Mire figyeljünk laikusként a telefonvásárláskor?

Hozzáértés nélkül is ki tudjuk küszöbölni a bosszúságok jelentős részét, ha néhány alapvető dolgot fejben tartunk a vásárláskor.

Kategóriák:

Szerző: Rátfai Gábor 2012. január 31.

Az elkövetkezendőkben azoknak szeretnénk hasznos tanácsokat adni, akiknek semmit nem mondanak a specifikációk, és inkább szerelemből vesznek telefont, semmint a praktikumok alapján. Őket fenyegeti ugyanis a legjobban az a veszély, hogy a vásárlást követő időszakban számos olyan bosszúsággal fognak szembesülni, melyek könnyedén elkerülhetőek lennének.

Telefonból a piacon jelenleg annyi van, hogy ember legyen a talpán, aki könnyedén tud dönteni. Gyártón belül is rengeteg variációval, tulajdonságokban alig különböző modellekkel találkozhatunk, és van olyan, hogy papíron sokkal jelentéktelenebbnek tűnnek az eltérések, mint a valóságban. Laikusként is fontos, hogy legyenek alternatíváink, tehát ne azt mondjuk, hogy XY gyártó Z1234S jelű készülékét akarjuk, és punktum. Legyen a tarsolyunkban még legalább egy-két alternatíva, ha esetleg mégsem jönne be az első gondolat. Ehhez pedig kutakodás kell az interneten, fórumok és tesztek olvasása, ezt nem kerülhetjük el. Nálunk és társoldalunk, a Mobilport oldalán is rendre lesznek a jövőben bemutató tesztek, amelyek segíthetnek a vásárlás előtti döntéshozatalban.

Amennyiben már az üzletben vagyunk, ne elégedjünk meg annyival, hogy megmutatják a becsomagolt terméket, vegyük kézbe, nézzük meg, hogy milyen súlya van akkumulátorral együtt. Vannak, akik a pillekönnyű telefonokat szeretik, mások (köztük én is) inkább azt, ha érzik, hogy van valami a kezükben. Ilyenkor ellenőrizzük az illesztéseket is, mert például az egyáltalán nem alsókategóriás Nokia 700 esetében lötyögős hátlapot találtunk, és ha ez valakit zavar, akkor az nem jó. Hagyományos telefonoknál nem annyira érdekes, de okostelefonoknál feltétlen próbáljuk ki működés közben, mert itt érhetnek később a legnagyobb csalódások. Első körben ellenőrizzük, hogy megfelelő-e számunkra a billentyűzet, akár ténylegesen, akár a kijelzőn áll rendelkezésre.

Borzasztó rossz úgy SMS-t írni, hogy az ujjaink túl nagyok az adott felülethez, és folyamatosan másik billentyűt nyomunk le, ezzel írva olyan zagyvaságokat, mint például a "nen de djó a bulilip". A folyamatos törléssel ugyanis csak az idő megy, ráadásul egyre idegesebbek leszünk. Bekapcsoláskor érdemes figyelni az üzemkész helyzet eléréséig eltelt időre, mivel ebben jelentős eltérések mutatkoznak, a néhány másodpercestől a félperces intervallumig, és biztosak lehetünk benne, hogy pont akkor lesznek a legidegesítőbbek ezek a másodpercek, amikor sok múlik rajtuk. Ha el tudjuk kerülni, hogy a security ránk vesse magát, próbáljuk ki a kijelző fényerejét utcai fényviszonyok mellett, ezzel elkerülhetjük azt a fajta kellemetlenséget, hogy a későbbiekben egy szép napos délutánon fogalmunk sem lesz, hogy mi történik a halvány felületen. A mai okostelefonok esetén egyébként általában minden körülmények között megfelelően teljesítenek a kijelzők, így erre a problémára ritkán kell számítani.

Próbáljuk ki a hívás közbeni hangtulajdonságokat, a minimális és maximális hangerőt, recsegést, elhalkulást, stb. Amennyiben valóban szeretnék nekünk eladni a kiszemelt készüléket, ezt is engedni fogják sok boltban (ahol nem, ott viszlát). Ne órák múlva derüljön ki, hogy már az utcán sem hallunk semmit, hiába van maximumon a hangerő. Ezzel együtt tudjuk vizsgálni a sebességet, mert a szerkesztőségünkben járt tesztkészülékek között is voltak olyanok, melyek pont az egyik legtöbbet használt funkció, azaz a telefonkönyv esetén lassultak be. Lapozgassunk, keresgessünk, lépjünk ki-be, így láthatjuk az esetleges röccenéseket. Ugyanez igaz a wifis lehetőségekre, hiszen szinte  majdnem minden üzletben van drót nélküli hálózat, így lehetőségünk nyílhat arra, hogy megnézzük, milyen gondokat okoz a telefonnak a nagyobb adatmennyiséggel járó szörfölés kezelése.

Xperia Pro
Xperia Pro

Ha nagy mobilfotósok vagyunk, ne felejtsük el kipróbálni a kamerát, mind fényképező, mind mozgóképes üzemmódban. Készítsünk néhány képet, próbálgassuk a fotózás közbeni fogást, úgy, ahogyan számunkra kényelmes, ugyanis előfordulhat, hogy a nekünk megfelelő fogás miatt a kamerába belelóg az ujjunk, vagy kitakarjuk a vakut. Ettől nem kell elpártolni a kiszemelt árutól, de érdemes észben tartani, hogy elronthatjuk vele a felvételeket. Ha olyan telefont veszünk, ami nem miniUSB-s csatlakozáson fogadja a működéshez szükséges töltést, akkor esetleg érdemes olyan modellben gondolkodni, ami nem ritkán látott, egyedi csatlakozást használ, így nem kell folyamatosan magunknál tartani a töltőt, hanem könnyedén kérhetünk egyet kölcsön.

A leírtak mind olyan dolgok, melyekhez semmiféle szakértelem nem szükségeltetik, mégis nagyban meghatározzák, hogy csillivilli új telefonunkkal milyen kapcsolatot ápolunk a jövőben. Legyünk tehát körültekintőek akkor is, ha számunkra semmit nem mondanak a technikai adatok. Ha csak intuíció alapján vásárolunk, akkor sem kell bedőlni az első lehetőségnek, akkor is lehet körültekintő az ember, ha nem ért a telefonokhoz.

Mobiltelefon

Xperia Pro teszt galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

biralo 2012-01-31 15:23:47

Igaz.mert minek a sok sallang,bigyo ha felét sem használja,ismeri az átlag juzer!!Nos telefonálni jo hang érthetöség,bill,képernyö minöség stb//kávét nem föz-nem vasal// Persze vagyonosknak ezek nem fontosak,nekik felvágás a fontos.

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

Kemény Windows Phone kritika a Nokiától
"Van valami abban amit a Nokia monnd..."

2012-05-23 16:54:03

A magyar szolgáltatók is megdöbbentek...
"Nos már csak az a kérdés, hogy hány ezerrel többet fogunk havonta fizetni a..."

2012-05-23 16:53:08

Samsung Galaxy Note: megjött az...
"Ez remek hír, de a többi készülék típushoz, gondolok itt pl:a Sony-ra oda..."

2012-05-23 16:52:08

Diablo III szerverellenőrző...
"Lehet hogy én is igénybe veszem ezt az alkalmazást, de nekem eddig nem volt..."

2012-05-23 16:49:58

300 GB tárhellyel rendelkezik a Baidu...
"Elég szép szám ez, csak kíváncsi lennék rá hogy majd a gyakorlatban is..."

2012-05-23 16:48:59

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.