iPhone-ra is lesz Opera Mini

Egyelőre nem teljesen világos, hogy milyen formában lesz elérhető a program.

Kategóriák: Internet, Mobil, Internet

Szerző: Wiezner István 2010. február 10.

Az Opera Software jelen pillanatban egyértelműen uralja a mobilos webböngészők piacát: egyrészt rengeteg okostelefonra elérhető a natívan futó Mobile verzió, és még ennél is több készüléken működik a Java-alapú Mini.

 

opera-mini-iphone.jpg
 

Legnagyobb erényeik, hogy funkcionalitásukat tekintve megfelelnek szinte minden igénynek, ráadásul a meglátogatott oldalakat a cég szerverei tömörítve küldik a telefonra - ezzel csökken a megjelenítéshez szükséges idő, és jóval kevesebb lesz az adatforgalom is.


Ma viszont egy igen érdekes közleményt adott ki az Opera: a Mobile World Congress-en bemutatják a Mini iPhone-on futó verzióját. Ezzel az a probléma, hogy az Apple sosem fogja megengedni a Safarival való versenyt, ráadásul a Java-futtatói környezet is csak feltört készülékekre telepíthető.


Természetesen az almás cég egy szoftverfrissítéssel ezt könnyen fel tudná varázsolni a készülékeikre, de az Opera Minit a jelenlegi álláspont szerint nem vehetik fel az AppStore-ba - kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Internet

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Csizmazia István [Rambo] 2010-02-10 16:37:45

Az izgat, hogy lesz-e végre flashtámogatás benne? Túl szép lenne ;-)

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.