Kidurranhat jövőre a tablet-lufi?

Egyes pletykák szerint számos neves gyártó hagyhatja el hamarosan a piacot.

Kategóriák: Üzlet, Mobil

Szerző: Wiezner István 2011. november 22.

A DigiTimes értesülései szerint a HP, a Dell, az ASUS, és az Acer is fokozatosan felhagyhat a táblagépek piacra dobásával, a nem túl meglepő lépés az állítólag meglehetősen alacsony eladásaikra vezethető vissza - az érintettek természetesen tagadják a pletykát.

 

ASUS Eee Pad Transformer Prime
ASUS Eee Pad Transformer Prime

 


A sikertelenség elődleges oka, hogy a fenti vállalatok kizárólag hardvergyártással foglalkoznak, míg a sikeresebb Apple, Amazon, és Barnes & Noble szolgáltatásokkal együtt árulja a tableteit. Az almás vásárlókat észérvékkel nem igazán lehet elterelni az iPadtől, utóbbi két cég pedig fillérekért képes az ügyfelek után hajigálni a hardvereit, hiszen azok veszteséges eladása esetén a hozzájuk csatolt szolgáltatások révén bőségesen megtérül a befektetésük.


Ebben a helyzetben többek közt a fentebb felsorolt, pusztán hardverközpontú vállalatok nem tudnak mihez kezdeni, ráadásul megemlítendő, hogy a DigiTimes egy forrása szerint ugyan az Apple iPad 2-re való igény erősnek tűnik, ám az első modellhez képest csökkentek az eladásai.

tablet

tablet videó

ASUS Eee Pad Transformer Prime galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

kisspepe 2011-11-22 17:22:04

Nekem iPad 2-őm van. Szerencsém volt, nyertem. Venni nem tudtam volna. Azonban mióta megvan, nem is tudom hogy tudtam meglenni nélküle. A számítógépet nem helyettesíti, ugyan úgy használom az asztali gépet, viszont netbook helyett sokkal jobb. Kényelmesebb a használata. Szóval így ezek után, ha netán tönkremenne az iPad-om, még ha nem is az almás cégtől, de beszereznék valami jobb olcsóbb tabletet. Amúgy nagyon meg vagyok elégedve az iPad-al. Nagyon jó.

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

Kemény Windows Phone kritika a Nokiától
"Van valami abban amit a Nokia monnd..."

2012-05-23 16:54:03

A magyar szolgáltatók is megdöbbentek...
"Nos már csak az a kérdés, hogy hány ezerrel többet fogunk havonta fizetni a..."

2012-05-23 16:53:08

Samsung Galaxy Note: megjött az...
"Ez remek hír, de a többi készülék típushoz, gondolok itt pl:a Sony-ra oda..."

2012-05-23 16:52:08

Diablo III szerverellenőrző...
"Lehet hogy én is igénybe veszem ezt az alkalmazást, de nekem eddig nem volt..."

2012-05-23 16:49:58

300 GB tárhellyel rendelkezik a Baidu...
"Elég szép szám ez, csak kíváncsi lennék rá hogy majd a gyakorlatban is..."

2012-05-23 16:48:59

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.