MWC 2010: ütős hármas a HTC-től

Egy windowsos és két androidos, érintőképernyős mobillal erősít a tajvani gyártó.

Kategóriák: PDA-Notebook, Mobil, Internet

Szerző: Horváth Balázs 2010. február 16.

Noha szinte mindent lehetett tudni a HTC újdonságairól már a hivatalos bejelentések előtt, nagy meglepetés senkit sem ért a készülékek láttán. Az operációs rendszerek megoszlása beszédes (egy Windows Mobile és két Android), a HD2 Mini verziója pedig egy új trendet erősít. Mindent a Nokia kezdett az N97 kompakt verziójával, ezt követte Barcelonában a Sony Ericsson az Xperia X10 Mini és Mini Pro kiadásával, végül pedig itt a HTC HD mini.

 

A HTC HD2-vel sokaknak (nekünk is) az volt a legfőbb baja, hogy túlságosan nagyra sikerült. Az idei Mobile World Congressen bemutatott HTC HD mini a hivatalos szlogen szerint a HD2 élményt adja kompaktabb formában. Ez lefordítva körülbelül annyit jelent, hogy egy fékezett habzású, csökkentette kijelző méretű (3,2 col, HVGA felbontás), Windows Mobile 6.5.3 alapú készüléket kapunk, ami sokkal kezelhetőbb és zsebbarátabb, mint nagytestvére volt.

 

 

htc-hd-mini.jpg
 

 

HTC HD mini

 

A külső is nagyjából megegyezik az elődével, csak éppen annyit fiatalítottak a dizájnon, hogy a hátlapot tartó négy csavart láthatóvá tették, tulajdonképpen kiemelték, a belső részek pedig élénksárga színt kaptak, ami tényleg szakít az eddigi unalmas szürkeséggel. A tudás jóformán megegyezik a HD2-vel, a mini is képes lesz a 7.2 Mbps-os HSDPA hálózatokkal való kommunikációra, lesz WiFi, teljes Outlook kompatibilitás és persze a Sense kezelőfelület sem maradhatott ki. A készülék Európában és Ázsiában április környékén kerül majd a piacra, árakról egyelőre nem kaptunk semmilyen információt.

 

Szavazás

Melyiket választaná?

HTC HD mini
HTC Legend
HTC Desire
Egyik sem izgat
Az androidos készülékek terén még nagyobb az előrenyomulás a HTC részéről, hiszen két telefont is bemutattak ezekből a típusokból. A HTC Legend tulajdonképpen a nagy sikerű HTC Hero utódjának tekinthető, szerencsére ennek megfelelően jó pár fejlesztéssel, változtatással. Ilyen az egyetlen alumínium blokkból kialakított készülékház, amit mobiloknál még nem nagyon, inkább csak Apple-től láttunk notebook fronton. A kijelző „mindössze" annyiban változott, hogy már AMOLED technológiát használ, a felbontás azonban megmaradt a HVGA (320 x 480) szintnél. A forma is emlékeztet a Hero-ra, viszont az ott megszokott, elfogadott trackballt felváltja az optikai tapipad, ami nem csak a „simogatásra", hanem a nyomásra is reagál.

 

 

htc-legend-ofc.jpg
 

 

HTC Legend

 

Az alapokat a legújabb, 2.1-es Android szolgáltatja, méghozzá a Sense kezelőfelülettel kiegészülve. Ez nagyjából olyan lesz, mint amit már megszoktunk, kiegészítve az úgynevezett „Friend Stream" funkcióval, ami az ismerősök, barátok különböző közösségi oldalakon közzétett állapotfrissítéseit foglalja egybe és bocsájtja a felhasználó elé. A HTC Legend piaci megjelenése az eddigi információk szerint valamikor a második negyedévre várható.

 

A Google Nexus One eddig nem teljesít valami fényesen, aminek sok egyéb mellett az is lehet az oka, hogy az egyszerű androidos kezelőfelület található meg rajta. Nem is várhatunk persze mást, természetes, hogy a Google nem szívesen enged bármilyen kezelőfelületet a készülékére, így csak a gyártóban, a HTC-ben bízhattunk. A tajvaniak el is hozzák a megoldást, méghozzá a szintén Barcelonában bemutatott HTC Desire személyében, ami leegyszerűsítve nem más, mint a Nexus One Sense kezelőfelülettel gazdagítva.

 

 

htc-desire-ofc.jpg
 

 

HTC Desire

 

Az 1 GHz-es Snapdragon processzor is maradt, amihez ha hozzáadjuk a Friend Stream funkcióval ellátott Sense-t, illetve az optikai trackpadot, akkor ismét egy figyelemre méltó modellt kapunk. Mindössze annyi különbség lesz a Nexus One-hoz képest, hogy valamivel kevesebb Google indíttatású alkalmazással fogunk találkozni menü szerte. A 3,7 colos AMOLED kijelzőnek ezen kívül az is dolga lesz, hogy a Flash 10.1 támogatásnak köszönhetően szinte minden tartalmat meg tudjon jeleníteni, ami ebben a szegmensben egyelőre igen ritka tulajdonság. A HTC Desire áráról sem tudunk semmit, a megjelenés szintén Európa és Ázsia országaiban várható a második negyedév folyamán.

PDA-Notebook

Mobil videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.