Két Pine Trail-es MSI Wind jön hazánkba is

A Wind U135 és U160 az elsők közt lesz kapható Magyarországon.

Kategóriák: PDA-Notebook, Notebook, Fókusz Mobil

Szerző: Wiezner István 2010. január 15.

Az Intel lényegében a CES-en tette hivatalossá az új netbookokba szánt hardveres platformját, Pine Trailt. Ettől függetlenül már meglehetősen régóta tudtunk minden lényeges információt róla, viszont a partnereik nyilván csak a bejelentés után kezdhették el szállítani az első, erre épülő megoldásaikat.

msi-wind-u160-1.jpg
 

Úgy tűnik, hogy az MSI a vetélytársait megelőzve elsőként fog a magyar piacra megérkezni a Pine Trail-el: konkrétan a Wind U135-ös és U160-as modellekről van szó. A lényegi különbség köztük csak a megjelenésük: míg az előbbi „hagyományos" fekete műanyag, addig az utóbbi borításának legfelső rétegén a színezés Color Film Print technikával készült, ráadásul a gép legvastagabb része is csupán 2,5 centiméter magas.

 

msi-wind-u160-2.jpg
 

Az egyéb tulajdonságaik már megegyeznek: az alaplapon az Intel NM10 lapkakészlet foglal helyet, a processzor pedig az 1,66 GHz-es órajelen ketyegő Atom N450. Ebben "terpeszkedik" a GMA3150-es grafikus lapka, illetve a memóriavezérlő is: utóbbinak ebben az esetben 1 gigabájtnyi DDR2-es, 667 megahertzes memóriát kell működtetnie.

 

msi-wind-u135-1.jpg
 

A kijelzők átmérője is lényegében azonos: az U135-ben 10, míg az U160-ban 10,1 colos LED-panel kapott helyet, mindkét esetben 1024×600 pixeles felbontással. A merevlemez az előbbi gép esetében 160/250 gigabájtos lehet, míg az U160-at csak 250 gigással hozzák forgalomba.


Kommunikáció szempontjából sincs semmi eget rengető újdonság: van Ethernet-port (RJ-45), Wi-Fi 802.11 b/g/ draft n, opcionálisan pedig Bluetooth és 3G-modem is kérhető. Csatlakozók: 1× D-SUB, 3× USB 2.0 és 2× audio Jack. A webkamera 1,3 megapixeles, de persze az SD/MMC/MS/XD-kártyaolvasó sem maradt ki.

 

msi-wind-u135-2.jpg
 

Mindkét masina kérhető lesz 3 és 6 cellás akkumulátorral is: az üzemidő az U135 esetében akár 6 óra is lehet, míg az U160 akár 9 órán át is bírja - az MSI szerint. Ez a lényegében megegyező hardvereket tekintve igen érdekes álláspont, reméljük lehetőségünk nyílik a jövőben mindkét Windows 7 Starter operációs rendszerrel szerelt géppel személyes tapasztalatokat szerezni.


Egyelőre nem tudni pontosan, hogy a két új Wind pontosan mikortól kezdve és milyen áron kerül a boltok polcaira, de a hivatalosan megerősített időpont 2010. első negyedéve.

Cimkék: msi wind, u135, u160, netbook, intel
PDA-Notebook

Notebook videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

atus 2010-07-03 19:06:13

Win 7 helyett xp-vel...:(

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.