Projektoros mobil a Samsungtól is

Google Android fut a TouchWiz felület alatt.

Kategóriák: Mobil, Mobil, Életmód

Szerző: Wiezner István 2010. február 15.

Többször is említettük már, hogy a két koreai vállalat mennyire egy időben jelent be egymásra nagyban hasonlító termékeket. Remek példa erre az olcsó érintős mobilok szegmense, ahol lényegében egyszerre jönnek ki a vállalatok az egyre nagyobb tudású mobilokkal. December elején számoltunk be az LG Expo nevű, projektoros telefonjáról, most pedig a Mobile World Congress-en a Samsung is előrukkolt az i8520-szal - a kettő közti alapvető különbség, hogy az utóbbiba rögtön integrálva van az egység, míg az Expo-hoz külön meg kell vásárolni.

 

samsung-i8520-1.jpg
 

Mellesleg a készülék egy vérbeli okostelefonnak tűnik: az AMOLED érintőkijelzője 3,7 colos, 800×480 pixel felbontású. Az elsődleges kamera 8 megapixeles, autofókuszos, és egy vakuval is ki lett egészítve, a videotelefonálásra tervezett másodlagos 640×480 képpontos.


Alapvetően négysávos GSM-hálózaton működik, de támogatja a 7,2 megabites HSDPA-t, és az 5,76 Mb-es HSUPA-t is. Ezen kívül került még bele Bluetooth 2.1, DLNA-s Wi-Fi 802.11b/g/n csatoló, továbbá A-GPS is.

 

samsung-i8520-2.jpg
 

Egyéb extrák: RDS-es FM-rádió, két beépített hangszóró, szabványos hangkimenet, DivX/Xvid kodekek. A beépített memóriákat illetően elég nagy a fejetlenség a Samsung háza táján: állításuk szerint 4 GB ROM, 3 GB (!) RAM, és 16 GB szabadon felhasználható háttértár került az I8520-ba - utóbbi ráadásul akár 32 gigás microSD-vel tovább bővíthető.

 

samsung-i8520-3.jpg
 

Méretek: 123 x 59,8 x 14,9 mm, a tömegét még nem hozták nyilvánosságra. Az akkumulátor 1800 milliamperes, a beépített projektor pedig Texas Instruments gyártmány. Külön érdekesség, hogy a koreai cég több alkalmazottja szerint a TouchWiz kezelőfelület alatt Android 2.1 bújik meg, bár ez a képeken nem látható.

Mobil

Mobil videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.