Júniusban érkezik a Nüvifone G60

A Garmin-Asus G60, avagy leánykori nevén Nüvifone, nyár elején debütál.

Kategóriák: Kereskedelem, Mobil, Mobil

Szerző: Klein Gyöngyi 2009. április 21.

A Garmin-Asus Nüvifone G60 nevű kombóra 2008 eleje óta várunk, akkor mutatta be ugyanis először a Garmin a készüléket. Akkor még az Asus nem volt a képben, a készüléket egyedül a Garmin fejlesztette. A G60 egy olyan mobil, amelyben GPS is van, de nem akármilyen módon, hiszen gyakorlatilag ugyanolyan komoly tudással rendelkezik a navigáció, mint a telefon funkció. Linux alapú a Nüvifone G60, és rögtön a főképernyőn fogad bennünket a mobilhasználat vagy a navigáció választásának lehetősége.

 

 

garmin-asus-g60_1.jpg
 

 

 

A Linux Mobile-nak köszönhetően valószínűleg sok szolgáltató veszi majd fel kínálatába a mobilt, hiszen az ingyenes rendszer miatt a költségeik csökkennek. A Garmin-Asus G60-nal azonban nem áll meg a két vállalat közös munkája, szakértők szerint hamarosan bemutathatják a G20 nevű, Windows Mobile készüléket.

 

(A készülék egy korai példánya jelenleg is szerkesztőségünkben tartózkodik. A gyors teszt, illetve videó hamarosan elkészül. A szerk.)

 

 

 

 

 

 

Kereskedelem

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Strapabíró Androidos telefonok a...
"Nos van fejlödés,müszakilag! Igaz ha el jutnak hazánkba,hát biz Drágák..."

2012-02-07 09:02:19

Apple okoskamera koncepció
"Hm-Hm átlag juzer azt szeretné ha a telefonálás zökkenö mentes,jol..."

2012-02-07 08:59:26

Több okostelefon fogy, mint amennyi...
"Ezek igazak.Viszont hazánk az EU-legdrággában müködö,értékesitett,távközlési..."

2012-02-06 08:52:08

Bemutatkozott a Nokia Lumia 900
"Se baj mi Magyariak meg leszünk nélküle túl éljük,ha nincs ami kincs?? "

2012-02-03 08:58:38

Telenor Hipernet - mennyire szuper a...
"Hm nos fenti dolgok szépek,csak drágák a felhasználoknak!Amugy EDGE -t sem..."

2012-02-02 11:23:05

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.