NVIDIA Tegra: HD videózás Androidon

A barcelonai bemutató alapján villámgyors a gyártó mobileszközökbe szánt chipsete.

Kategóriák: Mobil, Technológia, Fókusz Mobil

Szerző: Wiezner István 2009. február 23.

A főleg grafikus kártyáiról és alaplapi chipkészleteiről elhíresült NVIDIA még múlt évben jelentette be, hogy elkezdte fejleszteni a Tegra kódnevű lapkakészletét, amellyel szeretne belépni a mobilos csatatérre is.

 

nvidia-tegra-android-1.jpg

 

A nemrég befejeződött Mobile Word Congress-en már működő megoldást állított ki a cég, amely a Tegra APX 2600 nevet kapta. Elsődleges szoftverkörnyezetként annak idején a Windows Mobile platformot célozták meg, azonban az NVIDIA előrejelzései szerint 2012-re az Android nagyobb részesedést fog szerezni a piacon, mint a Microsoft rendszere. Ezen felbuzdulva elkészítették a saját hardverükön futó Android-verziót, amelyet a tesztkészüléken ki is lehetett próbálni.

 

nvidia-tegra-android-2.jpg

 

Az NVIDIA standján látható volt ezen kívül még több, rejtélyes készülék is, azonban azok még nem voltak működőképesek. Az cég referense szerint ezeket is az APX 2600-assal fogják szállítani, és a chipsetbe ágyazott ARM processzor számítási teljesítményének köszönhetően képesek lesznek az 1080p felbontású HD videók lejátszására is, ráadásul emellett 10 órára teszik a várható üzemidőt.

 

 

 

Az első Tegra-alapú okostelefonok és PDA-k elképzelhető, hogy az év végére már piacra kerülnek, így várhatóan elég nagy pezsdülés felé tart a mobilos világ.

Mobil

Mobil videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Kevés a Lumia 610 memóriája a Skype-nak
"SZÁ-NAL-MAS! Nokiáéknak elgurult a gyógyszer. Ennek a cégnek már a butafonok..."

2012-05-23 10:59:29

Hamarosan indul a számláló
"Nos EU-ban csak 1-országban van az ADÓ ADÓZTATÁSA megérdemeli a..."

2012-05-23 10:04:43

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.