Samsung Galaxy Spica teszt: az erő vele van

Androidos okostelefon aránylag nagy tudással, kisebb hibákkal és nem kell érte 100 ezer Ft feletti összeget fizetni.

Kategóriák: Navigáció, Mobil, Internet

Szerző: Horváth Balázs 2010. január 30.

következő oldal »

A Samsung hazai, mobilos termékpolitikáját elég nehéz nyomon követni. Az Európában és a világon is hatalmas sikereket elérő modelleket nem lehet hivatalos, magyarországi forgalmazásban kapni, helyettük a gyártó hazai képviselete inkább az olcsóbb vonalra összpontosít. Ha mégis bejön egy-egy felsőbb kategóriás, drágább modell, az épp az, amely talán kisebb sikerre számíthat, így azonban olyan készülékek maradnak ki, mint az INNOV8, vagy az Omnia HD.

 

Amikor hónapokkal ezelőtt megjelent a hír, hogy a Samsung is beszáll az androidos vonalba, máris indult a találgatás, hogy a Galaxy (I7500) vajon bekerül-e az országba a hivatalos csatornákon keresztül. Sajnos ez nem történt meg, így annál nagyobb volt a meglepetés, amikor az utód, pár dologban kevesebbet tudó, de erősebb processzorral rendelkező Galaxy Spica (I5700) megjelent a hazai piacon.

 

 

Samsung_Galaxy_Spica_01_cikk.jpg
 

 

A piros betétek feldobják a külsőt (a képekre kattintva galéria nyílik)

 

És mi az, hogy megjelent?! Az egyik szolgáltató felvette a kínálatába, sőt, olyan óriásplakát és hirdetéskampány indítottak a Spica népszerűsítésére, amit régen láttunk már egy, a hagyományostól némiképp eltérő, a hazai felhasználók által széles körben még nem annyira ismert rendszer (Android) esetében. A gyártó és a szolgáltató biztosra mentek, mert egyrészt magyarították az operációs rendszert, másrészt a készülékre előre telepítették az iGO Amigo navigációs programot, harmadrészt pedig egy kifejezetten kedvező árat állapítottak meg. Lássuk, mennyire életképes ez a kombináció!

 

Utánam az elődöm

 

Nincs különösebben értelme az egész teszt során a „nagy" Galaxy-hoz hasonlítani a Spicát, de azon mégis érdemes végigmenni, hogy miből kapunk kevesebbet és többet. A kijelző méretre, felbontásra (320 x 480, 3,2 col) ugyanaz, de az AMOLED panel helyett itt TFT képernyőt kapunk. Ezen kívül a Spica belső memóriája 8 GB helyett 200 megabájtra fogyott, így feltétlenül egy microSD-kártyára kell támaszkodnunk, ha el akarunk férni az adatainkkal.

 

 

Samsung_Galaxy_Spica_03_cikk.jpg
 

 

Átlagos, kezelhető  méretű készülékház - oldalt a kamera és a képernyőzár feloldó gom

 

A HSDPA „csak" 3,6 Mbps-os, HSUPA nincs, a kamera 5 megapixel helyett 3,2 MP-es, és a LED vaku is lemaradt, ami a nagy Galaxy-nál megvolt. A Spica javára írható azonban, hogy a processzor órajele 528 MHz-ről 800 MHz-re emelkedett, ami nagy reményekre ad okot a szoftver s ebességére vonatkozóan - de erről egy kicsit később. Annyiban azonban nincs változás, hogy a Spica is az Android 1.5-ös verzióját kapta, amit elméletileg lehet majd az újabb, 2.1-es verzióra frissíteni, de hogy pontosan mikor, azt még nem lehet tudni.

 

Pofás darab

 

A fekete-piros színkombinációval sikerült éppen annyira megbolondítani a Spicát, hogy az elüssön a többi, hasonló készülékektől, de mégse legyen túlontúl kihívó. A navigációs gomb alul és a hangszóró felül vonzza a tekintetet, amire persze rátesz egy lapáttal az Android felirat és mára már jól ismert robotos logó. A készülék minden eleme műanyag, a hátlap pedig kifejezetten a kopogós, olcsóbb fajtából készült. A plasztik használata nem zavaró ettől függetlenül, az anyagok nagy része jó tapintású, a készüléknek kellemes fogása van és a korábban tesztelt csúcsmodellekhez képest üdítően kézre álló és könnyű.

 

 

Samsung_Galaxy_Spica_05_cikk.jpg
 

 

Egyszerű, vaku nélküli hátlap Android logóval

 

Elsőre kifejezetten riasztó az a gombtenger, ami a képernyő alatt fogadott bennünket. Ha nagyon szigorúak vagyunk, és a navigációs pad öt irányát is beleszámoljuk, akkor 11 billentyű áll rendelkezésünkre. Talán a trackball használata szerencsésebb lett volna, hiszen a többire feltétlenül szükség van a rendszer igényei miatt. Így is kezelhető marad a Spica, azt azonban nem tudjuk a fejlesztőknek megbocsátani, hogy ez a felület nem kapott háttérvilágítást. Éppen a gombok zsúfoltsága miatt lett volna szükség arra, hogy sötétben is lássuk, mi merre van, főleg ha az oldalsó, apró Home és Keresés gombokat szeretnénk eltalálni.

 

Cimkék: samsung spica, Android, Galaxy i5700, pannon, teszt

következő oldal »

Navigáció

Navigáció videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

profi 2012-02-09 21:02:24

Megoldas mindenre: cianogen mod

nonanem 2011-11-04 12:45:12

A kommenteket olvasva elégé unszimpatikus a telefon

réti gyurgyalag 2011-09-22 11:08:43

MultiTool 1.7

Átszabhatod vele a telefonod home képernyőjét, alkalmazásindítóját és sok mást.

kép a programról: http://img200.imageshack.us/img200/9704/mulool.jpg

Innen töltheted le: http://www.megaupload.com/?d=1027I12X

Zolika 2011-08-16 20:36:58

3 hónapja vettem a telefonomat különösebb bajom nincs vele csupán annyi, hogy alaplap probléma miatt egyszerűen nem hallok semmit telefonálás közben. Mindegyik hangszórója jó beleszámítva a headsett-et is mégsem működik. 2 hét szervíz 2 hétig jó utána elromlik és kezdődik minden előlről. Persze a világért sem cserélnék ki az alaplapot v a telefont a kedves samnyangosok

SGS 2011-03-31 14:45:41

Hali! Már 1 éve vettem samsung galaxy spicát.Nincs vele amúgy problémám,de a blutoothon nem tudnak nekem játékot küldeni.Pl: doodle jump,de már mást is kipróbáltunk azt se küldi csak képeket meg zenéket.Átküldi,csak nem índitja mert azt írja ki: Ismeretlen fájl.Segítsen valaki.

peti 2011-03-15 17:40:16

Most vetem a spicámat, és nem tudok rá nagyobb alkalmazást telepíteni, be lehet állítani, hogy az sd kártyát használja elsődlegesnek? Előre is köszi! Rem vki tud segíteni!!!

samsung01 2011-02-19 15:03:05

Ezen a héten vásároltam egy Samsung galaxy spica telefont. Mielőtt megvettem volna természetesen az összes lézető mobilt áttanulmányoztam :D végül emellett döntöttem és bátran tudom ajánlani mindenkinek :) A külseje már önmagában elragadó, könnyen lehet kezelni. Minden hasznos dolog rajta van, amire csak szükségem lehet. 32 gb-ig bővíthető a memória, sok ingyenes alkalmazás... :) Megéri az árát! A kezelése is egyszerű, eleinte tartózkodtam az érintőképernyős telefonoktól, de ezzel maximálisan meg vagyok elégedve. Könnyű gépelés, könnyű kezelhetőség, sok hasznos dolog, rengeteg program és alkalmazás, szép megjelenés, nagy tudás! :)

TACSI20 2010-12-24 19:33:50

sziasztok a spicam nekem kb feleve van meg de hibtlanul müködik es az android market ami gyarilag telepitve van es minden hasznos program megtalalhato pl.skype,msn.youtube dowlwnder.temak...stb szoval kiraly en meg vagyok vele elegedve

Krisi 2010-12-21 19:41:52

Helló!

Nekem lassan egy éves a telefon, de hihetetlenül megvagyok vele elégedve. A 2.1-es androiddal nem lehet rá panasz. Tehát mindenképpen csak ajánlani tudom.

Tomee 2010-12-19 18:23:38

Sziasztok! Nem rég vettem a samsung i5700-ámat, és egy zavaro dolog van az aksia, nektek meddig bírja ha neteztek, meg nyomkodjátok?

adam 2010-12-13 17:08:33

szerintetek vegyek spica-t?tényleg jó telefon?Nekem sony ericsson k660i-m van lecseréljem?

huntiger 2010-12-04 00:54:41

Bianka: valami rendszerszinten van elállítva. nálam rendesen szól. rakd fel az audio manager nevű cuccot, és ott fel lehet húzni mindent.
spica user: érdemes kipróbálni a camera 360 nevű alkalmazást. amúgy a kinti képek látványosan jobbak nálam is.

spica user 2010-12-02 22:55:00

az normális hogy nagyon vacak képet készít beltéren?

Bianka 2010-12-02 21:24:53

Nekem az lenne a gondom,hogy ha zenét hallgatok akkor nagyon halk és teljesen felvan hangosítva
Ez normális?

Zsolt 2010-10-26 14:35:31

Sziasztok!

Az a nagy problémám van, h most vettem egy Galaxy Spica-t és beállítottam rajta ezt az újjal húzós billentyűzárat.
Nem felejtettem el, h hogyan csináltam, de mikor beállítottam, akkor egy ponton 2x mentem át. Most mikor felakarom oldani nem fogadja az egy ponton 2x "átmenést" így nem tudom feloldani :S
Valami ötlet valakinek?
Köszi

Attila 2010-09-28 15:40:38

Megoldas #2 az iGO telepitesi problemara:

Wifi-re felcsatlakozol barhol, es a sajat bongeszojeben elmesz a http://android.naviextras.com/dlapk cimre, ahonnan telepul a legfrissebb iGO. Ez majd megtalalja a kartyan a terkepeket, es minden mast is. Sok sikert!

Attila 2010-09-28 15:32:27

Envoy, nekem is latszik, de csak inaktiv(fekete) kijelzo mellett, egy bizonyos szogbol. Szerntem ez normalis...

Envoy 2010-09-23 20:24:33

Sziasztok! Az normális, hogy az érintőképernyő érzékelőcellái látszanak a kijelzőn, főleg nem aktív állapotban természetes fénynél? (Van rajta fólia)Tapasztalt már hasonlót valaki a Spica -n?
Köszi.

grax 2010-09-02 20:44:27

Beetang:
Valószínű, hogy elveszett a telepítésed a visszaállításkor, ezt könnyen orvosolhatod:
Beállítások/alkalmazások/ismeretlen források kipipálása.
Majd felmész Marketre, és leszeded az "Apps Installer" nevű programot. Ez megtalálja a kártyádon az Igo-t, és kéred, hogy telepítse.
Miután felment a program, az ismeretlen forrásos részt visszaállítod. Erre azért van szükség, mert az android nem engedélyezi az sdről való telepítést.
Ha nem menne, illetve azt írja, hogy nincs app, akkor menj be a saját fájlok közé, és nézd meg, hogy van-e olyan az sdn, ami nem mappa, és olyasmi neve van, hogy: iGOMyWay_8.4.x.xxxxxx ahol az x ek a verziószámot jelölik. Ha nincs, akkor fakabát, ugyanis telepítés után gyárilag törölték a kártyáról, két lehetőséged van:
1. bemész ahol vetted/szervíz, és vered az asztalt, hogy azonnal tegyék rá, ha már ezzel hirdették (1 próbát megér)
2. szedsz a netről egy telepítőfilet. Enyémen az "iGOMyWay_8.4.2.139242" ver számú van.

grax 2010-09-02 20:40:13

Én függetlenül vettem a metro áruházban a telefont, így kicsit hamarabb kaptam rá 2.1-es frissítést, mint a többiek. Nem rootoltam, bevittem szervízbe gariban megcsinálták. Az említett gépelési problémák teljesen eltűntek a 2.1-el.

Megpróbálok a feltett kérdésekre választ adni, tehát:

XY: Nem nehéz megtanulni, beállítani is csak meg kell szokni a sajátos menü tagolást, de hamar rá lehet érezni. A névjegyzékkel van kavar kicsit, de 2. nekifutásra kis logikával arra is rá lehet jönni.

Szandi:
BT-n nem lehet, majd csak 2.1 ben küldeni ilyen adatokat. A mellékelt cd-t pedig nem is érdemes felrakni, ugyanis a New PC Studio nem kezeli az android rendszert. A másik szoftverük, a Kies sem kezeli.
Neked csak egy telefondriverre van szükséged a gépen, és usb-n rá kell futni a telefont, és háttértároló üzemmódban már lehet is másolni sd kártyára amit akarsz.

xy 2010-08-07 19:39:43

Helló! Úgy hallottam hogy a bluetooth elég gyenge. ugye ez nem igaz? és még egy kezdőkérdés: nagyon nehéz megtanulni, beállítani, beröffenteni? köszi

rita 2010-06-08 01:21:14

Hali, nekem sem működött a bluetooth amíg 1.5 volt rajta, bevittem samsung boltba frissíttetni azóta tökéletesen működik!

Szandi 2010-05-28 16:44:23

Lenne egy-két problémám...
1 hete van meg a telefonom, azóta próbálok zenét rárakni, de sehogy sem sikerül. A bluetoothon nem tudok küldeni és fogadni sem. A mellékelt CD-t pedig nem tudom telepíteni. Ha valaki tudna segíteni erre a címre írjon: ilyes_alexandra@freemail.hu. Előre is köszi!

klajuu 2010-05-23 14:34:45

hello. nekem is.ugyan az a baom mint atillának. kérlek ha vaalaki tud erre megoldást ide irjon:klajuus@gmail.com

Balázs 2010-05-17 19:56:15

Kedves Miki,

Ez a telefon klasszisokkal jobb,mint a Nokia 5800, hisz az szar Symbian-os. Ez Android-os.

Ez már eleve nagy különbség. De egyébként, nem tudom :) ....

Miki 2010-04-14 20:34:36

Ez a telefon jobb, vagy a Nokia 5800?

attila 2010-04-10 13:05:30

sziasztok!segítsetek már!
miért nem tudok, bluetooth-on képeket fogadni, és hogy lehet egyáltalán küldeni vele más telefonokra akármit is?a küldésnél nem is találok olyat hogy bleutooth-on keresztül küldés...ha meg valaki küldeni akar nekem mindíg azt írja ki a másik eszköz hogy sikertelen, pedig engedélyezve van a spican minden!miért van ez?

Beetang 2010-03-31 19:53:45

sziasztok van 1 kis gondom vissza kellet állítani eredeti álapotba és azota nem megy az igo.mit tudok tenni pliz segitsen valaki msn:bigfoot@freemail.hu csak it vagyok elérhető elöre is köszike.

aTa 2010-03-30 17:05:00

Lenne egy kérdésem:
Azt írja a cikk, itt a 2. oldalon, hogy vannak buktatói annak, hogy a Google Mail-hez kapcsolt címjegyzéket vagy kontaktlistát áttöltsük, és hogy foglalkoztak ezzel a blogban, és leírták, mit hogy kell.
A bökkenő csak egy, nem találom, hogy hol írták le. Ha tudnátok nekem segíteni, azt nagyon megköszönném!

Előre is köszönöm!

Zomby 2010-03-28 00:35:39

Hali
Én is csak ajánlani tudom mindenkinek.
Hátrányt én sem nagyon tudok mondani, most is a spicáról írok.
Az egyetlen ami eszembe jut és tényleg zavaró az a bluetooth hiánya. Az csak az új androidban lesz benne.(remélhetőleg tényleg benne lesz)
A fent említett gépelési belassulás elég ritka és számomra érthetetlen módon nem a gépelés sebességétől függ.
A gombok világításának hiánya sem túl zavaró, könnyű megszokni, kitapintani is lehet őket ha tudjuk merre keressük.
Most ennyivel tudnám kiegészíteni a cikket
Ár/érték arányát tekintve ez a telefon még drágábban is jó vétel lenne

Zéé 2010-03-20 19:29:24

Helló.
Ha tudtok valami más tipust azt is irjátok meg légyszives.Köszönöm.

Zéé 2010-03-20 19:26:28

Helló.
Szeretnék segitséget kérni.
GPS és Telefont egyben szeretnék venni elérhetö áron.
Gyors és pontos legyen ez a legfontosabb.
Samsung Galaxy Spicara gongoltam.
Várom a véleményeket elöre is Köszönöm.
Üdv.Mindenkinek.

hugi11 2010-03-07 14:11:36

Nekem lassan 3 hónapja van ilyen telefonom, de szuper készülék, mindenkinek csak ajánlani tudom! Nagyon sokat utazom, ezért sokat használom a térképet és az internetet is. Mindig frissíti magát ezért mindig naprakész! Én tényleg csak ajánlani tudom ezt a készüléket!!! Nekem nagyon tettszik!!

abc 2010-02-15 19:49:28

hMm...az egyszerű kezelõfelület az hátrány?

Hofeher 2010-02-03 12:27:16

Azt szeretném megtudni akinek van ilyene hogy mennyit használja a mobilnettet (Kb. /hó) mert ilyet szeretnék venni ha lejár az előfizetésem.

Wiezner István 2010-02-02 09:35:08

Igen, Samsung mobilban valószínű, hogy saját CPU is van :-). Kizárásos alapon én is az előbbire tippelnék, csak az megy 800 megahertzen

Strici 2010-02-02 07:33:46

Oké kösz! Pár helyen láttam föltüntetve a típust, de szerintem hibás adat, mivel egy ilyen olcsó készülékben nem lehet snapdragon. Valószínű a saját S3C6410 van benne.

H.B. 2010-02-01 22:28:25

Mondanám, ha tudnám:-) Utánanéztem, sehol nem jelölik meg a pontos típust, nem véletlenül maradt ki ez az információ a cikkből is.

Ha találgatni kéne, akkor én is azt mondanám, h valami saját fejlesztés lehet, mert ellenkező esetben a dokumentációkban és data sheeteken mindig szerepel. (Meg fogom kérdezni a hazai Samsungtól...)

Strici 2010-02-01 15:07:09

Üdvözletem Horváth úr, egy proci típust kérnék.

Strici 2010-01-31 12:15:41

De milyen 800mhz-es cpu?, nem a mhz a lényeg. Az omnia2-es sz@r, erőtlen arm11-es 800-as, vagy valami kevésbé fossss. A samsung saját 800-as procija még feleannyit sem ér, mint a 600-as cortex a8, a snapdragonhoz képest meg még gagyibb.

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.