Mobile World Congress – 2. nap
Második felvonás a darálóban – akár így is fogalmazhatnék, és akkor még messze jártam a véres valóságtól. Nem, nem mészárolnak itt le senkit, de azt biztos, hogy ha Peter Jackson ismét filmet forgatna, akkor az ork hadakat minden további nélkül helyettesíthetné az öltönyös-nyakkendős hordákkal.
Ez a kedd szépen, napfényesen kezdődött, hiszen Sitges egyik csendes hotelében elköltött reggeli után, napsütésben, 14 fokban indultam a vasútállomás felé. Mivel a kiállítás miatt minden létező, szállodai szobaként értékesíthető lyuk elkelt a katalán fővárosban, ezért a Barcelonától kb. 30 km távolságra lévő tengerparti városka igencsak felértékelődött a Mobile World Congress (MWC) látogatóinak szemében. Az enyémben is.
Essünk neki...
Teljesen elvarázsolva a pálmafáktól, illetve attól, hogy az esemény ideje alatt a kiállítást megközelítő utasoknak ingyenes(!) a vonatközlekedés, kissé homályos szemmel érkeztem meg a belvárosba, ahol Hajdók Dávid kollégám korábbi tapasztalatai miatt már harckészültségbe helyeztem magam, hiszen több száz méter hosszú, kígyózó sorokra számítottam. Ehhez képest egy perc alatt bejutottam, egyenesen az 1-es számú pavilonba. A megfelelő térképek, információk beszerzése után kicsit fel tudtam mérni, mivel állunk szemben.

Fira De Barcelona: a jellegzetes bejárat
A Mobile World Congress jóval kisebb, mint a hannoveri CeBIT, de az is igaz, hogy az ottani mobilos szekciót az itteni kiállítás területben és érezhetően jelentőségben is bőven meghaladta. Bejárható, még átlátható méretek, dicséretes szervezettség, és iszonyatosan sok ember jellemzi a rendezvényt. Ahogy a bevezetőben említettem: időnként a 7-es buszban való tolongáshoz, tumultushoz hasonlított az MWC egy-egy pavilonja, ami jócskán levont az élvezeti értékből. Alig lehetett mozdulni a nagyobb érdeklődést kiváltó standoknál (Nokia, Sony Ericsson, Samsung, LG) és a félelmetes az, hogy valóban mindenki öltönyben válik acsargó könyöklővé. Nem azért persze, mert rosszindulatúak, hanem mert ők is túl próbálják túlélni az egészet...

Szigorú lovasrendőrök próbálták kordában tartani az autósokat a bejáratnál
Mire föl ez a nagy hajcihő?
Jogos a kérdés. Az a helyzet, hogy az MWC pörög, méghozzá hihetetlen magas fordulatszámon. A korábban említett német CeBIT helyett itt jelentik be a gyártók összes, ez évre szánt újdonságukat, és a készülékeket gyártó cégek épp csak egy töredékét teszik ki a kiállítóknak. Megszámlálhatatlan egyéb, mobillal összefüggő vállalkozás választja a barcelonai eseményt arra, hogy egy aprócska szeletet magénak tudhasson a tortából. Egyértelmű trend a mobilmarketing, az emberi hangot szöveges üzenetté formáló alkalmazások, a mobilos navigáció minden létező formája, a RFID, vagy éppen NFC-alapú kommunikáció, értékesítés, és mindezt lehetőleg mobilmárkától függetlenül igyekszenek elérhetővé tenni. Apropó, NFC: a rövid hatótávolságú, magas frekvenciájú rádióhullámokon alapuló technológia gyakran megkeserítette az életünket. A látogatók NFC-képes látogatói kártyát kaptak, a szervezők pedig valamiért fejükbe vették, hogy a pavilonok bejáratainál PDA-kkal a belépőkre vadásszanak, leolvasva az összes kártya adatát. Gondolom, nem kell ecsetelnem, milyen tumultust okozott ez a legtöbb látogatót vonzó 8-as pavilonnál csúcsidőben.

Durva: véletlenül belefutottunk a Hummer-mobilba is
Benyomások
Ahogy kollégáink korábbi híreiből kiderült, az egyik legnagyobb dobás idén eddig nekünk is a Sony Ericsson XPERIA X1-es készüléke. Sikerült a nap folyamán Németh Viktort, a gyártó kereskedelmi vezetőjét „elkapni" egy rövid beszélgetésre, amely során firtattuk azt is, hogy a készüléket valóban a HTC gyártja-e. A válasz annyi volt, hogy a hivatalos sajtóközleményeken, adatokon kívül nem mondhat többet a készülék eredetéről, úgyhogy ott vagyunk, ahol a part szakad - hivatalos forrásból nem tudunk semmit. Azt már csak mi okoskodtuk ki, hogy ha valóban tartják az idei megjelenést (ez valószínűleg tűnik) és nem késlekednek vele annyit, mint annak idején a P990i-vel tették, akkor arra következtethetünk, hogy a készüléket kiadták gyártásra az egyébként kiváló modellekkel büszkélkedő HTC-nek - vagy valaki másnak.

Üres stand: a világ legnagyobb pazarlása - nem is volt jellemző
Már csak azért is esélyes ez, mert az a forma, illetve a Windows Mobile használata korábban elképzelhetetlen volt a svéd-japán cégtől, most pedig tessék: megszületett. Sajnos semmi közelebbit nem tudunk mondani róla, mivel a standon egyetlen darab volt jelen, az is az egyik prezentáló srác kezében, aki még csak megérinteni sem engedte az újságíróknak, nem hogy kézbe venni. Láthatón működött, viszont alaphangon is gyanús, hogy ennyire vigyáznak rá, még a hivatalos bejelentés után is.
A Samsung továbbra is elképesztő tempóban „szüli" a telefonokat, a legkellemesebb darab a Symbian alapú G810 volt tőlük. Az agyonreklámozott U900 (Soul) élőben messze nem olyan nagy durranás. Tény, hogy jól néz ki, de a navigációs gombok helyén burjánzó második érintőfelület, kvázi kijelző, nem igazán tesz jót a használhatóságnak. Az LG, ahogy várható volt, még mindig a dizájntól várja a megváltást, és bizony akadt olyan készülék, amire alapozhatnak (KF510). Emellett ők is az érintésvezérelt kezelést erőltetik, amit az előbb említett KF510-ben meg is tudtak valósítani. A Motorola a CES-en bemutatott E8-at, és Z10-et hozta, amivel semmi újdonságot nem tudtak prezentálni. A Nokia a korábban már kémfotózott N96-al virított, volt emellett egy 6220 Classic, egy 6210 Navigator, valamint az N78. Kicsit mindegyiknek rókabőr érzete van, hiszen egytől egyig egy-egy korábbi modellhez köthetők, ettől függetlenül előremutató, fejlett készülékek, elképesztő mennyiségű tudással megpakolva. Kicsit hiányoltuk a finnektől azt a bejelentést, amitől leülünk nyomban...
Holnap újult erővel fogok nekiesni a még fel nem fedezett pavilonoknak - higgyék el, van még bőven infó ott, ahonnan ez jött. Most lefekszem, de kérem drukkoljanak, hogy ne öltönyös, nyakkendős szabadcsapatokkal álmodjak, akik egyre csak jönnek, jönnek, jönnek...
Barcelona (Sitges), 2008. 02. 13. 01:12
