Sony Ericsson Aino teszt: ügyesen kombinál

Elegáns, stílusos és kiváló anyagok (a képre kattintva galéria nyílik)

Az Aino anyagában, megjelenésében (mi egy fehér példányt kaptunk) messze érdekesebb, különlegesebb, mint a Satio volt. Csúszkás készülékről van szó, de sokáig ki sem nyitottuk, mert összecsukva is impozáns képet mutatott magáról a mobil. Jó minőségű műanyag mindenhol, körömmel lepattintható hátlap, elöl pedig egy méretes kijelző. A fehér uralkodott a tesztkészüléken, amit körbe egy fekete csík, illetve alul és felül fémes betétek dobtak fel épp annyira, amennyire kellett. Baloldalon a már sokat szapult Sony Ericsson által erőltetett csatlakozót kellett szomorúan tudomásul vennünk, balrara pedig hangerő gomb és a kamera indítója helyezkedett el.

A bumszli csatlakozó továbbra is túlél

Csukott állapotban sem kis darab az Aino, hát még akkor, ha kinyitjuk. A finoman, de nem kattanósan nyíló fedlap alatt egy hagyományos, 12 gombos fizikai billentyűzet rejlik, amivel csak félig meddig voltunk elégedettek. A számgombok még úgy ahogy hoztak egy átlagos szintet, és a középső, ötirányú navigációs pad is jól tette a dolgát. Az igazi gond a többi (összesen 6 darab) gomb összesűrítésével volt. A két funkciógomb, a híváskezelők, a törlés (ennek egyébként örültünk, hogy egyáltalán van), valamint a gyorsmenü billentyűjét pontosan eltalálni embert próbáló és izzasztó feladat volt. Olyan aprók, kemények és egymáshoz közeliek voltak, hogy ha tehettük, nem is szívesen nyitottuk ki a szép telefont.

Sokaknak a készülék kiegyensúlyozatlanságával is problémája akadt. Kinyitva, egy kézben fogva olyan magas az Aino, hogy egy-egy rossz mozdulatnál hajlamos volt a kijelző irányába átbukni, kifordulni az ember kezéből.

Kombinált gyakorlat

Láttunk már fizikai billentyűzetet érintőképernyővel kombinálva, de olyat, ahogy ezt a Sony Ericsson megvalósította, még nem. Érintésre érzékeny ugyan a 3 colos kijelző, de csak akkor, ha a készülék csukott állapotban van és akkor is csak korlátozottan, bizonyos alkalmazások használatakor. Erre elsőként akkor jöttünk rá, amikor a kamerát indítottuk volna. A kijelzőn a kamera keresőképe helyett egy animáció jelent meg, amely arra kért bennünket, hogy szépen csukjuk össze a telefont, és akkor tudunk majd fényképezni.

Az egyértelmű multimédia menü ikonjai

Az Aino felső részén található apró fekete gombocska megérintésével ébreszthető fel a kijelző, amelyen a szokásos információk (idő, dátum, szolgáltató neve, akku töltöttség, hálózati lefedettség) láthatók. Sőt, amennyiben fut a médialejátszó a háttérben, úgy az alsó csík megérintésével annak kezelőfelülete is felugrik. Van itt egy felfelé mutató nyíl is: ezt feltolva egy színes ikonokkal ellátott felület jelenik meg. Itt érintéssel kezelhetjük a média fájlokat, indíthatunk el egy filmet, nézhetünk képeket, vagy éppen hangolhatjuk be kedvenc rádióadónkat. A telefon összképéhez képest nem mondanánk különösen dizájnosnak az egészet, de a célnak megfelelt. Már csak azért is, mert gyors volt, az érintésre rögtön, késlekedés nélkül felelt és szerencsére nem is bonyolították túl a kezelését.