Keljfeljancsi-mobil a Nokiától

Híváskor közel függőleges helyzetbe állna a Kinetic.

Kategóriák: Mobil

Szerző: Wiezner István 2010. július 21.

A finn vállalat természetesen nagy erőkkel próbál mind szoftveres, mind hardveres újdonságokat felmutatni, főképp, hogy az utóbbi időben igen forró lett a talpuk alatt a talaj. Semelyik sem egyszerű dolog, így nem meglepő, hogy időnként különféle külsős tervezőket kérnek fel akár hajmeresztő koncepciók megalkotására - még ha a gyakorlatban nem is valósulnak meg, akkor is ihletet lehet meríteni belőlük.

 

Nokia Kinetic
Nokia Kinetic

 


Ilyen a brit Jeremy Innes-Hopkins által tervezett Kinetic-koncepció: első ránézésre a legtöbben valószínűleg arra tippelnek, hogy a folyamatos függőleges/vízszintes helyzetbe való állás mozgási energiájával lehet tölteni az akkumulátort, de jelen esetben nem erről van szó.


A funkció sokkal inkább kényelmi: a különféle eseményeket a szokásos rezgésen, vagy csengésen kívül úgy is jelezhetné a telefon, hogy függőleges helyzetbe áll - például bejövő hívás, vagy SMS esetén. Maga a mozgás mágnessel lenne megoldva, és a készülék aljában lévő nehezék változtatná meg az egész konstrukció súlypontját.

Mobiltelefon

Nokia Kinetic galéria

Kapcsolódó tesztek

Videó: Samsung Galaxy S Plus

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Hofi 2010-08-25 21:37:48

Telefonálni lehet rajta? Vagy az már nem lényeg? : )

Dewsy 2010-07-21 18:51:02

jah, és a vekker funkciónál meg le lehetne csapni. Sőt... Ha bluetothon összekapcsolsz három gépet, akkor "ki nyomta meg előbb a gombot, az válaszolhat előbb a kérdésre"-t is lehet vele játszani... Vagy ha feláll magától, akkor elmehetsz hazulról, és amikor kész a pirítós, csak hazacsörögsz, és kikapcsolja....

Bár akkor már érdemesebb volna pici lábakat és pici kezeket tennni rá, és akkor az új hívással egyenesen odasétálhatna a tulajhoz, és megrángatná a lába szárát, hogy "hé, haver, keresnek"

Szerintem nem éri meg azt a plusz holtsújt...

Majd ha a nokiáék megcsinálják a mobilvécé-koncepciót, én is fejet hajtok...

Probert75 2010-07-21 14:15:37

Ez miért csak koncepció? Szívesen látnám a telómban ezt a funkciót. Ráadásul, ha direkt is állítható a teló, akkor az időt is mutathatja, mint egy asztali óra. Arról nem is beszélve, hogy a teló hátlapja nem karcolódik.

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.