Két nagytudású Sony Walkman látott napvilágot

A Sony hivatalosan is bemutatta két zenés PMP modelljét.

Kategóriák: Mobil, Multimédia, Mobil

Szerző: Klein Gyöngyi 2009. augusztus 27.

A Sony két Walkman PMP-je közül az egyik ez E-series, míg a másik az S-series családot bővíti. Az E az entry, avagy a belépő szintű család jele, míg az S-seriesbe a komolyabb tudású készülékek tartoznak. Az S-series lejátszó 2.4 colos, 320×240 képpont felbontású érintős, LCD megjelenítőt kapott, amely támogatja az ilyen felbontású, 30 fps-es videók lejátszását, valamint akár 17 órán át képes folyamatos zenelejátszásra még a külső hangszórókon is. Amennyiben ezt headseten tesszük, úgy akár 42 óra zenére és 6.5 óra videózásra elegendő az egy feltöltéssel megszerzett energia.


sony_s-series_walkman_pmp_1_1.jpg
Sony Walkman S-series


Természetesen megtalálható még az S-series modellben FM-rádió és hangrögzítő, a kettőt pedig akár ötvözhetjük is, hiszen rádióból is felvehetünk részleteket. A fájlokat a 8 vagy a 16 gigabájtos belső tárhelyen tárolhatjuk. A támogatott formátumok között szerepel az MP3, a WMA (DRM), az AAC (DRM-mentes), az AVC (H.264/AVC), az MPEG-4 és a WMV.


sony_s-series_walkman_pmp_3.jpg

Sony Walkman S-series




Ami az E-series Walkman modellt illeti, ennek kijelzője csak 2 colos LCD, a felbontása maradt QVGA és szintén képes a natív felbontású 30 képkocka/másodperces videók lejátszására. A beépített akkumulátor nem bírja addig mint a nagytestvéré, ez „csak" 30 óra zenelejátszást vagy 4 óra videózást tesz lehetővé. A háttértár egyezik az S-series Walkman-nel, tehát 8 és 16 gigabájtos változatban lesz megvásárolható.


sony_e-series_walkman_pmp_1.jpg
Sony Walkman E-series



Mindkét Sony Walkman PMP szeptemberben kerül az Egyesült Államokban a boltokba. Az S-series 8 gigabájtos változata 110 dollár, a 16 gigabájtos 130 dollár lesz, míg az E-series 80 és 100 dolláros áron várható.

sony_e-series_walkman_pmp_2.jpg
Sony Walkman E-series
Mobil

Mobil videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.