iSuppli: pár éven belül a WP7 lehagyja az iOS-t

Ha bejönnek a kutatóintézet számításai, akkor 2015-ben több Windows Phone készülék lesz piacon, mint iOS-es.

Kategóriák: Mobil

Szerző: Molnár József 2012. január 20.

A Nokia és a Microsoft együttműködésével kapcsolatban sokan szkeptikusak, és egyelőre még nem volt ideje arra a szövetségnek, hogy bizonyítja életképességét. Az iSuppli azonban optimista e téren, mivel friss kutatásuk alapján elképzelhető, hogy 2015-re a Windows Phone piaci részesedést tekintve megelőzi majd az iOS-t.

 

Nokia Lumia 800
Nokia Lumia 800



"A Consimer Electronics Show egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó terméke a Lumia 900 volt, a Windows Phone alapú okostelefon olyan friss újdonságokkal érkezett, amellyel a az android tábor legjobb készülékeivel is versenyképes" - véli Wayne Lam, az IHS vezeték nélküli kommunikáció részlegének vezető elemzője. "A Lumia 900 és a követői segítségével a Microsoft visszaszerezheti a második helyet az okostelefon rendszerek piacán 2015"-tette hozzá később.

 



Az iSuppli szerint a Nokiával együttműködve a Windows Phone részesedése az idén mért 1,9 százalékról 2012 végére 9 százalékra ugrik majd fel, 2015-ben pedig 16,7 százalékra tornázhatja fel magát a rendszer. Eközben az iOS 18 százalékról 16,6 százalékra fog visszaesni, amellyel egy hajszállal ugyan, de a Microsoft rendszere megelőzheti az Apple-ét. Mindeközben az Android dominanciája nem kerül majd veszélybe, sőt a platform tovább erősödik majd. 2015-re 58,1 százalékos részesedést érhet el az iSuppli előrejelzése szerint. Érdekesség még, hogy a többi rendszer számára komoly visszaesést jósol a kutatóintézet.

wp7

Nokia Lumia 800 galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.