Már 10 millió felett az LG Cookie

Mindössze 13 hónap kellett a készüléknek, hogy elérje ezt az eredményt.

Kategóriák: Életmód, Mobil, Mobil

Szerző: Horváth Balázs 2009. december 10.

Az LG a 2008 novemberében bevezetett LG KP500 érintőképernyős mobiltelefonjából máig több mint tízmillió darab talált gazdára. Az LG történetében a KP500 az ötödik telefon, amely elérte ezt a számot, és így felsorakozott az első LG Chocolate, az LG Shine, az LG KP100 és az LG KG270 mellé. A KP500-nak mindössze 13 hónapra volt szüksége ehhez, így minden idők leggyorsabban értékesített teljes érintőképernyős mobiltelefonjává vált az LG történetében.

 

 

kp500_tobb_szin_small.jpg
 

 

 

A siker több dolognak köszönhető, de a legfontosabb természetesen az ár. Ez volt az első olyan, teljes érintőképernyős mobil, ami elérhető áron kínálta azt a trendet, amit addig csak a felsőkategóriás telefonok tudtak. A színválaszték is fontos tényező, hiszen így mindenki olyat választhat magának, ami legjobban illik az ízléséhez. Maga a kezelőfelület is vonzó a vásárlók számára: a widgetekkel benépesíthető, testre szabható kezdőképernyők, a gyorsgombok telepítése mind-mind olyan elem, ami ebben az árkategóriában más telefonoknál nem volt jellemző.

 

 

lg-kp500_black.jpg
 

 

 

A KP500 sikerének másik titka, hogy a gyártó a különböző régiókra jellemző egyéni tartalmakkal látta el a készüléket. A Közel-Keletre szánt változatban például megtalálható a Korán és egy iránytű, amivel pontosan meghatározható Mekka iránya. Csehországban, ahol a jégkorong nemzeti sportnak számít, az LG KP500 speciális kiadása jégkorongjátékkal és a népszerű Sparta Praha csapat emblémájával díszítve jelent meg.

 

Az LG várakozásai szerint a KP500 az első LG Chocolate és az LG Shine telefonokhoz hasonlóan kiegyensúlyozott értékesítési adatokat produkál a jövőben is. A telefon hatalmas sikerére alapozva a vállalat 2010 elején tervezi, hogy frissített szolgáltatásokkal piacra dobja a készülék utódját.

 

Az LG KP500 hazánkban fekete, rózsaszín, ezüst, fehér-ezüst és barna-piros színválasztékban érhető el.

Életmód

Mobil videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

szabó kinga 2011-12-29 20:48:02

naon jó teló... eléggé tetszik és AKAROOM!!!!

Legfrissebb hozzászólások

Strapabíró Androidos telefonok a...
"Nos van fejlödés,müszakilag! Igaz ha el jutnak hazánkba,hát biz Drágák..."

2012-02-07 09:02:19

Apple okoskamera koncepció
"Hm-Hm átlag juzer azt szeretné ha a telefonálás zökkenö mentes,jol..."

2012-02-07 08:59:26

Több okostelefon fogy, mint amennyi...
"Ezek igazak.Viszont hazánk az EU-legdrággában müködö,értékesitett,távközlési..."

2012-02-06 08:52:08

Bemutatkozott a Nokia Lumia 900
"Se baj mi Magyariak meg leszünk nélküle túl éljük,ha nincs ami kincs?? "

2012-02-03 08:58:38

Telenor Hipernet - mennyire szuper a...
"Hm nos fenti dolgok szépek,csak drágák a felhasználoknak!Amugy EDGE -t sem..."

2012-02-02 11:23:05

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.