Nagyon elégedettek az iPhone 4 tulajok

Csupán a vásárlók 7 százaléka csalódott a készülékben.

Kategóriák: Mobil

Szerző: Wiezner István 2010. augusztus 05.

Az Apple-t az utóbbi egy hónapban rengeteg kritika érte az iPhone 4 antenna-problémája, és az utána következő kommunikáció miatt, azonban eddig nem készült felmérés a vásárlók véleményéről. Ezt a hiányt pótolta a most a ChangeWave, bár csupán 213 személy bevonásával - mostanra több mint 3 millióan birtokolják a legújabb Apple-mobilt.

 

 


Mint kiderült, a megkérdezettek 72 százaléka rendkívül, míg 21 százaléka összességében elégedett a készülékkel, csupán 7 százalék csalódott a mobilban. Ezen számok az iPhone 3GS-nél 82/17 százalékok voltak, és akkor csupán az ügyfelek 1 százaléka bánta meg a vásárlást.


Természetesen arra is kitért a felmérés, hogy mit kedvelnek leginkább a tulajok: az első helyen 49 százalékkal a Retina Display szerepel, második helyet 31 %-kal a kamera szerezte meg, míg a harmadik helyen maga a kezelőfelület áll, 30 százalékkal.


A negatív TOP 3 első két helyén az AT&T szolgáltató lett a befutó: az elsődleges probléma a céghez való kötöttség (27 %), a második helyen pedig a lefedettségi/átviteli problémák állnak. Utóbbival holtversenyben végzett az antenna-hiba, amely kapcsán a vásárlók 24 százaléka fejezte ki ellenszenvét.

Alaplap

Alaplap videó

Apple iPhone 4 galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

R4dl3R - X-Games 2011-01-19 07:10:21

Én most Iphone 4 et használok előtte volt már iphone 3mam és több androidos készülékem is köztük HTC-is és szerintem nem hiába ez a nagy hype az Iphone körül ennek a telefonnak minden apró részletén érzed a minőséget , a többi telefon a kijelző (mint látvány, mint érintő) és a gyorsaság szempontjából a közelébe nem ér ennek

Válasz

TeEss 2010-11-08 12:23:08

Mára azért elég sok fajta okostelefon közül választhatunk szerencsére. Én igazából úgy gondolom, hogy az Apple termékei agyon vannak hype-olva, nagyobb a füstjük, mint a lángjuk. Persze ez csak az én véleményem, nem akarok megbántani senkit, nem is vitatom a telefon sokszínűségét, és tudását, csak szvsz nem annyira jó, mint amennyire istenítik, valamint drága is a tudásához képest. Mindezt úgy írom, hogy még1x hangsúlyozom, hogy ez az én véleményem, és biztos vagyok abban, hogy aki viszont megveszi és neki megér ennyi pénzt, az biztosan elégedett lehet vele!

Válasz

Atee86 2010-09-22 16:41:46

Beszéltek itt hülyeségeket, a htc egy lassú sz*r az iphone-hoz képest. És ha egy telefont telefonálásra vesztek, akkor gondolom még mindig nokia 3210-el, vagy siemens c25-el rohangáltok, mert azok ezt a funkciót tökéletesen kielégíti. A cikk okostelefonokról szól, és nem attól okos egy telefon, hogy telefonálni lehet rajta, hanem hogy lehet rá programokat tenni, bővíteni. Mutassatok még egy telefongyártó céget, ami ekkora alkalmazás-adatbázissal rendelkezik a készülékéhez, mint az Apple? De nem azt mondom, hogy szeressétek. Az Apple egy kecsege cég, de ki kell próbálni a terméket, és utána véleményt mondani, nem pedig előre fikázni a semmire.

Válasz

3err0r 2010-09-02 23:55:42

...válasz Atee007 32. kommentre:
 
pontosan, takonyverés... röhögve vehetnék én is egyet, ha nagyon akarnék, de még ha nyernék egyet, akkor is eladnám valami zselés nyálgépnek...

Válasz

3err0r 2010-09-02 23:53:33

...válasz kovidomi01 33. kommentre:
 
akkor a serpenyő mire való?

Válasz

3err0r 2010-09-02 23:52:41

hagyjuk már ezeket az almás vackokat... a 3 is gatya volt a 4 is az... a HTC tud telefont készíteni, ha már tepsi kell és érintő kijelző, meg dual-touch... ennyi.

Válasz

Shanyiee - GameAllstars 2010-08-31 22:37:35

Én is igazán elégedett lennék, ha lenne egy ilyen mobilom :D De magam alá csinálnék a 3gs nevezetűtől is ha a jézuska megdobna karácsony alkalmával :D Még ami nagyon tetszik az iPad. Ez is ütős cuccos :D .. apple-ből több/más nem is kellene nekem

Válasz

kovidomi01 2010-08-30 17:35:31

...válasz Shikaritr 27. kommentre:
 
Hát te rohadt nagy kocka vagy, hogyha a telefonodat a játékok miatt veszed :D Telefon telefonálásra való, hisz a nevében is benne van.

Válasz

Atee007 2010-08-25 20:35:37

...válasz Shikaritr 27. kommentre:
 
Hát nem tudom, én k*rvára nem játékra veszem a telefonom, szerintem akkor is nagy sznobság ilyet venni.

Válasz

Zizou2 - Best of Youtube 2010-08-25 19:07:09

...válasz shadalu 30. kommentre:
 
szvsz felesleges semmi értelme

Válasz

shadalu 2010-08-25 18:07:16

Szerintem jót alkotott az Apple.

Válasz

Vendetta 2010-08-13 06:35:38

Mekkora már az őrület ezen a sz@ron!!!

Válasz

henkbalazs 2010-08-06 13:35:57

hát szerintem ennyi pénzért lehet is jó telefont kiadnia az apple cégnek. még azt a 7%os csalódást is soknak érzem egy ilyen kalibernél.

Válasz

Shikaritr 2010-08-06 08:55:15

Eggyáltalán nem a legjobb telefon??? XDDD Mutass már még egy olyan telefont amin ilyen játékok és ilyen nagy a felbontása van XD úristen

Válasz

rodman6 2010-08-06 00:12:58

15 ezernél többet nem adnék egy ilyen vacakért. Előállítási költsége sem sokkal több.

Válasz

gael 2010-08-05 23:26:48

A 3GS-t jobb volt kezben tartani a gombolyded formaja miatt es a krom csik is szebb volt szerintem mint az aluminium.Egy hete csereltem,semmifele problemam nem volt vele eddig,pedig netezni ugy szoktam vele,hogy gyakorlatilag lefedem az alut rajta teljesen az ujjaimmal.eddig egy hivast sem dobott,nem tapasztaltam,hogy lassult volna a net.Eddig azt kell hogy mondjam,jobb mint a 3Gs.

Válasz

Arnos 2010-08-05 21:17:17

...válasz bgery 9. kommentre:
 
egyaltalan nem a legjobb telefon

Válasz

Szaszus 2010-08-05 19:39:12

Emil.Rulez! : Térerő Térerő, térerő, térerő Tira-rira-rérerő Térerő. térerő, térerő Térerő Csak egészség legyen, meg térerő!

Válasz

conan513 2010-08-05 17:52:23

én is elégedett lennék ha lenne rá pénzem :D egyenlőre csak nagyon messziröl istenitem az Apple cuccokat mert még semmire nem futja a zsebpénzem de egy iMac megszerzése a célom *_*

Válasz

HoldenGS 2010-08-05 17:03:02

...válasz Dante666 12. kommentre:
 
Amúgy az Android nem egy telefon, hanem egy platform, mint az iPhone-nál az iOS.

Válasz

ma1akian 2010-08-05 15:08:46

...válasz _WieznerI_ 6. kommentre:
 
bocsi, ezt elnéztem

Válasz

bgery - FPS Aréna 2010-08-05 14:47:18

...válasz Lord_Fren 18. kommentre:
 
Hát igen hátrányai is vannak az air-nek.

Válasz

Lord_Fren - Starcraft 2 2010-08-05 14:05:58

...válasz bgery 17. kommentre:
 
De egy nagyont igen... nem lehetett semmilyen DVDt lejátszani egy külső meghajtó nélkül ami annyiba került mint a laptop...

Válasz

bgery - FPS Aréna 2010-08-05 14:04:33

...válasz Lord_Fren 16. kommentre:
 
Igazad van. A Mac book air nem hozott sok változást.

Válasz

Lord_Fren - Starcraft 2 2010-08-05 13:55:28

...válasz bgery 9. kommentre:
 
khm... Mac book air :D

Válasz

bgery - FPS Aréna 2010-08-05 13:37:49

...válasz airsheep 13. kommentre:
 
Nem rossz az a telefon se amit te mondasz. De az Iphone 4 azért gyorsabb.

Válasz

bgery - FPS Aréna 2010-08-05 13:35:12

...válasz Dante666 12. kommentre:
 
Az android azért valamennyivel lassabb mint az iOS. Persze az iOS4 még nem az igazi.

Válasz

airsheep 2010-08-05 13:33:20

...válasz bgery 9. kommentre:
 
akkor mondjuk próbáld ki a htc hd2-t kb 1 éve jelent meg, de sztem mindenben jobb a szifonnál, kivéve talán a kijelzőt, de az meg pont nem izgat ebben az árkategóriában már nincsenek rossz kijelzők amiben a szifon nagyon jó az a mögötte álló ingyenes alaklmazások tömege, de erre megint azt mondom, hogy nem azért veszek okostelefont, hogy mindenféle ingyenes cuccot később letölthessek hozzá

Válasz

Dante666 2010-08-05 13:32:54

...válasz bgery 11. kommentre:
 
Android... Viszont én is a te véleményed támogatom

Válasz

bgery - FPS Aréna 2010-08-05 13:28:47

...válasz rgtc 10. kommentre:
 
Légy szíves mondj már nekem egy olyan telefont ami fel veheti a harcot vele.

Válasz

rgtc - My Computer 2010-08-05 13:22:26

...válasz bgery 9. kommentre:
 
Ezt is csak ájfón mániások mondják... Nembaj, ennyi pénzért lehet legalább egy jó divattelefonod.

Válasz

bgery - FPS Aréna 2010-08-05 12:59:11

zola20000: Az iPhone a legjobb telefon a világon. Az Apple nem csinál rossz terméket.

Válasz

LASZLOBOY 2010-08-05 12:20:14

Unokatesóm kipróbálta ezt az iPhone-t. Szerinte ez a térerő cucc tök nagy baromság. Angliában van mondjuk. De akár hol akár meddig akár hogyan fogta le, nem ment el a térereje. Ezen felül viszont szerinte is \"k**va jó\".

Válasz

zola20000 2010-08-05 12:10:23

Akkor bitos jó kis mobil lehet. Bár nem tudom, annyian szidják az iphonet minden hírnél, hogy azt hittem nagyon rossz telefon lehet, de ahogy elnézem nem rossz...

Válasz

_WieznerI_ - [wizi] 2010-08-05 11:54:12

ma1akian: kicsit félreértetted. A megkérdezettek 49 százaléka mondta azt, hogy a retina display nagyon tetszik neki. Ugyanúgy az összes vásárló 31 százaléka szerint a kamera rendkívül jó. És az összes vásárló 30 százaléka emelte ki, hogy szerinte a felhasználói felület remek.

Válasz

LorDiablo 2010-08-05 11:51:18

...válasz ma1akian 4. kommentre:
 
Azt nem mondtak hogy csak egyvalamit valaszthatnak a kerdezettek ami tetszett a telefonban

Válasz

ma1akian 2010-08-05 11:47:21

\"az első helyen 49 százalékkal a Retina Display szerepel, második helyet 31 %-kal a kamera szerezte meg, míg a harmadik helyen maga a kezelőfelület áll, 30 százalékkal.\" ha jól számolom ez 110 százalék.

Válasz

kimi666 2010-08-05 10:40:55

Game Star????????? Ennyi...........

Válasz

slawter - Minden nap egy jó film 2010-08-05 10:22:27

Ennyi pénzért ez a minimum...

Válasz

hiroki 2010-08-05 10:10:25

ez a széria már tényleg nagyon jó!!!

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.