Photoshopot minden androidos alkalmazásba!
Már Google Androidra is elérhető a mobilos képszerkesztő, ráadásul a fejlesztők saját programjaikba is beépíthetik.
Kategóriák: Újdonságok, Grafikus program, Multimédia
Szerző: Wiezner István
2010. március 06.
Még múlt októberben számoltunk be az iPhone-os Photoshop megérkezéséről, most pedig már elérhető az androidos verzió is. Almás testvéréhez hasonlóan ez is ingyenes, bár igazából csak nagyon alapvető képmanipulációs célokra használható: szimplán a neve miatt nem kell rögtön komoly funkcionalitást várni.

Erre telefonoknál tulajdonképpen nincs is szükség, viszont időnként jól el lehet szórakozni az elkészített képeink effektezésével - különösen, ha meg szeretnénk osztani őket. Viszont van egy igen nagy előnye az androidos változatnak az iPhone-ossal szemben: a külső fejlesztők ingyenesen integrálhatják a saját alkalmazásaikba.
Itt konkrétan nem az egész szoftverről van szó: ha valaki be akarja építeni a programjába, akkor magának a Photoshopnak is telepítve kell lennie. Természetesen az Adobe az erről kiadott sajtóközleményében az Apple orra alá dörgölte, hogy ezt iPhone-on nem valósíthatják meg, vélhetően válaszul Steve Jobs múltkori, Flash-sel kapcsolatos kritikájára.