 17-ről 55 MB-ra hízott, és elvileg a sima verziót legfeljebb 4 GB-os memóriakártyával lehetett bővíteni. Egyéb változást én sem vettem észre :-)

nagylacc 2010-02-05 10:00:21

Én egy 6303 classicot használok, de a cikkben leírtak alapján a 6303i-ben csak a hozzáadott 2 gigás kártya az újdonság.

Legfrissebb hozzászólások

Bemutatkozott a Nokia Lumia 900
"Se baj mi Magyariak meg leszünk nélküle túl éljük,ha nincs ami kincs?? "

2012-02-03 08:58:38

Telenor Hipernet - mennyire szuper a...
"Hm nos fenti dolgok szépek,csak drágák a felhasználoknak!Amugy EDGE -t sem..."

2012-02-02 11:23:05

SwitchMe: egyszerű, de hasznos...
"Bocsi.Android Market röl ,fizetös alkalmazásokat letölteni csak \bank..."

2012-02-01 12:29:07

SwitchMe: egyszerű, de hasznos...
"Bocsi de letöltés után a Huawei IdX3(U8510) tip,Vodás kaszlin semmit sem..."

2012-01-31 15:26:30

Mire figyeljünk laikusként a...
"Igaz.mert minek a sok sallang,bigyo ha felét sem használja,ismeri az átlag..."

2012-01-31 15:23:47

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.