iPhone vs. Android: békésen csaptak össze
Egy napra összeült mindenki, akinek valamiféle köze is van a legújabb okostelefon platformokhoz. Gondolatok, jövőbenézés az iPhone vs. Android konferencia után.
Kellemes meglepetésnek bizonyult összességében ez a konferencia, amely Magyarországon elsőként hívta össze és ültette le a szakmát és az érdeklődőket. A téma látszólag csak az Android és az iPhone volt, de valójában az összes lényegesebb, vagy akár kevésbé fontos platform terítékre került. A konferencia indulásakor meglepően sokan voltak a nagy előadóteremben, olyannyira, hogy sokaknak szék sem jutott. A terem hátuljában a szponzorok standjai álltak egymás mellett, így akit érdekelt, élőben is megnézhette, miről szól a beszélgetés. A gyártók kiállították a legújabb HTC és Motorola okostelefonokat, de lehetett beszélgetni a Nav N Go, vagy a T-Mobile képviselőivel is.
Kötetlen légkör, iPad túltengés
A közönség kifejezetten vegyesen alakult, de feltétlenül jó értelemben véve. Láthatóan tényleg azok jöttek el, akiket érdekelt is a téma, nagyon sok fejlesztő volt jelen, amit csak megerősített a névjegykártyáknak kialakított „üzenőtábla" is, ahonnan mindenki levadászhatta azt az embert, akire szüksége volt. Egy ilyen konferencia természetesen egy másik szinten, dimenzióban is beindul, ez pedig az ún. networking. Nagyon kevés olyan esemény van ugyanis, ahol egyszerre megjelennek a gyártók, a szolgáltatók, a tartalom gyárosok, és persze a fejlesztők. Itt csak az nem tud értékes információkat, névjegyeket begyűjteni, aki direkt ellenáll.

Az iPad is főszereplővé vált...
A konferencia egész ideje alatt egy Twitter-falon (hol van már az SMS?) követhettük nyomon a jelenlevők véleményeit, kérdéseit, amire az előadók, vagy a kerekasztal résztvevői reagálhattak. Valószínű az is, hogy a hazánkba bejutott iPad-ek majd mindegyike kint volt a WAX Kultúrgyárban, hiszen ahol egy-egy kisebb tumultust fedeztünk del, ott biztos egy iPad mutatta meg tudását.
iPhone vs. Android: egy szűk réteg játékszere?
A nap folyamán több érdekes, gondolatébresztő beszélgetés, előadás folyt a nagyteremben. Elsőként az Ipsos munkatársa adta elő az okostelefonokra vonatkozó legfrissebb felméréseket, adatokat. Komoly meglepetésekkel nem szolgáltak a táblák, inkább csak megerősítette a jelenlévőket: a 100-150 ezer forintos csúcskészülékek és az iPhone a mai napig egy szűk körnek elérhető kategória. Magyarországon jelenleg 100-200 ezren használnak ilyen készülékeket, viszont sokkal többen vannak azok, akik érintőképernyős telefont szeretnének választani a jövőben. Még többen vannak, akik okostelefonnal rendelkeznek, csak éppen nem tudnak róla, hiszen nem is érdekli igazán őket, pontosan milyen kategóriába sorolható be a telefonjuk. Pintér Róbert előadása sok izgalmas részlettel szolgált még, így akit érdekel, az ezen a linken elolvashatja a prezentációt.

A programban ezután a Sanoma holland képviselője következett, aki bemutatta a kiadó elképzelésit arról, hogyan alakul majd át a médiafogyasztás az olyan eszközök megjelenésével, mint pl. az iPad. Mindezt egy igen látványos videó követte, ami nagyjából elképzelhetővé tette, hogy milyen lesz egy igazán táblagépre szabott magazin, és valószínűleg többeket megerősítette az iPad-re vonatkozó vásárlási szándékában. Sor került egy kerekasztal beszélgetésre is, amelyen a szolgáltatók és a gyártók szemszögéből beszélgethettünk egy kicsit a mobilok jövőjéről. Kiderült, hogy az okostelefonok tömeges elterjedésére csak abban az esetben lehet számítani, ha elérik a 30 ezer forintos álomhatárt, hiszen a vásárlók többsége ennél többet nem szívesen költ ezekre a készülékekre. A mostani árakat elnézve nem nehéz rájönni, hogy a nagy áttörésre még várni kell. A szolgáltatók képviselői (T-Mobile, Vodafone) egyet értettek abban, hogy a mindent vivő funkció, és alkalmazás még sokáig a mobilnet lesz, de ezzel kapcsolatban is fékező ereje van a horribilis mobilnet számlákkal kapcsolatos rémtörténeteknek.
Vallásháború
A további előadások tulajdonképpen ugyanazt a témát járták körbe különböző szemszögből: melyik platformnak van nagyobb esélye a sikerre a játékfejlesztés, a tartalomszolgáltatók, a médiaügynökségek szempontjából. A konklúzió mindig ugyanaz lett: érdekes, izgalmas piac ez, de a felfutás majd később várható, illetve az is mindig megállapításra került, hogy az iPhone sokkal nagyobb vonzerőt jelent a piac szereplőinek számára, mivel jóval egyszerűbb a fejlesztés a fix szoftveres és hardveres környezet miatt.

Bpmenetrend: a nyertes alkalmazás iPhone-ra
Az is kiderült, hogy leegyszerűsítve ugyan, de az iPhone a játékos kedvű, átlagfelhasználók eszköze, míg az Android sokkal inkább a hozzáértőbb, „kockább" közönség kedvenc platformja. A fejlesztők elmondása szerint például az iPhone tulajdonosok első 15 letöltése közül 9 játék, míg ez a szám az Android esetében mindössze 3 körül mozog. Az is kiderült, hogy az AppStore-ban még mindig a játékok számíthatnak a legnagyobb sikerre, ezen felül egy hazai fejlesztő leginkább valamelyik szakmai rétegnek szóló alkalmazással tud nagyot dobbantani. Ilyen lehet például a Dj-k világa, akik vannak annyira divat érzékenyek, hogy mindig letöltsék, vagy akár megvásárolják az iPhone-ra kijött legújabb zeneszerkesztő programokat.

AutoKiller: az alkalmazás menedzser program ingyenes, a Marketről szabadon letölthető
Mindezt tökéletesen alátámasztották a Nav N Go Év Alkalmazása díj nyertesei is. A legjobb iPhone-os alkalmazás egy BKV-menetrendet (Bpmenetrend) tartalmazó program lett, ami ingyenes, és jelenleg még nem rendelkezik online frissíthetőségi lehetőséggel, de így is nagy segítség lehet az éjszakai busz megállójában álldogáló utasoknak. A legjobb Androidra fejlesztett, szintén ingyenes alkalmazás az AutoKiller lett, ami ironikus módon a háttérben futó programok menedzselésére, azok leállítására szolgál.
Levezetés
Az ebben rejlő ellentmondásra, de legalábbis vicces faktorra Uj Péter is rámutatott a délutáni, szórakoztató szakasz során, amikor Erdélyi Zsolttal kiegészülve a piacot és a készülékeket boncolgatták. Nagy megfejtések nem hangoztak el mindezek során, kivéve az, mely szerint az okostelefonok gyakran épp ellenkezően működnek, ahogy mi szeretnénk: ahelyett, hogy megoldanák a feladatainkat, inkább újabbakat generálnak.
És persze konferenciákat, tehetnénk hozzá. De utóbbival kibékülünk, hiszen az első iPhone vs. Android konferencia jó úton indult el, nagy volt az érdeklődés, talán kicsit rövid volt majd' minden előadás, vagy beszélgetés. Erre természetesen szükség volt, egyébként nem értünk volna a végére, és ezen még a kisterem, kifejezetten szakmai „megfejtéseket" és kódtáblákat nyújtó előadási sem tudtak lazítani. De az biztos, hogy a lehető legjobb évben indult el a téma „konferenciásítása", reméljük jövőre lesz folytatás.

