Összefoglaló: mindent a HTC HD2-ről!

A tavalyi év egyik legnagyobb dobását az összes létező módon kiveséztük – tudjon meg mindent a HTC csúcsmobiljáról.

Kategóriák: PDA-Notebook, Mobil, Internet

Szerző: Horváth Balázs 2010. január 08.

A 2009-es év egyértelműen a HTC esztendeje volt. Igaz, hogy messze van a piacvezetéstől és sokkal kevesebb mobilt gyárt, mint a nagyok, de fejlesztésben mégis élen jár. A tajvani vállalat elejétől kezdve elkötelezett híve az Android operációs rendszernek, amit szolgáltatótól független formában elsőként a Hero-nál figyelhettünk meg. Itt mutatkozott be a Sense nevű kezelőfelület, amihez hasonlót egyelőre senkinek sem sikerült alkotni. Akkor még azt lehetett hinni, hogy a Sense kifejezetten és kizárólag az Androidhoz készült, de a HD2 megjelenésével egyértelmű lett, hogy ez egy platform független interfész.

 

 

htc_hd2_15_cikk.jpg
 

 

HTC HD2: nagy, vékony, és rendkívül gyors

 

A HTC HD2 személyében megszületett a mobilhívő, technika megszállottak álomkészüléke, hiszen minden olyan elemet tartalmaz, ami manapság a mobiltechnológia csúcsát jelenti. Hatalmas, gyönyörű érintőkijelző, 1 GHz-es processzor, fejlett multimédiás képességek és természetesen az összes, elérhető kommunikációs lehetőség. A készülék jelentőségének megfelelően a teszten kívül három részes videósorozatban mutattuk be a HD2-őt, ezúton is köszönet a Colabsnak a közreműködésért. Íme a három videó, de érdemes a tesztet is elolvasni, ha még nem tette volna meg valaki.

 

PDA-Notebook

Mobil videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Scottt21 2011-03-19 15:25:36

Kedves Hobby!

A kívánt mp3-at a microSD kártyáról átmásolod a következő helyre: startmenü/intéző/windows/rings.
Ha ezt meg tetted akkor ahol a csengőhangokat be állítod, ott meg fog jelenni a kívánt zene szám! ;)

Hobby 2010-11-06 21:49:11

Miért nem tudok egyéni csengőhangot beállítani a készülékre?

H.B. 2010-01-08 15:16:29

Igen, egy időben mobil dizájnnal foglalkozott, mára ezek nincsenek, van viszont egyéb. Igen, több készülékre ráfért volna a keze munkája, a G1-re főleg:-)

Strici 2010-01-08 15:02:58

Én mobilos látványterveket ismerek tőle, gondolom dizájner, vagy mi a megnevezése. A HTC/T-mobile g1 megtervezésénél részt vehetett volna.

H.B. 2010-01-08 14:20:50

Még valami: Bence videóit úgy kell nézni és értékelni, hogy ő nem újságíró, hanem egy, a mobilokhoz az átlagnál sokkal jobban értő valakire. Innen nézve és objektíven is azt kell mondjam, hogy minőségi felvételeket készített. Aki ült már le egy kamera mellé és próbált egyedül hosszan, értelmes mondatokat egymás után fűzni, az tudja, miről van szó.

H.B. 2010-01-08 14:17:07

Semmit sem vettem kötekedésnek, az biztos. Szívesen veszem, vesszük a kritikákat, mert ez azt jelenti, hogy van, aki kíváncsi arra, miket írunk, videózunk össze.

A nevem kezdőbetűire mindenki azt asszociál, ami jól esik, a sör az egyik legjobbak közül való:-)

Értem, akkor nem ajánlok oldalakt, és igen, mi is azt gondoljuk, hogy sok ilyen videó és bemutató kellene, méghozzá ékes magyar nyelven. Mindent megteszünk, hogy legyenek, a videó rovatban akad is ilyen szép számmal, Az igaz, hogy "unboxing" jellegű videókat eddig nem nagyon csináltunk, a HD2-vel is azt mértük fel, mekkora igény van rá. Szerencsére van, úgyhogy folytatni fogjuk.

Strici 2010-01-08 14:03:54

Nem kötekedésből írtam, csak a véleményemet. Amikor meglátom az ön nevét mindig egy sör márka jut eszembe róla. Nem kell ajánlanod külföldi oldalakat mert kívülről fújom őket, de mégis más amikor az ember anyanyelvén hallgat végig egy tesztet. Külföldi oldalakon is nagyon sok a madár aki még beszélni sem tud, és gyökér létére pont neki kell csúcs készüléket tesztelnie. Itt ezzel nincs probléma, mert Bogár úr szépen beszél, csak a 3.-ik résznél mintha negrózott volna.

H.B. 2010-01-08 13:41:57

Jól látod, mi a laikus, átlag közönségnek szólunk, így tőlünk ez a mélység, részletesség várható, amit itt látsz. A terjedelemnek egyéb korlátai is vannak, de annak taglalására nem alkalmas ez a felület.

A múltkori kommentekben is leírtam, hogy a világon (és Mo-n is) megvannak azok a weboldalak, amelyekre szükséged van, ahol sokkal részletesebben olvashatsz adott esetben a HD2-ről. Most itt nem propagálnám őket, de ha írsz mailt, ajánlok pár oldalt.

A hangproblémákért elnézést kérünk!

Strici 2010-01-08 13:06:46

Na megnéztem mind 3 videótesztet. A 3.-nál a zene néhol nagyon hangos, ami a teszt rovására megy, illetve úgy beszélt benne a tesztelő úr, mintha cukrot szopogatna közben, szóval érdekes volt. Igazság szerint nem sok újdonságot tartalmazott számomra a teszt, régebbi készülékekbe is belefőzték ezt a kezelőfelületet így, és én is régóta használom, és folyamatosan frissítem a jobbra, és jobbra. Igazából egy nagy baj volt a tesztel, hogy átlagnak szólt a tesztetek, holott az átlag emberek azt sem tudják mi a HTC, kenyérpirító? Szóval jobban bele lehetett volna mélyedni a kütyübe, hogy a régi HTC-sek több újdonságot is fölfedezhessenek.

Legfrissebb hozzászólások

Bemutatkozott a Nokia Lumia 900
"Se baj mi Magyariak meg leszünk nélküle túl éljük,ha nincs ami kincs?? "

2012-02-03 08:58:38

Telenor Hipernet - mennyire szuper a...
"Hm nos fenti dolgok szépek,csak drágák a felhasználoknak!Amugy EDGE -t sem..."

2012-02-02 11:23:05

SwitchMe: egyszerű, de hasznos...
"Bocsi.Android Market röl ,fizetös alkalmazásokat letölteni csak \bank..."

2012-02-01 12:29:07

SwitchMe: egyszerű, de hasznos...
"Bocsi de letöltés után a Huawei IdX3(U8510) tip,Vodás kaszlin semmit sem..."

2012-01-31 15:26:30

Mire figyeljünk laikusként a...
"Igaz.mert minek a sok sallang,bigyo ha felét sem használja,ismeri az átlag..."

2012-01-31 15:23:47

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.