Miért fontos a Windows Phone 7 Mango?
Habár a Microsoft tegnapi bejelentése főként a fejlesztőknek szólt, a magyar végfelhasználók számára is bőven akadnak Mango érdekességek.
A Microsoft a tegnapi napon sajtótájékoztató keretén mutatta be a Windows Phone 7 mobilplatformjának a Mango elnevezésű - egyébként 7.1-es verziószámot viselő - frissítését, amely kapcsán egy kis hiányérzet is lehetne bennünk a hét hónapos fejlesztés eredményéről, ha éppen nem Magyarországon volnánk.
Amit nem tudunk
Egyrészt nem lehet tudni egyelőre, hogy pontosan mikor érkezik majd meg a Windows Phone 7 telefonokra a fontos újdonságokat tartalmazó csomag. Azt már lehet tudni, hogy valamikor őszre érik be a Mango – szeptemberi rajtról lehet hallani -, de pontos érkezési időpontot nem lehet leírni. Egyrészt első körben a készülékek gyártói és a redmondi szoftverég az új, 7.1-es platformmal felszerelt készülékre összpontosítanak.

A már meglévő OEM gyártók közé többen is csatlakoznak, így a HTC, az LG, a Samsung után a Fujitsu, az Acer, az olcsó androidos készülékeiről ismert ZTE és persze a Nokia is szállít majd Mangós készülékeket (utóbbiak a friss pletykák szerint már idén megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban). Sőt a platformba bekerült a SoC támogatás is, így idővel fejlett eszközök is készülhetnek. Miután ezen okostelefonokkal végeztek, csak azután kezdik el tesztelni a frissítést a meglévő készülékeken, s ezen ok miatt nem lehet megmondani, hogy a jelenlegi Windows Phone 7 tulajdonosok a Zune kliensen keresztül mikor válthatnak át az újabb verzióra.
Hiányérzetünk lehet a miatt is, hogy a fent említett gyártók új okostelefonjai közül egyet sem mutattak be, csak magát a platformot, amely jelentős változásokon ment keresztül, legalábbis ha a fejlesztői oldalról nézzük a frissítést. Ehhez kapcsolódik a harmadik csalódásunk, mivel a Microsoft elmondása alapján a rendszer több mint 500 új funkcióval gazdagodott, de azok közül csak kevés érinti közvetlenül a végfelhasználókat.
Persze azért vannak kivételek. Szerintük összességében akármilyen bagatellnek tűnik is, mégis a csengőhang beállítás tűnik a legfontosabb a végfelhasználói újdonságnak, amely egyébként egy alapvető igény a telefonnal szemben. Utóbbit jelenleg csak nagyon nehezen lehet megoldani, szinte a rendszer mélyében kell turkálni, és ráadásul mindegyik leírás úgy kezdődik, hogy „törd fel a telefonod”, ami nonszensz. Már csak a képernyőmentés hiányzik az alapfunkciók közül.
Miért fontos mégis a Mango?
A fenti sorokban persze egy kicsit barokkos túlzással éltünk akkor, amikor azt állítottuk, hogy kevés lényegi újdonság található a rendszerben. A fent említett több mint 500-as szám is ezt jelzi, ám mégis valamelyes fenntartással kezeljük azokat. Ezen újdonságok ugyanis főként a fejlesztőknek szólnak – ezen ok miatt is jött meglehetősen hamar a bejelentés – akik az új képességeknek köszönhetően az eddigieknél fejlettebb mobil alkalmazásokat készíthetnek. Egyrészt a fenti új fontos funkciónak köszönhetően tömegével jelenhetnek meg a csengőhang-letöltő alkalmazások, ami önmagában nagy szó, de ekkor még csak finoman szólva is a felszínt súroltuk.

A fenti kördiagramból ugyanis kitűnhet, hogy vannak itt igazi lényegi újdonságok. Érkezik a rendszerbe a Silverlight 4 támogatás, illetve a platform alapértelmezett böngészője mögött már az Internet Explorer 9 – hardveresen gyorsított - motorja lesz. Emellett az XNA és a Silverlight fejlesztési környezet közötti átjárás is biztosított lesz, amely alapján például egy játékban már nem lesz többé probléma az eredmények táblába való felvezetése. Ezt egyébként az SQL mobilokra portolt verziója, a CE is biztosítani fogja, amellyel – illetve a továbbfejlesztett Calendar és Contacts API-val – fejlett .NET alapú céges alkalmazások is komoly kliensekre tehetnek szer.
A Windows Phone frissítésében a Deep Linking megjelenésével ráadásul immár nem csak a szokásos értesítések jelennek majd meg a főképernyőn, hanem a Phone Hub-okban is feltűnhetnek az alkalmazásokhoz vezető utak. Így biztos, hogy a hasznos programok képességei mindig kéznél lesznek. A csempék helyére érkező lapocskák on(lecserélték a nevet) ezen felül az alkalmazások valós idejű információi is láthatóak lesznek, azok megnyitása nélkül is. A kezdőképernyőn található élő csempék így mostantól nagyobbak és dinamikusabbak lehetnek, és több információt tartalmazhatnak. Fejlődik a rendszer multitasking képessége is, könnyedén lehet váltani majd az alkalmazások között, illetve értesítések is megjeleníthetőek lesznek a felületen kívül. Végezetül olyan szenzorok kezelése is bekerült a rendszerbe, mint a giroszkóp, amely segítségével még jobb programok születhetnek.

Ezen újdonságokat mind üdvözölhetjük, azon esetben, ha a programozók valóban kihasználják majd a Mango képességeit. Amennyiben nem, illetve ha a felhasználók csak fizetős alkalmazásokon belül próbálhatják ki őket, akkor félő, hogy jelentős tömegeket ezen lehetőségek nem fogják megérinteni. Egy valami igen: a csengőhang-letöltés és a hardveresen gyorsított Internet Explorer (már amennyiben valaki szeret stopperrel böngészni).
Mangó hozza a WP7-et
Magyar viszonylatban a tegnapi nap legfontosabb bejelentése kétségtelenül az, hogy a Mango szeptemberben elhozza a teljes magyar lokalizációt. Azaz lesz magyar nyelvű felület, magyar prediktív szövegbevitel, magyar piactér (amelyen jelenleg 17 ezer alkalmazás található meg) és fejlesztői támogatás. Utóbbira egyébként nem kell őszig várniuk a magyar programozóknak, mivel a Microsoft elmondása alapján napokon belül bátran regisztrálhatnak a Windows Phone 7 fejlesztői portálján. Egy honosított mangós készüléket nekünk is szerencsénk volt kipróbálni, és tapasztalatunk szerint habár naponta többször is frissül a készülékeken lévő build, és több helyen még hiányos a fordítás, a prediktív szövegbevitel már meglehetősen jól működik.
A több országos bevezetés miatt egyébként a képernyő billentyűzeten egy klikkel áttérni a magyar kiosztásra, amely meglehetősen kényelmesen használható. Ettől függetlenül a készülék egyik hátránya továbbra is a Bing, amelyre erősen támaszkodik a platform és amelyet még jelentősen fel kellene húzni, hogy az használható legyen (például a bazilikára keresve ne akarjon minket elvinni Amerikába). Egyébként nem lesz egyszerű a magyar Live fiókra való migrálás, mivel a globális szervereknek egy hét is kell, mire kiürül a gyorsítótárukból a korábban használt amerikai, vagy angol profil kiürül.


