Limitált szériás Samsung Star érkezik

írta Klein Gyöngyi, 2009. július 15.

Kategóriák:
Mobil, Mobil, Életmód

Címkék: samsung, star, s5230, zadig&voltaire, limitált

A Samsung Star S5230 négy újabb színben is elérhető lett.

Megjelenése óta a Samsung a Star S5230 telefonból már több, mint tízmillió példányt értékesítettek, jól látszik tehát, hogy viszik mint a cukrot. Ennek oka nemcsak a divatos külső vagy a nagy érintőképernyő, de a válság idején is pénztárcakímélő ár.


A sikert meg kell lovagolni, így Samsung úgy döntött, hogy négy újabb színváltozatot is készíttet belőle, tehát összefogtak Boris Entruppal a Maybelline Jade-del, és megalkották a fekete, a fehér, a halvány-rózsaszín és lila S5230-akat. Mind a négy színvariáns akár már most megvásárolható 249 eurós kártyafüggetlen áron.


samsung-star-pink.jpg



Franciaországban ezeken felül még egy abszolút limitált széria is készül a mobilból, amelyet a gyártó a Zadig & Voltaire-rel közösen álmodott meg. A fekete hátlap exkluzív, egyedi mintát kapott, hogy rögtön látni lehessen, a telefon a Z&V ház munkája. Természetesen mindegyik telefon belső tudása maradt a régi, így a 240×400 pixeles érintőkijelző, a giroszkóp, a 3.2 megapixeles kamera, valamint az EDGE adatkapcsolat.


samsung-s5230-star-zadig-voltaire.jpg


samsung-s5230-star-zadig-voltaire-back.jpg


tovább a főoldalra »

küldje tovább! nyomtatás

Írja le gondolatait a témáról!

Vélemény írása

Név: Kód:


Nincsenek még hozzászolások! Legyen Ön az első!

Tematikus oldalaink

A Satio két térképprogramot is kínál, lehet válogatni!

A méret a lényeg! A Sony Ericsson Satio kínál elsőként 12 megapixeles kamerát mobiltelefonban.

Zene, videó, fotó: a Satio a multimédiás szolgáltatások terén alakít igazán nagyot.

még több blogbejegyzés...

NYERJEN A PC WORLD-DEL!


Informatikai Blogok
Gépségszalon

Barbie pendrive

Újfajta felhasználási módja a régi játékszernek.A végeredmény kicsit bizarr, de bárki...

Álcázás, hamisítás, csalás. Hányszor hallottuk már ezeket a szavakat? Ám ahogy a mondás...

Az LG a tavalyi IFA kiállításon mutatta be "Borderless" tévéjét, idehaza pedig év vége...

Megújult a Mesharray oldala, számos új információn...

Közvélemény
Ön vásárolna érintőképernyős mobiltelefont?

Nap szépe