Rosszul jártak 2009-ben a mobilgyártók

A Gartner elkészült a múlt évet összegző, mobilos jelentéssel: csökkentek az eladások, az Apple pedig felülkerekedett a Microsofton.

Kategóriák: Üzlet, Mobil, Kereskedelem

Szerző: Wiezner István 2010. február 24.

Az elmúlt év mobilos szemszögből vizsgálva nem hozott túlságosan sok újdonságot: természetesen több területen történt előrelépés, de az egész inkább tisztességes iparosmunkának tekinthető, kevés igazán nagy durranással. Látványos előrelépést csak a friss szereplők tudtak produkálni, akik egyrészt hordozták az újdonság erejét, másrészt volt hova fejlődniük.

steve-jobs-iphone.jpg
Van minek örülni az Apple háza táján
 

Ez remekül meglátszik például az okostelefonok piacán: az utóbbi évben szinte a csapból is a Google Android folyt, rengeteg új készüléken fut a rendszer - és ez még csak a kezdet. Menetelt az iPhone OS is, bár 2009-ben nem végeztek rajta hatalmas változtatásokat, így is bőven letaszította a TOP 3-ból a Windows Mobile-t. A következő áldozat valószínűleg a Blackberry OS lesz, amennyiben a RIM-nek nem sikerül komolyan növelnie az eladásait.

 

gartner-2009-okostelefon-os.png
 

A Symbian vezető pozíciója egyelőre nincs veszélyben, azonban régóta folyamatosan csökken a részesedése. Nemrégiben bemutatták a rendszer legújabb verzióját, amely ugyan biztatóan néz ki, azonban a puding próbája az evés, ráadásul ha túl későn jönnek ki az erre épülő mobilok, akkor az idei statisztika alakításában kevés szerepet kaphat.

 

gartner-2009-mobiltelefon-eladasok.png
 

A gyártókat nézve ennél is lehangolóbb a kép: szinte mindegyik nagy cég eladásai csökkentek, kivétel ez alól a Samsung és az LG, akik növelték ezt az értéket, és vele együtt a piaci részesedésüket is. A két koreai gyártó hatalmas sikeréhez hozzájárult, hogy szinte az egész világot elárasztották az olcsó, de érintőképernyős mobiljaikkal. Kiemelkedő sikerként lehet említeni az LG KP500-at és a Samsung Start, amelyek szó szerint emberek millióit csábítottak el az érintőkijelző / alacsony ár kombinációval - noha effektíven a vonzerőt gyakorló funkcionalitást 3G/HSDPA hiányában ki sem lehetett használni.

 

lg-kp500-black.jpg
LG KP500 Cookie: vitték, mint a sütit
 

A Motorola eladásai egy év alatt közel 50 százalékot csökkentek, bár az androidos mobiljaikkal képesek voltak végre rég nem látott sikereket elérni - nem lepődnénk meg, hogy ezt az évet az eladások szempontjából pozitív mérleggel zárnák. A Nokia továbbra is megkérdőjelezhetetlenül az első számú gyártó, de náluk is mínusz lett a történet vége.

 

 

Nem így a Sony Ericsson: a vegyesvállalat eladásai közel a felére csökkentek, és mostanra már a túlélésért kell küzdeniük. Az elkövetkező hónapokban három androidos mobillal próbálnak majd újítani: az X10-zel, és ennek kistestvéreivel, a X10 Minivel / Mini Pro-val. Az elmúlt hónapokban piacra dobott symbianos telefonjaik viszont harmatgyengén szerepeltek, és mostanra a lojális vásárlóik nagy részét is elvesztették: már nem képesek csak a névvel eladni a készülékeiket.

 

windows-phone-7-prototype_k.jpg
Windows Phone 7: idén még semmiképp sem árasztja el a piacot
 

A frissen bejelentett Windows Phone 7 valószínűleg nem sok vizet fog kavarni, még ha ősszel tényleg érkezik is néhány ezt használó készülék. Ezen felül van még néhány feltörekvő operációs rendszer, mint például a Samsung Bada, vagy a MeeGo, de ezekkel csak hosszú távon kell számolni - ha egyáltalán valaha sikeresek lesznek.

Üzlet

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Bemutatkozott a Nokia Lumia 900
"Se baj mi Magyariak meg leszünk nélküle túl éljük,ha nincs ami kincs?? "

2012-02-03 08:58:38

Telenor Hipernet - mennyire szuper a...
"Hm nos fenti dolgok szépek,csak drágák a felhasználoknak!Amugy EDGE -t sem..."

2012-02-02 11:23:05

SwitchMe: egyszerű, de hasznos...
"Bocsi.Android Market röl ,fizetös alkalmazásokat letölteni csak \bank..."

2012-02-01 12:29:07

SwitchMe: egyszerű, de hasznos...
"Bocsi de letöltés után a Huawei IdX3(U8510) tip,Vodás kaszlin semmit sem..."

2012-01-31 15:26:30

Mire figyeljünk laikusként a...
"Igaz.mert minek a sok sallang,bigyo ha felét sem használja,ismeri az átlag..."

2012-01-31 15:23:47

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.