SimmBook: szabvány netbook 38 ezerért

Ubuntu Linux fut az elsőként Afrikában piacra kerülő apró noteszgépen.

Kategóriák: Notebook, PDA-Notebook

Szerző: Wiezner István 2010. március 28.

Az IBM, a Simmtronics és a Canonical bejelentették, hogy nemsokára megvásárolhatóvá válik a kifejezetten fejlődő piacokra szánt Simmbook. Előbbi két vállalatnak annyi köze van a dologhoz, hogy a Canonical által fémjelzett Ubuntu Netbook Remix operációs rendszer fut a netbookon, az IBM pedig üzleti szoftvereket biztosít rá - konkrétan a Client for Smart Work csomagot.

 

simmbook-blue.jpg
 

 

A gép érdekessége, hogy nettó 190 dollárba fog kerülni: ez kerekítve 38 ezer forintnak felel meg. A hardver teljesen szabványosnak nevezhető: 10,1 colos kijelző (1024×600 pixeles felbontással), 1 GB memória, 160 GB-os merevlemez, 1,3 megapixeles webkamera, kártyaolvasó, VGA-kimenet, és három USB 2.0 port.

Az olcsóság egyik oka az lehet, hogy a Simmbookban még 945GSE alaplapi lapkakészlet, és Atom N270 processzor van: kifutott termékek lévén az Intel valószínűleg igen kedvező áron próbálja meg kisöpörni a megmaradt készleteket. Az afrikai debütálás után a netbook kapható lesz még Indiában, Vietnámban és Thaiföldön is.

Notebook

Notebook videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

xpmhMNiMvk 2012-01-25 08:07:46

I can't beleive I've been going for years without knowing that.

aljúzer 2011-11-09 09:29:37

Kérdés mért nem lehet fenti cuccot hazánkba behozni,forgalmazni??Ezt a Szegényebb néprlteg is megtudná vanni,és hszanálná is.Persze ikább a Drága-Flancos kaszlikat árusitják.

olvaso 2011-07-28 10:55:54

na 1 ilyet elfogadnék ennyiért.30.000.-HuFt-ért.Szerény ember vizzel föz.

biralo 2010-12-08 11:04:16

Hm csatlakozva.az elottem iróhoz!!!valóban lehetne itthonMagyarországon is forgalmazni,aránylag olcsó,s még átlag csoró,proli is kinyőgné.Sebaj/ Drága szarok meg.1 -ebek,gazadagéknak,celebek/

Aszi 2010-03-31 16:33:21

Az ilyeneket miért nem lehet Mo-n is kapni? Nem oylan olcsó ez, és hamarosan miis elmaradott ország leszünk.

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.