HTC TITAN

Két ok miatt is különleges a TITAN: egyrészt ez volt az első nálunk járt olyan készülék, amelyre már gyárilag a Mangót telepítették (így már teljesen magyar felülettel rendelkezik), másrészt jelenleg a HTC e modellje a legnagyobb Windows Phone 7-es telefon.

Kategóriák: Mobil

Szerző: Molnár József 2012. január 04.

Habár a Samsung Galaxy Note nyomába se érhet, de önmagában tekintélyt parancsoló, 4,7 hüvelykes kijelzőjét a jellemzően 3,7–3,8 hüvelykes modellek meg sem közelítik. A nagyság együtt járt azzal, hogy a telefonban az átlagosan használt 1300 mAh helyett 1600-as akkumulátor került a ház alá, amelyre a méretes kijelző miatt szükség is van – igaz, aktív használat mellett még így is csak egy kerek napot bír ki szuflával.

 



A többnyire szálcsiszolt fémből álló hátlap meglehetősen erős hardvert rejt, amelynek köszönhetően az egyébként is gyors Windows Phone 7 rendszer rendkívül sebesen tudja végezni a dolgát. A HTC korábbi Microsoft platformra épülő telefonjaiban még 1 GHz-en zakatolt a CPU, a TITAN-ban azonban ezen erő másfélszerese rejtőzik. Ezenfelül 512 megabájtos belső memóriát és 16 gigabájtos tárhelyet is kapott. A kapacitív kijelző S-LCD-technológiára épül, amely 480x800-as felbontásban jeleníti meg a mintegy 16 millió színt. Az eredmény valóban színpompás, majdhogynem vízszintes nézőpontból is jól élvezhető.

A készülék gyengéje a két kamerája. Az előlapitól nem is várnánk túl sokat, ám az viszont már nehezen magyarázható, hogy a 8 megapixeles, BSI-szenzorral felvértezett hátlapi kamera miért nem képes az árkategóriának megfelelő képeket produkálni, még úgy sem, hogy jó pár beállítási lehetőséget kapunk. A készülékhez járó fülhallgató pedig egyszerűen borzalmas, még egy alap modellel is minőségi javulást tudtunk elérni.

 



Adatok:

- 4,7” kapacitív S-LCD-kijelző (480x800)
- 131,5x70,7x9,9 mm
- 160 gramm
- Qualcomm MSM8255 chipset
- 1,5 GHz-es Scorpion processzor
- Adreno 205 GPU
- 512 MB RAM
- 16 GB tárhely
- 8 mp hátlapi, 1,3 mp előlapi kamera
- 1600 mAh lítiumion akkumulátor
- HSDPA, HSUPA
- Wi-Fi 802.11 b/g/n, DLNA
- Dolby Mobile és SRS-video
- Windows Phone 7.5 rendszer
- Forgalmazó: HTC Magyarország
- Ár: 170 000 Ft
- Web: htc.com

Előny / Hátrány

  • szép kijelz? er?s hardver
  • gyenge kamera a fülhallgatója értékelhetetlen

Értékelés

Teljesítmény

  

Szolgáltatás

  

Ár/érték

  
okostelefon

okostelefon videó

HTC Titan galéria

Kapcsolódó tesztek

Sony Ericsson Xperia mini pro

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

biralo 2012-01-31 10:54:51

Hm esmét 1 jol felszerelt,modern s ezért nekünk /Magyariaknak/ biz Drága kütyü,kell a választék.

Válasz

Amdathlon 2012-01-09 05:28:10

szívesen kipróbálnám

Válasz

Amdathlon 2012-01-09 05:28:09

szívesen kipróbálnám

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

Láss akkor is, ha menet közben SMS-t...
"Hm.Jogilag § keményen büntetni,ki vezetés közben,bármi modon mást..."

2012-02-22 13:05:38

Strapabíró Androidos telefonok a...
"Nos van fejlödés,müszakilag! Igaz ha el jutnak hazánkba,hát biz Drágák..."

2012-02-07 09:02:19

Apple okoskamera koncepció
"Hm-Hm átlag juzer azt szeretné ha a telefonálás zökkenö mentes,jol..."

2012-02-07 08:59:26

Több okostelefon fogy, mint amennyi...
"Ezek igazak.Viszont hazánk az EU-legdrággában müködö,értékesitett,távközlési..."

2012-02-06 08:52:08

Bemutatkozott a Nokia Lumia 900
"Se baj mi Magyariak meg leszünk nélküle túl éljük,ha nincs ami kincs?? "

2012-02-03 08:58:38

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.