HTC Desire HD videóbemutató: überbrutál II.

A HTC meglovagolva a HD2 sikerét elkészítette a hatalmas kijelzőjű készülék androidos verzióját.

Kategóriák: Mobil

Szerző: Horváth Balázs 2010. december 22.

A második, harmadik részeket (kiadásokat) mindig fanyalogva fogadja a közönség, legyen szó filmről, autóról, vagy divatkollekcióról. A Desire HD esetében még azt sem állapíthatjuk meg egyértelműen, hogy minek a hányadik részéről van szó, mivel ott van a legegyértelműbb előd a HD2 személyében, de az eredettörténetbe tartozik a Desire család is. Mindennél fontosabb, hogy a Windows-t száműzték ebből a kiadásból, hiszen a Desire HD a Z-hez hasonlóan a 2.2-es Androidot kapta a megújult Sense-szel.

 

 

 

Szép darab (kattintás után képgaléria nyílik)

 

Hatalmas aranyos

 

A „Hűha!" effektus természetesen most jóval kisebb volt, mint annak idején a HD2-vel, de a Desire HD még így is mély benyomást gyakorolt ránk. Ennek elsődleges oka a 4,3 hüvelykes, 480 x 800 pixeles kijelző, illetve az ezzel járó méretek és tömeg. A 164 gramm komoly gondot tudott okozni a mindennapos használat során, és ahogy azt a mellékelt videóban is többször hangsúlyozzuk: fel kell készülni rá, hogy miben és hogy tároljuk a készüléket. Ugyanezen a vonalon haladva azt is érdemes megfontolni, hogy a kisebb kezekkel rendelkezők tudják-e használni a Desire HD-t (nehezen) és érdemes-e feláldozni a kétkezes használat oltárán azt rengeteg tudást, amit nyújt a mobil.

 

Videóbemutató: HTC Desire HD

 

Gyorsan válaszolunk is: igen, érdemes, de csak abban az esetben, ha a tulajdonosa alaposan kihasználja a nyújtott lehetőségeket. A hatalmas, szerintünk kissé fakó kijelzőn élvezetes a netezés, a különböző alkalmazások használata, a navigációról nem is beszélve. Az 1 GHz-es processzor nem hagyott bennünket egyszer sem cserben, bár elgondolkodtató, hogy még ezen paraméterek mellett is tapasztaltunk egy-egy röccenést, akadást, amit jó lenne már egyszer és mindenkorra elfelejteni az Android platformon.

 

 

 

A kiugró kamera mellette a dupla LED-vakuval

 

Érdekes megoldást választottak a mérnökök a hátlap kialakítására. Ahogy a videóban is jól megfigyelhető, két levehető panel mögött bújik meg az akku, a memóriakártya helye, illetve a SIM nyílás. A kamera minden védelem nélkül emelkedik ki a hátlapból, ami azt jelenti, hogy ha elhelyezzük az asztalon, akkor az egész készülék ezen nyugszik.

 

A kezelőszervek, tudás és minden egyéb tekintetében nézzék meg videónkat, illetve böngésszék át képgalériánkat.

 

HTC Desire HD

 

Forgalmazó: Motoker
Ár: 179 990 Ft
web: http://hopp.pcworld.hu/7609

 

Teljesítmény: 4,5/5
Felszereltség: 4/5
Ár/érték arány: 4/5

 

Előny: nagy kijelző; minőségi anyagok; új Sense és 2.2-es Android

Hátrány: védelem nélküli kamera; nincs AMOLED kijelző; fakó színek, erős tükröződés; nagy és nehéz

 

 

 

 

Termékjellemzők:

 

123 x 68 x 11,8 mm, 164 gramm
Kapacitív érintőképernyő (LCD), 480 x 800 pixel, 4.3 hüvelyk
Gyorsulás- és távolságérzékelő
HTC Sense kezelőfelület
Multi-touch támogatás
3.5 mm audio jack
Dolby Mobile és SRS
1,5 GB belső memória; 768 MB RAM
microSD-vel bővíthető (32GB-ig) 8GB a csomagban
HSDPA, 14.4 Mbps; HSUPA, 5.76 Mbps
Wi-Fi 802.11 b/g/n, DLNA
Bluetooth 2.1 (A2DP)
microUSB v2.0
8 megapixeles kamera, autofókusz, dual-LED vaku
Geo-tagging, arcfelismerés, HD-videó rögzítés
Előlapi kamera nincs
Android OS 2.2 (Froyo)
Qualcomm Snapdragon QSD8255 1 GHz processzor
Sztereó FM rádió (RDS)
GPS (A-GPS support)
Google Search, Maps, Gmail
YouTube, Google Talk, Picasa integráció
Facebook, Twitter applikációk
Adobe Flash 10.1
Li-Ion 1230 mAh akkumulátor

 

Mobiltelefon

HTC Desire HD galéria

Kapcsolódó tesztek

Videó: Samsung Galaxy S Plus

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

lxdc 2012-04-09 20:41:20

Érdekes..... jóak tűnik

Válasz

BlueDeath 2011-07-27 10:19:31

hű de nagyon kéne asztalos, legalább értelmes kommentet és ne egy hírhez

Válasz

asztalos000 2011-05-26 21:00:02

10 koment kel az öcsihez sorry

Válasz

asztalos000 2011-05-26 20:59:55

10 koment kel az öcsihez sorry

Válasz

asztalos000 2011-05-26 20:59:47

10 koment kel az öcsihez sorry

Válasz

asztalos000 2011-05-26 20:59:34

10 koment kel az öcsihez sorry

Válasz

asztalos000 2011-05-26 20:59:28

10 koment kel az öcsihez sorry

Válasz

asztalos000 2011-05-26 20:59:22

10 koment kel az öcsihez sorry

Válasz

asztalos000 2011-05-26 20:59:15

10 koment kel az öcsihez sorry

Válasz

asztalos000 2011-05-26 20:59:08

10 koment kel az öcsihez sorry

Válasz

asztalos000 2011-05-26 20:59:02

10 koment kel az öcsihez sorry

Válasz

asztalos000 2011-05-26 20:58:55

10 koment kel az öcsihez sorry

Válasz

asztalos000 2011-05-26 20:57:28

már van

Válasz

asztalos000 2011-02-16 07:14:24

Nekem valami ilyesmi kell.Csak a zsolesz kellene hozzá

Válasz

kilipeti 2011-01-30 10:13:20

kár, hogy marhadrága, nagyon durva kütyü!

Válasz

sakhalin 2011-01-05 10:58:24

biralo! Az szar lcd egy S-lcd panel ami pl napfényben köröket ver a amoldere nem beszélve mennyire túlszaturált az amoled... Mielött baromságokat böffentesz olvass utánna a technologiáknak.

Válasz

biralo 2010-12-31 10:59:14

Hm az \"Drága\" politikus,celeb pénzéhez való.S ennyiért már /AMOLED/ képernyő dukálna,nem Gagyi LCD. Nos fogyni igy is fog múszaki paraméterek O.K.

Válasz

zacsesz 2010-12-30 11:56:17

Ha ügyes vagy találsz olcsón is! 1 év garival! http://www.expressz.hu/mobil_telefon_kommunikacio/mobiltelefon/hirdetes-23735760/

Válasz

sleepyt - Játékajánló 2010-12-27 13:48:32

neméppen baráti ár, mitne mondjak... nem vagyok benne biztos h megér ennyit..

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.