Itt a natív Windows Mobile-os Opera Mini 5

Már külön Java-futtatói környezet sem szükséges az új bétához.

Kategóriák: Internet, PDA-Notebook, Internet

Szerző: Wiezner István 2010. március 07.

Az norvég szoftvercég elérhetővé tette a speciálisan Windows Mobile 5/6 operációs rendszerekre optimalizált Opera Mini 5 böngésző bétáját. Igen érdekes lépés ez, hiszen a robosztusabb Mobile 10 bétája is elérhető a redmondiak rendszerére, és a kettő ugyanazt a funkcionalitást nyújtja.

 

opera-mini-5-beta-windows-mobile.jpg
 

A sajtóközlemény szerint ehhez a Minihez már nem szükséges külön Java-futtatói környezet sem, mert a telepítőcsomag ezt már integráltan tartalmazza. Közös vonás a Mini 5 és a Mobile 10 béták közt, hogy mindkettő az Opera szerverein keresztül tölti le a telefonra a weboldalakat, amelyek az időközbeni tömörítés hatására gyorsabban jelennek meg, és akár 90 százalékkal is csökkenhet az adatforgalom.


Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Mini gyorsabban működik a Mobile verziónál, és kevesebb memóriát fogyaszt, bár készülékenként változó lehet, hogy melyik verziót érdemes inkább használni. Egy próbát mindenképp megér, hiszen úgy tűnik, hogy mostanra már semmilyen funkcionalitásbeli különbség sincs a kettő közt.

Internet

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Kemény Windows Phone kritika a Nokiától
"Van valami abban amit a Nokia monnd..."

2012-05-23 16:54:03

A magyar szolgáltatók is megdöbbentek...
"Nos már csak az a kérdés, hogy hány ezerrel többet fogunk havonta fizetni a..."

2012-05-23 16:53:08

Samsung Galaxy Note: megjött az...
"Ez remek hír, de a többi készülék típushoz, gondolok itt pl:a Sony-ra oda..."

2012-05-23 16:52:08

Diablo III szerverellenőrző...
"Lehet hogy én is igénybe veszem ezt az alkalmazást, de nekem eddig nem volt..."

2012-05-23 16:49:58

300 GB tárhellyel rendelkezik a Baidu...
"Elég szép szám ez, csak kíváncsi lennék rá hogy majd a gyakorlatban is..."

2012-05-23 16:48:59

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.