Lehet, hogy a Motorola kiszáll?
Elemzők szerint az amerikai gyártó megszabadulna mobil részlegétől. Történeti áttekintés: hogy jutott idáig a Motorola?
Elképzelhető, hogy a Motorola kiszállni készül a mobiltelefonos üzletágból, derül ki egy piaci elemzésből. Richard Windsor, a Nomura International elemzője a Motorola által nemrégiben bemutatott üzleti eredményekre hivatkozott, amely szerint a cég 2007-ban masszív, 388 millió eurós működési veszteséget szenvedett a mobiltelefonok piacán. Azóta több pletyka szólt a gyártó további sorsáról: egyesek szerint akár az is elképzelhető, hogy kínai kézbe kerül a mobilkészülékek gyártása, de volt olyan is, aki azt jósolta, hogy valamelyik európai gyártóval egyezne meg a Motorola.
Akadnak olyan vélemények is, melyek szerint a telefonok gyártásának átadása sem megoldás, hiszen szakértők szerint nem hardveres problémák okozták a Motorola rossz eredményeit, hanem inkább az, hogy képtelenek voltak egy egységes, és jó operációs rendszer mellett dönteni. A változtatások, a „bizonytalanság" viszont azonnal hatással volt a piaci eredményekre.

Motorola RAZR V3: nagy siker volt
A Motorola a RAZR 2005-ös bemutatása után hatalmas sikereket ért el, hiszen a vékony, azaz „penge" kialakítás, valamint a fémlapba süllyesztett billentyűzet igaz forradalmat generált a mobiltelefonok piacán, ami tulajdonképpen azóta is tart. Éppen csak mindenki már elszáguldott a Motorola mellett. Hiszen az amerikaiak sokáig a pengeség (és a dizájn) bódulatában adták ki következő modelljeiket (lásd a PEBL nevű kavicstelefont), az üzleti szegmenst némileg elhanyagolták (Q9), de e legfontosabb hiba mégiscsak az volt, hogy miközben a többi gyártó teljes erővel a multimédiás készülékekre fókuszált, addig a Motorolának nem sikerült igazán jó zenelejátszós, vagy fényképezős modellt összehoznia.

Motorola Z8: hozott némi frissességet a kínálatba
A ROKR természetesen megszületett, de az első (iTunes-szal kombinált) modell nagy bukás volt, amit a mostani CES-en (illetve az azelőtt kijött korábbiak) bemutatott modell próbál pótolni, de a tudása nem éri el a kívánt szintet. Hiába szólnak egy ideje a pletykák az 5 megapixeles kamerával rendelkező szuper, csúcskészülékről, mai napig nem erősítették meg a létezését. A formában, illetve a Symbian 9,2-őn alapuló operációs rendszerében (UIQ 3,1-es platform) szintén egyedülálló banántelefont tavaly nagy üdvrivalgással fogadtuk (noha ő is mindössze egy 2 megapixeles kamerát kapott), hiszen végre láttunk valami egészen újat az addigiakhoz képest, de azóta, a belépő kategóriás készülékek bejelentése mellett nem történt semmi érdemleges. Hacsak a Z10 emlegetését nem nevezzük annak, hiszen szó volt ugyan a Z8 utódjáról, de az idei CES-en nem lehetett kiállított darabbal találkozni, ami csak azt jelentheti, hogy messze van a késztől.
SzavazásÖn szerint kiszáll a Motorola a mobiltelefon-gyártásból? |
Ki kell emelni mindemellett azt is, hogy a Motorola fejlesztési oldalon rengeteget tesz az iparágért, sok-sok innovatív technológiai újdonságot támogatnak, de úgy látszik, elmegy rájuk a kreatív energia. Pedig jó lenne, ha láthatnánk valami igazán jó és okos készüléket tőlük. Reméljük, az idei Mobile World Congress után okosabbak leszünk...

Zoli
2009-04-19 16:03:05