HTC Desire teszt: mindenki őt akarja

Nézzük, van-e alapja a nagy vágyakozásnak!

Kategóriák: Életmód, Mobil

Szerző: Horváth Balázs 2010. április 22.

Amikor ehhez az íráshoz készülődtünk, arra gondoltunk, hogy a lehető legegyszerűbb a dolgunk, hiszen tulajdonképpen a Google Nexus One-t tartjuk a kezünkben. És ha azt szupermobilnak titulálta a szakma egy része, valamint a közönség is, akkor mi is el tudjuk intézni ennyivel. Amikorra letelt a sajnos nagyon rövid, de szokványos (egy hetes) tesztidőszak, akkor beláttuk, hogy nem sokban, de azért másról van szó, mint egy sima újrázásról.

 

 

 

(Még több, nagyfelbontású fotó érhető el képgalériánkban.)

 

Mindez idő alatt több helyen, sokan jöttek az (elméletileg) eldönthetetlen kérdéssel, mely szerint iPhone, vagy HTC Desire? Mára ugyanis ez a két készülék lett a fejlett, érintőképernyős mobilok csúcsa, bár részünkről nagyon könnyen, még a cikk végigolvasása előtt tudunk iránymutatást adni a dilemmával kapcsolatban azzal a mondattal, amit a nemrégiben lezajlott iPhone vs. Android konferencián hallottunk: „iPhone is for gamers, Android is for workers."

 

 

Kellemesen jellegtelen

 

A fenti mondaton lehet rágódni, egy kicsit, de mi inkább menjünk tovább a Desire felépítése, anyaghasználata, méretei felé. A Nexus One esetében unalmasnak ítéltük a külsőt, a Desire-nél ez annyiban módosult, hogy valamivel jobb, de így is bőven messze van a Legend izgalmasságától. A kezelőszervek megváltoztatásával az előlap ívessége eltűnt, az előlap alsó része kicsit zsúfoltabbá vált, viszont a ház színe a Nexus One szürkéjénél mindenképpen jobb választás.

 

 

 

 

Ez utóbbi tételek persze az egyéni ízlés kérdéskörébe tartoznak, ezért térjünk át az adatokra, ami a méreteket és a tömeget illeti. A Nexus One 119 x 59,8 x 11,5 mm, a Desire pedig 119 x 60 x 11,9mm, így látszik, hogy annyira kicsi az eltérés a két készülék között, hogy az jóformán észrevehetetlen. A borítás itt is az a speciális, a gumi és a műanyag közt lévő, nem ujjlenyomatgyűjtő felület. Fogásra, tapintásra nagyon kellemes ez is, de a hátlap és a kijelző egyaránt igen nehezen takarítható, kivéve, ha speciális, alkoholos kendővel kezdünk neki a folyamatnak. A microSD kártya (egy 4 GB-os az alapcsomag része) sajnos itt is a hátlap alá és az akkumulátor mellé került, így a kikapcsolás nélküli csere (hot swap) nem megoldható. Kezdjük lassan azt hinni, hogy ez valamiféle technikai akadály miatt van, miközben akadnak olyan Nokia telefonok, amelyeknél még a SIM-kártya is kivehető a hátlap levétele nélkül.

 

 

 

 

A csatlakozókat itt sem vitték túlzásba: alul a microUSB, baloldalon a hangerőállító, felül a ki-, bekapcsoló és a 3,5 mm-es jack, jobboldalon semmi, a hátlapon pedig a kamera a vakuval. A legnagyobb változás alul érhető tetten, hiszen a trackballt felváltotta a trackpad, ami mellé két oldalra lekerültek fizikai kezelőszervek. A Nexus One esetében sokan bajlódtak az érintőgombok (túl)érzékenységével - nos, itt ez a panasz nem merülhet fel.

 

 

 

 

A kijelző teljesen ugyanaz, vagyis 3,7 colos, 480 x 800 pixel felbontású, AMOLED panelről van szó, aminek az ereje a Sense miatt sokkal inkább megmutatkozik a Desire esetében.

 

Egy Sense rendel

 

A másik fontos különbség, hogy a Desire már a HTC Androidra szabott, speciális kezelőfelületével, a Sense-szel érkezik. Létezik egy gyors és aránylag egyszerű módja annak, amivel a Nexus One is felruházható e funkcióval, de hivatalosan, a dobozból kivéve az alap androidos kezelőfelület fogadja a vásárlót. Itt is könnyű helyzetben vagyunk, hiszen a Sense a HTC Legend tesztünknél terítékre került, így csak arra tudjuk bíztatni olvasóinkat, hogy olvassák el az ott leírtakat, mivel a Desire esetében csak ismételnénk magunkat. A Sense itt is remek, annyi különbséggel, hogy az 1 GHz-es processzornak, és a Nexus One-hoz (512MB) képest több, 576 MB RAM-nak köszönhetően működése még könnyedebb, folyamatosabb, mint valaha.

 

 

 

 

A készülék elindításakor egy apró újításra is felfigyeltünk, ami a Legendnél még nem volt. A Home gomb kétszeri megnyomásával a hét, belakható képernyő átnézeti módba vált, ami itt is megvan, sőt, ha ujjunkkal egyszerűen belezoomolunk a nyitóképernyőbe, akkor ugyanezt a hatást lehet elérni.

 

Egyebek mellette, s ellene

 

További érdekesség, hogy a Desire nem kapta meg a Nexus One aktív zajcsökkentő technológiáját, aminek komolyabb jelét utólag nem lehet észlelni, és egyszerre a két készülék sajnos nem állt rendelkezésünkre. A hardveres különbségek közé tartozik még az is, hogy a Desire kétsávos 3G modult kapott (HSDPA/WCDMA 900/1200), így az Egyesült Államok területén marad az EDGE hálózat, vagy egy hotspot használata.

 

 

 

 

Apróbb, de megemlítendő különbség, hogy a Desire Bluetooth egysége 2.1-es a Nexus One 2.0-ásához képest. Ennek komoly, a használatban is megmutatkozó következménye nincs. A Nexus One tulajdonosok keserűen vették tudomásul, hogy kedvencükben nincs FM rádió, és még ennél is jobban elkámpicsorodtak, amikor kiderült, hogy a rádió modul ott van ugyan a készülékházban, de azt szoftveresen letiltották. A Desire esetében már ez a probléma nem áll fent, és minden gond nélkül használható a rádió.

 

 

 

 

A két készülék akkumulátora ugyanaz a kapacitású (1400 mAh) energiaforrás, de ezt nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik ad több készenléti, vagy beszélgetési időt. A Desire egy munkanapot könnyedén kibír, de ahogy a többi készüléknél, itt is sok minden függ a felhasználói szokásoktól. Aki állandóan a neten lóg és közösségi életet él, az számítson arra, hogy minden este töltenie kell a Desire-t, így plusz egy hálózati töltő beszerzés erősen ajánlott.

 

Remeken, sebesen

 

A Desire összhatása sebesség tekintetében körülbelül a HD2-höz hasonlítható. Sokan, így mi is összevetettük a Legend tempójával és úgy éreztük, hogy a Desire érezhetően gyorsabb ugyan, de a fémházas Legendnek nem kell szégyenkeznie. A kapacitív képernyő továbbra is azonnal, pontosan, gyorsan reagál, minden érintésünknek nyoma van. A virtuális gombsorok, ha lehet, még jobbak, hatékonyabbak, ami persze egy ekkora képernyőfelületen érthető.

 

 

 

 

A böngésző is ereje teljében van, a renderelés, az oldalak tördelése itt is azonnal megtörténik. Ha valamit közelebbről akarunk megnézni, akkor a kiválasztott részt dupla koppintással, vagy két ujjas zoomolással (pinch zoom) oldhatjuk meg - mindkét módszer gyorsan, könnyen működik. Az új weboldal címek megadása, a több, egyszerre megnyitott weboldalak kezelése a menü gomb által előhozott plusz funkcióknak köszönhetően szintén gyerekjáték.

 

Flash támogatás van, de sajnos azt nem jelenthetjük ki, hogy mindenhol, minden Flash tartalmat le tudunk játszani, meg tudunk jeleníteni. Vannak oldalak, ahol a beágyazott videók mennek, vannak, ahol nem; azt sajnos nem lehet megmondani, mitől függenek ezek a dolgok.

 

 

 

 

Ez kell?

 

Visszatérve kicsit az elején tárgyalt gondolatra, miszerint iPhone vagy Desire? Azt vásárlás előtt mindenkinek kell látnia és tudnia, hogy az androidos készülékek, (tesztünk alanya is) sokkal bonyolultabb, mélyebb menürendszerrel bíró, komplexebb okostelefonok az iPhone-ál. Az Android rendszer ismertsége, felkapottsága eljutott olyan szintre, hogy sokan csak ezek alapján vásárolnak, aminek az a következménye, hogy rövid időn belül megjelennek az alig használt Desire-ök, Nexus One-ok és Legendek a hirdetési oldalakon. Sok esetben persze az áll a háttérben, hogy bizonyos, más platformokon megszokott funkciók nem, vagy nem úgy működnek Android alatt, de az esetek még több részében egyszerűen nincsenek felkészülve a vásárlók, hogy egy ilyen készülék pontosan milyen hozzáértést, de sok esetben csak türelmet igényel.

 

 

 

 

A HTC Desire szép, rengeteget tud, és még annál is sokkal több kihozható belőle, ha valakinek van kitartása, türelme. Érdemes várni tehát arra, hogy az Android megmutassa magát, amihez a Sense és egy fogékony tulajdonos igazán jó partner lehet.

 

Értékelés:

 

HTC Desire

Ár: 149 900 Ft
Forgalmazó: Motoker Kft.
Web: www.motoker.hu

Előny: HTC Sense; gyönyörű kijelző; 1 GHz CPU; Android 2.1;

Hátrány: eldugott microSD; a Flash támogatás bizonytalansága; még mindig épphogy átlagos kamera

Teljesítmény: 5/5
Felszereltség: 4,5/5
Ár/érték arány:4,5/5

 

Termékjellemzők:


Méretek: 119 x 60 x 11,9 mm, 135 g
AMOLED, kapacitív érintőképernyő: 480 x 800 pixel, 3,7 col
Gyorsulás- és távolságérzékelő
Belső memória: 576 MB RAM; 512 MB ROM
microSD-vel bővíthető (max. 32GB-ig) 4GB a csomagban
EDGE, HSDPA, (7,2 Mbps; HSUPA, 2 Mbps)
Wi-Fi 802.11 b/g
Bluetooth 2.1 (A2DP)
microUSB 2.0
Kamera: 5 MP, 2592 x 1944 pixel, autofókusz, LED vaku
Mosolyérzékelő, geo tagging, Videó (800x480 pixel@ 15fps)
Operációs rendszer: Adroid 2.1 (Eclair)
Qualcomm Snapdragon QSD8250 1 GHz processzor
Sztereó FM radio (RDS)
GPS (A-GPS támogatás)
Google Search, Maps, Gmail, YouTube, Google Talk, Picasa
Facebook, Flickr, Twitter alkalmazások
Li-Ion 1400 mAh akumulátor

 

 

Életmód

Mobil videó

HTC Desire galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

K.K. 2011-08-08 21:48:58

Ezzel az árral (nem a 140 -nel hanem a 70-80 -nal ami a mai ára) szerintem még ma is az élvonalban van. igaz hogy vannak már nála sokkal jobb mobilok. (pl. galaxy s2, sony xperia x10 stb.) de azok nagyságrendekkel drágábbak ennél. ezért választottam én a desire -t. mert a saját kategóriájában király. (még ha az akkumulátor elég nagy hátrány is)

csoroka 2011-04-26 12:57:32

Nos tudomásul kell venni fenti árak!!nem a Nép prolik,mindenki kategoria!!mutasd meg gazdag vagy sok pénzü!!sebaj nézni,olvasni rola ingyen van!!

BlueFoxx 2010-08-25 16:27:11

Hát én nem akarom.

sefanatic 2010-08-16 09:46:42

Szerintem simán megoldható!
Egyébként ár értékre már nem tennék 4.5-t hisz jött ki jobb is nála, és ez a 140ezer azért nem túl olcsó mulatság!

joohn 2010-05-20 05:38:25

sziasztok az volna a kérdésem hogy ezt a telefont a kapacitív kijelzője miatt lehet tokban az átlátszó fólián keresztül használni ,kezelni?

Zsizsik 2010-05-05 23:02:06

Nekem nagyon tetszik a telefon, mivel nekem is most jàrt le a 2 éves hüségnyilatkozatom, volt rà 1 honapom, hogy eldöntsem, milyen tel.-t is vennék. Csak android(ha màr egyszer uj, akkor a technologia is legyen az), azt màr tudtam. Mondta a sràc az üzletben, hogy 2-3 héten belül jönnek uj modellek, igy egy hete ezt meglàttam és a szine(nem szokvànyos), a lekerekitett sarkok, a fém hàz meggyözött. Életemben egyszer fogtam a kezemben iPhone-t, mielött ezt vàlasztottam. Szerintem nagyon elegàns, jol kezelhetö(még tamulgatom:):):) ), én csak ajànlanàm mindenkinek. Itt ugy gondoljàk, aki ràunt az iPhone-ra, az vegyen ilyet. Ja, egyébként a z Xperia-t välasztottam volna, bàr nagyon sarkos, meg itt csak fehérben lenne. Tehàt: Csak rajta, vegyétek a HTC Desire-t, meg az ajànlott programmozàst hozzà!!! Jo mulatàst vele!!! Ja, 2 éves elöfizetéssel Svàjcban 690 Frank.

Független 2010-05-05 22:27:55

Nagyon "óvatos" ez a cikk. Úgy érzem, nem egy android-fan mondatait olvassuk itt, ugyan tárgyilagos, de ez a csúcsmodell nagyobb rajongást érdemelne meg. Ez egy nagyon jó hardver egy nagyon jó szoftverrel. A guruk igazán kiélhetik magukat.

H.B. 2010-05-04 14:55:19

@J.K.: nem tudom cáfolni a másik tesztben elhangzottakat. Ha mindent megküldesz raja (WiFi, sok telefonálás, mobilnet, GPS, zene, fotó és megállás nélkül nyomkodod, stb.), akkor elképzelhető a 7-8 óra, igen. Átlag használat mellett sem bír 24 órát, de azt, ha napközben jössz-mész vele, plusz az estét azért igen. De reggelre biztosan lemerül...

Sajnos ezzel jár a fejlett technika, a nagy proci és kijelző...

J.K. 2010-05-04 13:59:40

Egy másik tesztben olvastam, hogy durván aktív használat mellett 7-8 óra alatt lemerül, és van, hogy átlag használat mellett sem bír ki egy napot. Mennyi ebből az igazság?

zsoltika 2010-04-27 16:44:29

Nekem közel 2 éve iPhone 3G-m van, iszonyatosan nehezen szoktam meg, de még ennél is nehezebben engedném mostmár el. Viszont tény és való hogy vannak hiányosságai (SZÁMOMRA, mondom SZÁMOMRA VANNAK HIÁNYOK, lehet hogy valaki iPhone fun-nak ez a kánaán és a földet is megcsókolná ha Steve atyánk megjelenne előtte). És ahogy olvastam ezt a tesztet, meg nézegettem a képeket, hát nagyon tetszik ez a teló. Közeleg a 2éves hűségnyilatkozatom vége, addigra remélem megérkezik hazánkba is ez a készülék valamelyik mobilszolgáltatóhoz és lehet hogy elgondolkozok a cserén :) A teló elődei is tetszenek, ez meg egyenesen király. (SZÁMOMRA, mondom SZÁMOMRA király, és mint tudjuk - nem vagyunk egyformák, tehát nagyon szépen kérek mindenkit ne kössön bele akinek nem tetszik a teló! KÖSZI)

monolithicbaby 2010-04-26 16:32:18

Muhaha, biztos, hogy te a fenti tesztet olvastad el? Akárhogy meregetem a szemem, egy deka Milestone-t nem látok benne...

Hogy a többiről már ne is beszéljünk...

H.B. 2010-04-23 14:46:17

@Muhaha: sajnálom, ha az jön le, hogy nem ismerem a rendszert. Eddig szinte az összes androidos modell járt nálam, majd mindet használtam hosszabb, rövidebb ideig, írtam is róluk. Az érintőgombos dologból egyébként erre következtetni elég merész dolog szerintem.

Az emlegetett gombok az én (és még sok kolléga, felhasználó, fórumozó) tapasztalatom szerint túlságosan érzékenyek voltak, de ez inkább a konstrukció, mintsem a technológia hibája. Sztem hiba egy olyan helyre egy ilyen jellegű felületet tenni, mert óhatatlan, hogy akkor is hozzáérsz, amikor nem akarod.

A kijelző érzékenységét sosem kritizáltam, szerintem is pontosan, gyorsan lehet gépelni a virtuális gombsorokkal.

Értem, hogy érzékenyebb vagy Desire/N1 tulajként a kritikákra, de olyannal még nem találkoztam, hogy akkor is farkast kiáltson valaki, amikor még egy bárány sincs a közelben :-)

H.B. 2010-04-23 14:38:59

@Muhaha: lehet, hogy én vagyok értetlen, de hol, milyen formában hangzik el a cikkben, hogy a D jobb a N1-nál? A cikkben szereplő megállapításokhoz semmi közük a forgalmazónak, ezennel kikérem magamnak ezt a fajta softos gyanúsítgatást. Ezek itt mind a szerző tapasztalatai, véleménye, ezt kérem tiszteletben tartani és elfogadni.

A Milestone-os fejtegetést nem is értem és nem vágom, hogy jön a témához. A cikkben épp hogy nincs szó értékelésről a két telefonnal kapcsolatban, annyit én is leírok, hogy a N1-re feltehető a Sense, ezt tudjuk. De hivatalosan akkor sem kapni, garancia nincs. (amit te is leírsz.)

Muhaha 2010-04-23 13:55:25

Nem szeretném, ha félreértés lenne! A touch kitűnően működik multitouch funkcióban és minden más funkcióban is. 1000 x jobb, mint pl egy N900 touch és közel olyan pontos mint egy iPhone touch. A tény amit említettem az iPhone révén csak ritkán és alig észrevehető. Szerintem mindenki menjen és próbálja ki!

Muhaha 2010-04-23 13:42:59

A cikkből az derül ki,hogy aki írta nem nagyon ismeri az Android rendszert és a két eszközt pláne nem. Csak egy példa: -az N1 alsó billentyűi nem túlérzékenyek. Ha nem nagy felületen érintem akkor nem is érzékeli. Az érintőrészen elhelyezett érzékelők sokkal távolabb (kb.3x távolabb) helyezkednek el mindkét készüléken mint pl egy iPhone-nál ezért a virt. billentyűzet használata nem olyan, mint egy iPhone-nál. Kicsit jobban oda kell figyelni gépelés közben, mert nem enged meg akkora "hibákat" mint az iPhone. Sebességben mindegyik jó. Szokni kell. Németországban egyébként 450 Euro körül van hivatalos HTC forgalmazóknál.

Muhaha 2010-04-23 13:42:19

Mivel a Nexus One és a Desire hw-je közel azonos (A firmware pl. feltölthető az N1-re minden gond nélkül a rádió szolg. kivételével) csodálkozom,hogy ez állítólag "jobb". Nekem itt van mindkettő. Egy D-t épp javítok és a sajátom egy N1. Nem értem mitől jobb a D, mint a N1. A rádiót nem siratom. :) Nem lehet,hogy a Motoker D-t szeretne most eladni és ezért a nagy lelkesedés érte? :D Egy barátomnak a múltkor még a Milestone-t ajánlották ennél a cégnél az N1 helyett. Akkor azuk volt. ;) Jót mulattam a "Miért nem Milestone?" kezdetű kérdésen. Viszont tudtommal erre ők 2 év garit adnak. Tehát ebben a tekintetben jobb vételnek mondható mivel a N1-t még csak "szürkeinportos" formában láttam. Kivéve Angliát.

Shirin 2010-04-22 19:00:51

Valami hír arról hogy idehaza melyik szolgáltatónál lesz és mikor?

Boee 2010-04-22 13:47:35

aljuzer: azt a szót nem hallottad még, hogy összegyűjteni?! Méghozzá pénzt! Nem kell elb*szni minden bejövő Forintot pl. a hétvégi bulikon, vagy le kell mondani egy időre bizonyos élvezeti cikkekről (pia, cigi, üdítő, stb), és pár hónap alatt bárki vehet magának egy ilyet, vagy az aktuális modellt. Én is így vettem magamnak egy iPodot, összespóroltam rá a pénzem.

blame 2010-04-22 13:07:09

@aljuzer: mikor röpülsz le erről a sznob, politikus, celeb témáról. Egyrészt hülyeséget írsz, mert ez a cucc épp hogy nem nekik való. Az iPhone-tulajok megsértése nélkül asszem pont az ájfón, ami valamennyire sznob lett, de a HTC Desire? Vagy az árból indulsz ki? Hát, azzal mellélősz keményen. És tanulj meg normálisan írni!

aljuzer 2010-04-22 12:44:21

Hm? Az ára szokás szerint//átlag Magyarinak,nem való//,tudása O.K.Nos video,lejátszás,rádió?? milyen?ha van.Bár sok felesleges átlag telefonálok részére ,haszontalan,nem hasznositható((Flickr-facPicasa,stb van szúfolva)Mobil Interet drága,és értelmetlen(Egér méretben)Nos Celebek,sznobok,politikusok vegyétek.

H.B. 2010-04-22 12:26:10

@Gerusz: igazad is van, meg nem is. Hátrány az előnyben. Lehet szapulni az Apple-t ezért az egész Flash dologért, de az legalább következetes. A Desire-nél meg ha van flash, akkor legyen mindenhol, vagy tudjam, hogy hol van és hol nem. Emiatt került a hiányosságok közé, ami természetesen relatív...

Gerusz 2010-04-22 12:05:08

"Hátrány: ...Flash-támogatás bizonytalansága..."
Na ezen jót röhögtem, sokkal inkább előny, hogy egyáltalán támogatja a Flasht. Még így is kb. végtelen százalékkal nagyobb részét viszi a Flash-tartalmaknak, mint mondjuk az iPhone :D

Thomas 2010-04-22 11:04:04

Kéne.

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.