Sony Ericsson Vivaz Pro és X10 mini pro: profi találka

Terítéken a két, teljes QWERTY-s mobil.

Kategóriák:

Szerző: Horváth Balázs 2010. július 16.

következő oldal »

A második részek, folytatások, remake-ek, újrázások korát éljük, így szemünk sem rebbent, amikor hírt kaptunk róla, hogy a Vivaz és az Xperia X10 mini egyaránt teljes billentyűzetes verziót kap. Ez csak bővíti a kínálatot és azok is hozzájuthatnak az alapmodell kínálta lehetőségekhez, akik önmagában az érintőképernyővel nem szívesen bíbelődnek.

 

Ez a két telefon egyúttal a Sony Ericsson múltját és jövőjét is tökéletesen leképezi. A Vivaz az utolsó, érintős alapú Symbian rendszert használó készülék a gyártótól, és ha áprilisban még nem is éreztük elavultnak ezt a felületet, az azóta eltelt pár hónap igencsak rámutatott a Symbian Touch életképtelenségére. Amellett, hogy a vállalat a lehető legjobbat hozta ki belőle, a kezelése, az élettartama, a rugalmassága (rugalmatlansága) már nem tudja felvenni a versenyt az új, érintés alapú rendszerekkel. Ezzel szemben az Android maga a nagybetűs JÖVŐ, amit szerencsére a gyártó is észrevett, és a teljes Xperia sorozatot erre a platformra alapozta.

 

Nézzék meg a két készülékről készült videónkat is

 

Kétség sem fér hozzá, hogy az Android messze az egyik legkezelhetőbb rendszer ma a piacon, de félő volt, hogy egyedi vonások, elképzelések nélkül a Sony Ericsson telefonok elsüllyednek a telefondömpingben. Szerencsére nem így történt, és az Xperia X10-zel a fejlesztők megmutatták, hogyan is képzelik el az Androidot Sony Ericsson módra (Timescape, Mediascape). A felületek, egyedi alkalmazások taglalását most hanyagoljuk, hiszen elmúlt két tesztünkben részletesen kitértünk ezekre. Most inkább a két „Pro-sított" modell billentyűzetére, formai változásaira és persze használhatóságára fogunk összpontosítani.

 

 

 

Vivaz Pro (balra) és X10 mini pro: szemből szinte alig változtak (a képekre kattintva galéria nyílik)

 

Vivaz Pro

 

A Vivaz második kiadása szemből és hátulról nézve szinte ugyanazt a képet mutatja, mint az előd. A dizájn jóformán egy az egyben ugyanaz, csak apróságok változtak. Ilyen részlet, hogy a baloldali jack- és microUSB-csatlakozók helyet cseréltek, vagy az, hogy a kamera a hátlapon nem középre igazítva kapott helyet, hanem a hagyományosan, a felső rész felé eltolva. A bekapcsoló gomb is hátra-felülre költözött, a kialakítás miatt ugyanis nem lehetett volna a felső részre helyezni, hiszen ott a készülék szétnyílik. A többi kezelőszerv ugyanúgy megvan és működik: jobbra két dedikált gomb a fényképező és a videókamera aktiváláshoz. Ezekkel a kamera aktiválható a képernyő-, billentyűzár ellenére is, ami azt jelenti, hogy most is előfordult, hogy az övtokban a kamera aktiválta magát, sőt, még a fotófény is bekapcsolt, külön mini fényforrást kölcsönözve tesztelőjének úgy deréktájon. Maga a dizájn, a felület is változott az oldalsó részeken, hiszen fényes, fémes-zöldes árnyalatú bevonat található itt.

 

 

 

Nem sokkal vastagabb az elődnél

 

A billentyűzet kinyitásához - főleg az X10 mini pro-val összehasonlítva - elég nagy erőfeszítés szükséges, ami azt jelenti, hogy a gyakorlatban az egy kezes nyitást csak üggyel-bajjal tudtuk megoldani. A készülék sima, fényes felülete, borítása miatt gyorsan csúszóssá válik, így nehéz fogást találni rajta, ha egy kézzel próbálkozunk. A klaviatúrát még ennyi kritika sem érheti, hiszen egy jól átgondolt, kényelmes gépelési felületet kapunk. Rengetegen kérdezik, hogy mennyivel nőtt meg tömegében és méreteiben a Vivaz Pro a billentyűzet miatt. Természetesen érezhetően nehezebb, de az a 20 gramm plusz szinte fel sem tűnik. Ami még fontosabb, hogy milliméterekben sem sokkal vastagabb, egészen pontosan 2,5 mm a különbség a két készülék vastagsága között.

 

 

 

A makacs nyitóképernyő nem forgott, de a több menüelem igen

 

A kompaktság tehát megmaradt, amivel együtt kapunk egy négy sorból álló, kiváló minőségű billentyűzetet. A gombok jól áttekinthetők, a nagybetűkre való váltáshoz egy Shift billentyű áll rendelkezésre, a numerikus és egyéb, speciális karaktereket (vagy írásjeleket) pedig egy kék színű gomb megnyomásával érhetjük el. Valami oknál fogva magyar nyelvet nem tartalmazó Vivaz Pro került hozzánk, de a magyar kiadású telefonokon természetesen minden gond nélkül lehet ékezetes karakterekkel is dolgozni. Ehhez a szóköz billentyű mellett lévő Sym/áü feliratú gombot kell használni, aminek módját a mellékelt videóban az X10 mini pro esetében meg is mutatjuk. A gombok teljesen jó méretűek, formájúak, nyomáspontjuk tökéletes, nincsenek túl messze és túl közel sem egymáshoz. A navigáláshoz négyirányú nyílgombokat is kapunk, vagyis egy weboldal megnyitásakor a scrollozást is elvégezhetjük ezen a módon.

 

 

 

Az X10 mini pro lényegesen kisebb, de ez mégsem érződik a billentyűzeten

 

A kezelőfelület a Pro esetében is az a Sony Ericsson által átszabott, öt fülre osztott rendszer, ami hozott némi újdonságérzetet annak idején. A Vivaz Pro menürendszerének minden eleme elfordul 90 fokkal, amikor kinyitjuk, de a nyitóképernyő (legyen az bármelyik módban) nem, így ez néha azt eredményezi, hogy kinyitott billentyűzet ide, vagy oda, mégis álló helyzetbe kell fordítani a telefont, ha valamit a nyitóképernyőn szeretnénk elérni. Végül nem tartozik szorosan a megváltozott fizikai jellemzőkhöz, de nem tudjuk elkerülni annak a felemlegetését, hogy a Vivaz Pro sem tartalmaz távolságérzékelőt, így telefonálás közben nem kapcsol ki a kijelző. Így könnyen előfordul (ahogy számos alkalommal mi is előidéztük), hogy arcunkkal, fülünkkel olyan gombot nyomunk meg akaratlanul, ami mondjuk várakoztatásra teszi a hívó felet, aki utólag kicsit mindig értetlenkedik, hogy miért nem szóltunk a telefonba hosszú másodperceken keresztül. Ez kínos, kellemetlen hiba, illett volna kijavítani.

 

Cimkék: sony ericsson, vivaz pro, x10 mini pro, qwerty, qwertz

következő oldal »

Mobiltelefon

Sony Ericsson Vivaz pro X10 mini pro galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

lxdc 2012-04-09 20:40:57

Érdekes.....

Daniel 2011-10-26 13:27:51

Hali kicsit visszaolvasgattam és páran említik az aksit és a lemerülést... :)
van benne igazság, de ahogy figyeltem a konkurencia gyártok telefonjait azok is eddig bírják kb...
egyetlen hívája van amit én is már hallotam, az pedig a végleges 2.1es android.. :S kár hogy erre nem adnak ki ujabb androidot, mert azért nem ártana erre is fejlesztéseket kidobni... :)
Am aki ilyet akar és napi szinten ( éjjel ) tölti a telefont annak nyugodtan ajánlom rosszul azért nem jár vele az ember...

Brigi 2011-09-05 18:57:22

Hány nap telt el az új tarifákról szóló első ötletelés és a bevezetésük közt?? Valaki tudja mini prorol van szó!

Mykee 2011-06-14 09:46:51

Viszont amit még hozzátennék: kis ügyeskedéssel már lehet rátenni multitouch funkciót, kézzel, kódból kell bekapcsolni az n-es Wifi támogatást, telepíteni a 2.1-hez a JIT fordítót (natív kódfordító a procinak, hogy gyorsabb legyen a telefon, és csak 2.2-es androidban van benne alapból), és fájlkezelőt (Astro) is utólag kell telepíteni, mert nincs benne. Szóval fejleszthető, ha van az embernek bátorsága hozzá, amolyan jó kis néptelefon nemcsak nőknek.

Mykee 2011-06-14 09:45:59

- nem lesz hozzá hivatalosan nagyobb android verzió a 2.1-nél. Hiába a legjobb díjakat kapta vagy épp most árasztják a népet vele, a SE nem ad ki újabb androidot hozzá. Max a házilag készítettekben lehet bízni, hogy lesz pár normális. Ezeket fórumokon megtalálni, fejlesztik a srácok ezerrel, van már 2.2, 2.3, 3.0 is a mobilhoz!
- nincs és nem is lesz flash támogatás, mert (állítólag technikailag) 1 GHz alatt nem lehet megvalósítani... Ezzel csak privátban vitáznék, hogy akkor egy 500 MHz-es PC-n sem menne a flash?

Ettől függetlenül jó kis mobil, egyszerű vele webezni, de hamar megtelik a memóriája, mert a 2.1-es androiddal csak trükkel lehet kártyára telepíteni, viszont három Angry Birds, és egy Opera után már alig marad hely, és sikítozik, hogy tele van, mint a déli busz.

Mindenesetre nekem furcsa volt egy W810i után, ahol jóval fejlettebb multimédia volt mind fotó, videó és zenelejátszás terén is. Valamint szokni kell az érintőkijelzőt.

Mykee 2011-06-14 09:44:59

Én most cseréltem a telefonom X10 mini pro-ra, mert most előfizetéssel jó áron adják. Tapasztalatok:
- a marketben nem mindent engedélyeznek a felbontás miatt
- a videófelvétel és fotózás szinte semmilyen beállítással nem rendelkezik, még egy Walkman mobilban is több volt. (pl. sorozatfelvétel, felbontás). Ráadásul a lámpa is csak kijelzőről állítható, ami nem jó, mert nem mindig jól érzékeli, amikor gyorsan ki és bekapcsolásra lenne szükség.
- harmadik nap után SEUS-sal újra húztam a rendszert, mert megbolondult egy-két MOV állománytól, egyszerűen elcsúszott a kép, mint a rossz tévéadásnál...
- hamar merül (folyt. köv)

Bence 2011-05-17 17:14:28

Sziasztok!
Barátom múlt hét csütörtökön kapta meg X10 Mini Pro-ját és mondta,hogy Európai billentyűzetet kapott ő hozzá(mivel interneten rendelte) és hogy amúgy lehet választani,hogy milyen nyelvű legyen..Azt szeretném megkérdezni,hogy amit a videón bemmutat Horváth Balázs az milyen nyelvű?
És tudnátok amúgy ajánlani olyan érintőképes okostelefont,ami belefér az 50-60 ezres keretbe?
Előre is köszönöm!

bundi 2011-04-27 19:55:08

Szerintem a VIVAZ PRO a jobb mert nem ilyen kis tröpszli nekem azok a telefonok nem jönnek be
de persze ez csak az én véleményem.

emberem 2011-04-01 08:03:39

Sok minden érdekességbe kezdek belefutni itt.

Pumba 2011-02-20 00:01:41

Sziasztok van egy x10 mini prom és nem tudok sms-tirni ez szoftverhiba?

pappnandi 2011-02-16 19:57:46

tegnap vettem x10 mini pro :)

DjZoNe 2010-11-30 13:29:44

Tudjátok, 2 hónapja van meg az X10 mini pro-m és semmire nem cserélném le. Mondom ezt úgy, hogy előtte nagy Nokia sör voltam, természetesen volt a kezemben iphone is bőven. De azt a szabadságot, amit az android ad, az iOS sosem fog :)

Yenna 2010-11-19 13:07:18

Én szerdán vettem egy mini pro-t, és eddig nagyon elégedett vagyok vele.
Jelenleg csak annyi gondom lenne, hogy az van a leírásban, hogy egy sms 160 karakter lehet, de nálam szerintem ennél kevesebb betű után írja ki, hogy jön a második sms. Szerintetek ez beállítás kérdése, vagy csak nekem rossz a szemmértékem, és tényleg leírom a 160 karaktert? :)

commander555 2010-10-19 18:40:02

Sziasztok újra és bocsia hibáétr.(Törött az ujjam)Nem nagyon kellemes látni hogy így "leoltottátok" ezt a kis "találmányt" de ha én csinálnám nem 5 megapixeles kamerát raknék bele az biztos ,megpróbálnám normálisra ,elviselhetőre ésegyben olcsóra csinálni a telefont.Azért mert a mini protilyen szarra csinálták nem nagyon lehet kiigazodni ezeken egyik helyen azt mondjaák nagyon profi kis készülék másik helyen meg azt ,hogy legszivesebben kidobnák az ablakon.Ezek a hibákért már szinte mindenki az iphone-t veszi.Apám is azt vette ,egész jól elvan vele de hoppá az iphone nem találja meg a én x press music -omnak a blutotthját és ezért voltam ki.Minden tökjó és itt a hiba.



Mért kell minden profi szerkezetbe valami hiba????:( Ha a helyemben lennétek ti mien telefont vennétek?Szerintetek megvegyek egy vivaz prot vagy egy mini prot???????

commander555 2010-10-19 18:30:01

Hello!Szerintem nem olyan rossz az x10 mini pro mint az itt mondjátok.Lehet ,hogy nem a legjobb de azért nem is utolsó.Asúlya meg...

Amúgy ha tivenétek, akkor mien telefont vennétek a jelen helyzetben!

Mert én gondolkoztam rajta hogy veszek egy mini prot de ahogy megláttam a videót egyből kifeküdtem.Meg aztán máshol is írják ,hogy gyorsan lemerül... ez igaz???

Avivazról meg csak annyit pfff.ez nem telepon.

Nem is éri meg a maga 100ezer forintját se.A forma jó de atudás az lemaradt.

Úgyhogy tanácstalan lettem most meik lenne só telefon 80ezer forint kötül.

Válasz jól esne köszi!!! sziasztok C(:

Pitti 2010-10-07 20:13:18

Hát Scrácok nekem van minim de egy nagy kalap fos ez a teló!! nehéz kezelniu minden túl van bonyolítva sztem egy rakás...............

Okos 2010-09-15 19:51:20

Hello Nem tudjátok mennyibe kerül a vivaz előfizetésesen?

aromaterapia 2010-08-27 13:08:55

X10 mini pro, haj de hüj de jó.
Mindenki ilyet akar, mert ez mindent takar.
Csak az a baja, hogy nem jár hozzá a Maya.

Na? Ügyes vagyok?:D

Kerítés 2010-08-27 11:50:40

Lacy, bemész egy Tmobile-ba mondod hogy ki akarod próbálni és ki is próbálhatod, azért vannak hogy ezeket mutogassák egész nap. Egyébként vigyázz mert fennforog a kézben ragadás veszélye :D

Lacy 2010-08-27 10:20:02

Nekem is az x10 mini pro jön be. Kipróbálnám egyszer, hogy milyen. :)

fujitszu 2010-08-26 19:20:55

Én a kettő közül a vivaz pro-t választanám.

KKroy 2010-08-25 18:45:59

Öcsémnek x10 mini pro-ja van, elégedett vele, és szerintem se rossz. Amivel nekem gondom volt, az a"görgetés", ugyanis itt lökdösni kell a különböző lapokat, nem pedig görgetni, ami nekem furcsa volt. De nyilván csak azért, mert kocka vagyok :)

BlueFoxx 2010-08-25 16:11:22

Elírtam K850i

BlueFoxx 2010-08-25 16:10:51

Most egy K860i-m van. de leközelebb ezek közül veszek.

BlueFoxx 2010-08-25 16:10:10

Na ez már telefon.

aromaterapia 2010-08-23 13:47:18

Nem olyan jó mobil? Mindent tud amit a nagyok és mindezt kis méretben.

sefanatic 2010-08-23 12:42:36

Így van megkapta és jól is tette, elvégre ha az árat a kompaktságot illetve azt nézzük, hogy mennyire lett a kategóriájában illetve a modern telekommunikációban kiemelkedően jó készülék akkor én is neki adtam volna :)
nem azért mert csúcsmobil mert nem az, de amolyan olcsó átlagmobil ami nagyon jóra sikeredett, hisz minden benne van ami egy mai modern telefonba kell (nem szoftveresen értem, mert ebben még android 1.6 van csak :S) könnyű kezelni és nah... minek is mondjak bármit az EISA-sok megtették helyettem!

trekking 2010-08-17 11:40:28

Bizony. Megkapta az EISA 2010 díjat a legjobb telefon kategóriában:)
Ezen kívül amúgy az SE elhozott még pár díjat.

sefanatic 2010-08-17 10:20:47

Azért ez tulzás amit mondasz, és akkor is ez egy paraméter ezért nem a cikk íróját kéne hibáztatni..
Egyébként örömhír: Európa legjobb telefonjának választották az x10 minit! No ez a nem mind1 :D

trekking 2010-08-16 10:52:45

Tényleg hülyeség a súlyon filózni. ha fél kiló lenne a telefon akkor az már elgondolkodtató lenne. de 120 gram??? jézusom... ez egy nagy nulla. ráadásul szerintem minél nehezebb egy telefon annál több és erősebb cucc van belepakolva. nálam pl szempont volt vásárlásnál a súly is. szeretem ha nyomja a kezem, és nem viszi el az első fuvallat. Az lenne a legjobb ha minden telefon rozsdamentes acélból készülne.

sefanatic 2010-08-16 09:42:10

Azért azt nem mondhatnám, hogy az x10minipro az csak lányoknak/nőknek készült...
Sőt szerintem férfiaknak is tökéletes attól mert a mérete az elég kicsi még jó lehet sőt, nekem például kifejezetten előnyös is mert nem túl nagyon a zsebeim és nem is szeretem, ha túl nagy a telefon hiába okosabb is, de húzza a zsebem meg sokkal könnyebben ki is esik.. :S Egyszóval nekem bejött/bejön és pont :)

ilyenez 2010-08-12 12:39:46

Annyira felesleges ez a vita... tekintve hogy ha az autót teszem fel nem 500 kg lenne hanem 41%-kal több akkor az nem 2 kg hanem 200 kg, ez kb annyit jelentene hogy a teljesítménye is kb fel annyi ugyanis sokkal nagyobb súlyt kell cipelni. Egy telefon esetében más paraméterek megváltozását jelezheti, pont ezért ha nem értesz valamihez ne köss bele, arányaiban igenis helyesen fogalmazott a cikk író!

whale 2010-08-12 10:24:26

Az autónál azt írják ki mennyi a súlya, nem azt hogy OMG 2 kilóval könnyebb mint egy másik. Az érdekel hogy mennyi a súlya de az nem, hogy egy hangyaf... szóval hogy épp hogy pár grammal könnyebb vagy nehezebb. Ez az ami lényegtelen információ, főleg azok után hogy tudni 120 gramm az egész azaz iszonyatosan könnyű. Sőt talán ez a legkisebb és legkönnyebb okos-telefon az egész világon, ha tévednék valaki cáfoljon rám.

Ilyenez 2010-08-11 16:29:57

Azért van minden cikkben kihangsúlyozva mert fontos mert ez is egy paramétere egy telefonnak ugyanúgy minthogy egy autónak is fontos paramétere a súly holott az is hol érdekelne téged??? Ha nem érdekel ne figyelj oda ettől még sok embert ez bizony érdekel, ez is elárul valamit arról hogy mennyi vasat tettek bele, mennyire erős a váza stb.
És igen ez egy kifejezetten jó telefon ami a tömegnek készült és tökéletesen be is tölti ezt a teret!

whale 2010-08-11 11:12:08

Miért van minden cikkben amit olvasok kihangsúlyozva hogy a qwerty-s billentyűzettel rendelkező mobilok érezhetően nehezebbek, aztán meg utána írják, hogy ezek ilyen 20-30 grammok? Nem, tudom lehet én vagyok a nyomorék de ennyit nem neveznék érezhető különbségnek. Inkább a leszarós kategória. Mindenki annyira nagy ügyet csinál a súlyból miközben alig valami.

H.B. 2010-07-26 15:43:50

@S t r i c i: szerintem érdemes lenne a kihúzni a fejed ama bizonyos testrészedből és szétnézni az országban, mert akkor rájönnél, hogy az emberek, így olvasóink nagy része ezekre a szarokra (is) kíváncsiak. Azt hiszem szerencsések vagyunk, hogy nem te vagy az újságíró, bár szívesen elolvasnák egy tesztet a tolladból.:-)

A bakiért sorry, bár igazán nem vágom, mi a gond. Ezeket a videókat mindenféle szövegkönyv nélkül, legtöbb esetben egy nekifutással vesszük fel, sztem ennyi belefér. Ha az okozta nagyfokú derültséged, hogy miért az idegen szót használom, akkor nem tudok segíteni, mert a Symbian Touch az Symbian Touch.

A sörhöz jó egészséget kívánok:-)

Strici 2010-07-21 09:30:59

Na benyomok egy HB-t, no nem téged, hanem egy sört.

Strici 2010-07-21 09:22:27

Na végignéztem a videót, gondolom én voltam az egyetlen. Ebből a videóból egy Hofi paródia jutott eszembe, amikor a Nagy Magyarokat figurázza ki. What is this kerek? Zsömle te barom! Amikor kiejtetted, hogy touch, ajzószer nélkül is majdnem leestem a székről a röhögéstől. Legközelebb legyen unboxing, akkor legalább kimondhatod, hogy usb cable, meg three point five headphone jack.
A telefonokról: azért elég kaka, hogy még a főképernyő sem fordul el a vivazon. A videó végén említett mondat, miszerint 100 ezret is meg fog érni a boltokban gondolom csak nyelvbotlás, aki normális ennyiért gyári garis legendet vesz.
Az x10 mini pro persze, hogy gyors qvga kijelzője van, ilyen gyenge kijelzővel minden gyors, ez nem a SE mérnökeit dicséri, az 1 gigás x10 szerintem tetű lassú a többihez képest.
Cső!

Strici 2010-07-20 08:20:03

Elég gyengék lettek. A mini pro az kész vicc, qvga kijelző az nagyon foss, ráadásul sok program nem indul el rajta, a mérete is alkalmatlan mindenre, ilyen kicsi kijelzőn minden élvezhetetlen, az android 1.6 megint csak vicc, az ára szintén. A vivaz pro is túlárazott, ráadásul rezisztív kijelzős, és az ócska symbian még jobban tetézi.
Mikor lesz a legjobb tesztje, a galaxy s-é? Ne ilyen szarokkal foglalkozzatok, hanem komoly geek mobilokkal.

Csernus 2010-07-16 15:46:29

kb. ennyi igazad van. mindig el rontanak valamit a telefonokban. jól tettem hogy HTC desire-t vettem.

figyelő/olvasó 2010-07-16 11:20:09

Hm "Drága-drága,nem éri meg az árát.kicsi Proci teljesitmény.hibák tömkeleg ennyit csak ,jó minőségű múkszi kaszliért adnak a normális vevők pénzt.

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.