Milliárdos harc a térképekért

A navigációban a legfontosabbak talán a térképek: ezért, és az ezeket készítőkért harcolnak, és tesznek elképesztő ajánlatokat az olyan gyártók mint a TomTom, vagy a Garmin. A legfrissebb információk szerint a TomTom 4,22 milliárd dollárért vásárolhatja fel a Tele Atlas-t.

Kategóriák: GPS, Technológia, Kereskedelem

Szerző: Harangi László 2007. november 21.

 

A navigációs eszközökhöz nélkülözhetetlen, hogy valamilyen térképszoftverrel is rendelkezzünk. A PNA-k, tehát a személyi navigátorok gyártóinak így szüksége van valamilyen ilyen programra, hiszen ezek nélkül mit sem érne a GPS-vevővel ellátott szerkezet.

 

A térképszoftverhez azonban adatokra, földrajzi információkra, és digitális térképekre van szükség. Ezeknek a gyártásával, beszerzésével, és frissítésével foglalkozik többek között a Tele Atlas. Az 1984-ben alapított holland céget kategóriája vezető vállalataként tartják számon.

 

A TomTom most erre a cégre szeretné rátenni a kezét teljes egészében, méghozzá egy 4,22 milliárd dolláros felvásárlási ajánlat keretében - akkora összegről van szó, hogy ezt forintban inkább ki sem írjuk.

 

map3.jpg

 

Nagy harc folyik azonban a térképkészítő vállalatokért. A Tele Atlas-ért például a Garmin is versenyzett, ők egy 3,3 milliárd dolláros vételi ajánlattal álltak elő. A TomTom első ajánlata egyébként "csupán" 2 milliárd volt, így jelenleg több mint a dupláját kínálják a holland cégért.

 

Ez az összeg a Garmin számára túl sok volt, így visszavonták korábbi ajánlatukat, és bejelentették; hogy megállapodtak egy másik óriással, a NAVTEQ-kel: az Associated Press információi szerint a Garmin 2015-ig fér majd hozzá ezekhez a térképekhez.

 

A harcba egyébként a Nokia is beszállt, ami a Garmin és a NAVTEQ kapcsolatát teszi érdekessé: a finn mobilgyártó a múlt hónapban jelentette, hogy 8,1 milliárd dollárért vásárolja fel a san francisco-i térképgyártót. Míg a híresztelések szerint erre 2008 elején kerül sor, addig az már szinte biztosnak látszik, hogy a Tele Atlas a TomTom tulajdonába kerül.

GPS

GPS videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.