Moblog, avagy zsebben a webnapló

A mobiltelefonok és az internet elterjedésével felmerül az igény, hogy a tulajdonos mindig, minden körülmények között képes legyen az internetre fellépni. A blogok megjelenésével a felhasználók természetesen szerették volna minél jobban kihasználni a lehetőségeiket. Az alábbiakban végignézzük, hogyan vált a mobilblogolás bogaras technoművészek időtöltéséből teljesen hétköznapi tevékenységgé.

Kategóriák: Mobil, Internet, Technológia

Szerző: Istvánffy Dávid 2007. október 21.

A mobilról való blogírás Japánban gyökerezik, többek között azért, mert a szigetországban jelentek meg először a kamerás készülékek. Ennek ellenére az első mobileszközt alkalmazó online bejegyzés már jóval elmúlt 10 éves. Ezt Steve Mann-nak tulajdonítják, aki 1995-ben egy viselhető számítógéppel hajtotta végre történelmi tettét. Az első hagyományos mobilkészülékről a netre küldött bejegyzés a dán Tom Vilmer Paamand nevéhez fűződik, 2000 májusából.

 

steve_mann_1995.jpg

 Steve Mann, és az ő viselhető számítógépe, 1995-ből

 

Magát a moblog kifejezést Adam Greenfield alkotta meg 2002-ben, amikor megszervezte az első nemzetközi mobilblog konferenciát, az 1IMC-t (First International Moblogging Conference).

 

Gyors fejlődés

 

Az első moblogoknál a felhasználók MMS-ben vagy e-mailben küldték el bejegyzéseiket az erre „szakosodott" szerverekre. Azóta a készülékek és a technológia sokat fejlődött, s így ma már csaknem ugyanaz a funkcionalitás áll a bloggerek rendelkezésére, mint a számítógépükön. A mobiltelefonok korlátai miatt a hangsúly főleg a képekből álló bejegyzéseken van, de persze lehetséges szövegbevitel is, igaz, ez leginkább az SMS-ek írásához hasonló módon kivitelezhető. Természetesen kivételt képeznek ez alól a teljes billentyűzettel szerelt okostelefonok.

 

blog_pict_2.jpg 

(Ezt a cikket is egy ingyenes WiFi hotspot-ról töltöm fel éppen - D. a szerk.) 

 

Az 1995-ös első poszt óta számtalan fontos lépés történt a mobilblogok világában. 2000-ben írtak bejegyzést rendőrségi fogdából, 2001-ben a tenger alól, illetve egy évvel később már egy fa tetejéről is. Az első, mobilról az internetre feltöltött fotó alighanem 2002-ben került fel a hálóra, s 2003-ban már ötvözték a blogolást a műholdas helymeghatározással.

 

'glog

 

Külön említést érdemelnek a Cyborglogok, vagy röviden 'glogok, amelyek lényege, hogy tartalmuk az azokat beíró személy élményeit mutatja be az illető saját szemszögéből, miközben részese egy adott eseménynek vagy eseménysornak. Ilyen például egy videó, amelyet a sisakjára rögzített kamerával a terepbiciklista tölt fel személyes naplójára, a rázós hegyi pályáról. Nem összetévesztendő a CBS tévétársaság szintén glog néven futó sportorientált blogjával!

A 'glogokról szólva érdemes külön kitérni a videós naplók, vagyis vlogok mobilváltozatára, a movlogokra is, különösen, mivel a készülékgyártók ma már egyre-másra jelennek meg olyan készülékekkel, amelyek kameráit kifejezetten a népszerűbb videomegosztók (pl.: YouTube) követelményeinek megfelelően optimalizálták.

 

Telefonról

 

A Web 2.0 megjelenésével, valamint a 3G, illetve a mobil széles sáv elterjedésével egyre hangsúlyosabb szerepet kap az online szolgáltatások igénybevétele, miközben a felhasználó nem otthon vagy az irodában ül a gép előtt, hanem például vonaton vagy repülőn utazik, esetleg a természet lágy ölén kapcsolja be készülékét. Ezen a téren élenjár a Vox nevű ingyenes blogszolgáltató. A Vox egyrészt lehetőséget ad bejegyzések, fotók, video- és hangfelvételek elhelyezésére, másrészt összeköttetésben áll olyan népszerű weboldalakkal, mint az Amazon könyváruház, a YouTube videomegosztó, a Flickr fotómegosztó (amely nem mellékesen szintén lehetővé teszi felhasználói számára, hogy mobilkészülékeikről töltsék fel fotóikat).

 

blog_pict_3.jpg 

 Nokia N80 külső billentyűzettel

 

Emellett a Vox mobilgyártó cégekkel is együttműködik, s például a Nokia N-Series telefonokról már lehetővé teszi a blogok frissítését. A Nokia N93i volt az első olyan készülék, amely előre telepített Vox klienssel volt felszerelve.

A Vox mellett érdemes még említeni a www.winksite.com oldalt, amely talán a leginkább ráérzett a mobilbloggerek igényeire, noha a legtöbb nagy blogszolgáltatónál lehetőség van a mobilos frissítésre.

 

Új stílus: Twitter

 

Végezetül nem hagyhatjuk ki az utóbbi év egyik legnagyobb sikerévé vált oldalt, a 2006 márciusában indult Twittert. Legegyszerűbben talán úgy lehetne körülírni, hogy olyan, mint a legnépszerűbb magyar közösségi oldal, az iWiW üzenőfalának nemzetközi változata. Az SMS-kultúrára építő vállalkozás a felhasználóknak lehetővé teszi, hogy 140 karakter hosszúságú üzeneteket írjanak az oldalra. A barátok, ismerősök akár közös üzenőfelületet is létrehozhatnak, igaz, a bejegyzéseiket mindenki láthatja.

 

blog_pict_1.jpg 

 A Twitter 140 karakteréhez elég a telefon billentyűzete is

 

A Twitter két dolognak köszönheti a sikerét. Egyrészt a lehetőségnek, hogy a felhasználók mobiljukról is küldhessenek és fogadhassanak üzeneteket (úgynevezett twiteket) az oldalról, másrészt pedig az ügyes marketingnek. A Google Dodgeball szolgáltatásának, illetve a Jaiku miniblognak hasonló képességei vannak, mégis jóval kevésbé ismertek. A Twitter atyja a nem mellékesen a szintén a Google tulajdonába került blogger.com-ot fejlesztő Obvious cég vezetője, Evan Williams, aki a South by Southwest nevű IT-rendezvényen egy plazmatévét helyezett el az előtérben, amelyen a Twitteren futó üzenetek pörögtek. Az eseményen részt vevő befolyásos bloggerek annyira rákaptak a szolgáltatás használatára, hogy sokan közülük hagyományos naplóikat ma már szinte teljesen elhanyagolják, s csupán a Twitteren lehet követni mindennapjaikat.

(Az írás hosszabb, részletesebb változata megtalálható az októberi Nonstop MOBIL magazinban. Keresse az újságárusoknál!)

Mobil

Mobil videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

laikus 2007-10-21 13:13:01

Kimaradt egy lényeges részlet: a Twitter annak is köszönheti a sikerét, hogy a twit-ek ragyogóan beilleszthetőek a hagyományos blogokba. Az igazán komoly bloggerek így ötvözik a kettőt.

emblang 2007-10-21 13:10:39

Steve igen komolyan néz ki azon a képen... :D

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.