LG: továbbra is a jól kitaposott úton

Két újabb érintős tömegmobilt vitt a koreai gyártó a CeBIT-re.

Kategóriák: Mobil, Mobil

Szerző: Wiezner István 2010. március 04.

Az LG még év elején bejelentette, hogy idén 140 millió mobiltelefont kívánnak eladni, amely nem kis szám. Ehhez nyilván a létező összes fontos szegmenst le kell fedni, és az utóbbi egy év bebizonyította, hogy az olcsó és érintős készülékekkel gyorsan lehet nagyot szakítani.

lg-gs290-cookie-fresh.jpg
 

Épp ezért nem meglepő, hogy nemrég bejelentett GS500 Cookie Plus után egy újabb KP500-utód is érkezik: ez a GS290 Cookie Fresh. Kicsit összeszedve a dolgokat: a 2008-as KP500 Cookie-ban az egyetlen érdekesség a teljes érintőképernyő volt, a Cookie Plus-ba pedig már került 3,6 megabites HSDPA-modem, és 3,5 mm-es hangkimenet is. A mostani Cookie Fresh-ben viszont nincs semmiféle 3G, csak Jack-kimenet, így lényegében egy köztes eszközről van szó.

 

lg-gt400-viewty.jpg
 

Ezen kívül lencsevégre kapták még Hannoverben a GT400 Viewty-t is, azonban erről egyenlőre nem tudunk túl sokat: a kamerája 5 megapixeles, és természetesen teljesen érintős.

Mobil

Mobil videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

norberto 2011-05-15 17:08:36

szerintem az lg gt400 nagyon jo kis telo

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.