HTC Smart teszt: csak okoskodik
Okostelefonnak álcázott érintőképernyős mobil 50 ezerért.
Kategóriák:
Szerző: Horváth Balázs
2010. június 25.
Épp hogy alábbhagyott a Samsung Monte tesztünk alatti kommentelési kedv, és lám, ismét egy 50 ezer forintos árra belőtt, érintőképernyős mobil került hozzánk. A Monte esetében az okozta a parázs vitát, hogy van-e értelme egy kvázi okostelefont választani ennyiért, vagy inkább érdemesebb gyűjteni és a drágább, de valódi smartphone-nak mondható modellek közül választani? A vitát nem tudjuk eldönteni, sőt, a dilemmát csak nehezítjük tesztünk alanya, a HTC Smart bemutatásával.
Nézzék meg a HTC Smartról készült videónkat is!
Pszeudo okostelefon
A tajvani gyártó nem véletlenül nevezte el így ezt a készüléket, hiszen csak a kinézetet figyelve gond nélkül hihetjük azt, hogy egy valódi okostelefonnal van dolgunk. Az anyaghasználat, az összeszerelési minőség, a fém használata ki is emeli a Smartot az ebben a kategóriában megszokott minőségi szintről. Kifejezetten elegáns, masszív készülékről van szó tehát, pedig a tervezők mindössze a fekete és az ezüst kombinációjával játszottak. Az előlap felső részén egy finoman átlyuggatott felület rejti a hangszórót, illetve itt bújik meg a jobb sarokban az állapotjelző LED. Ez utóbbi töltéskor világít, illetve az érkezett üzenet(ek), nem fogadott hívások jelzésére szolgál.
Kicsit összevissza kezelőszervek alul, de remek anyagok (a képekre kattintva galéria nyílik)
A 2,8 col átmérőjű és szerény felbontású (240 x 320 pixel) kijelző alatt egy szokatlan, de innen-onnan mégis ismerős gombelrendezés fogadja a felhasználót. A híváskezelő billentyűkön kívül kapunk egy balra mutató nyíllal ellátott fémgombot is, aminek az a funkciója, amire ebből joggal következtethetünk: a menüben való visszalépésre. Egyéb parancsokat is adhatunk megnyomásával: ha a nyitóképernyőn tartózkodva röviden érintjük meg, akkor a főmenüt csalogathatjuk elő vele, de ha a kezelőfelület egyéb oldalain tevékenykedünk, akkor a főoldalra teszi vissza használóját. Egyesül tehát benne az androidos Sense felületeknél megismert Home és Visszalépés funkció.
A szálcsiszolt fémborítással rendelkező alsó részen találunk még egy balra pozícionált, szintén fém gombot, aminek a megnyomása után mindig az adott helyhez tartozó menülehetőségekhez jutunk. Ez tehát a Smart menügombja. Kissé szerencsétlen módon a képernyő lezárását nem egy felül, vagy oldalt elhelyezett gombbal kell elvégezni, hanem a hívásmegszakítóval, ami miatt gyakran lezártuk a kijelzőt, pedig csak ki akartunk lépni egy alkalmazásból. Ez azért is felemás megoldás, mert ha szinte minden egyébbel az Androidra akartak utalni, akkor ebben is következetesek lehettek volna a tervezők.
Kompakt méret, és sok fém a készülékházban
A további csatlakozókat és kezelőszerveket is vegyük végig: balra a hangerőt állíthatjuk, felül a 3,5 mm-es headsetet csatlakoztathatjuk, jobbra a dedikált kameragombbal kezdhetünk neki a fényképezésnek, alul pedig a szinkronizációt, valamint töltést intézhetjük a már elavultnak számító miniUSB csatlakozó segítségével. MicroSD-kártyát képes fogadni a Smart, aminek a helyét nem kívül, hanem a hátlap alatt, jobb oldalon kell keresni - cseréjéhez az akkut szerencsére nem kell eltávolítani. Az árhoz és kategóriához képest meglepő igényesség a hátlapon is folytatódik, hiszen a 3,15 megapixeles, kissé süllyesztett objektívet és az ahhoz tartozó LED-vakut fémkeret fogja közre, mindez alatt pedig dombornyomással díszeleg a HTC felirat.





olvaso/biralo
2010-10-05 11:05:33