ThinkNavi T7: terminátor navigátor
írta Horváth Balázs, 2008. június 03.Kategóriák:
Életmód, GPS, Multimédia
A PNA-k nehézsúlyú bombázója érkezett meg hozzánk olyan komoly tartozéklistával, és méretekkel, hogy magunk is megilletődve láttunk neki a tesztelésnek.
Nincs mese: manapság már nagyon sokat kell tenni azért, hogy a személyis navigációs eszközök piacán kitűnjön az ember. Azaz a gyártó. Egyre több specializált, a legkisebb, a legdizájnosabb, motoros, kerékpáros, stb. eszközök kerülnek elő, mutatva azt, hogy a cégek megállás nélkül keresik a még be nem töltött piaci réseket. A koreai ThinkNavi ebben a luxuskategóriás navigációs eszközben, a T7-ben látja a fentiek lehetőségét.
Azért még tegezhetlek?
A kérdés nem véletlen, hiszen már a T7-est tartalmazó doboz is rendkívül nehéz volt, ami pedig előkerült belőle, az valami, nos, hatalmas. Egy 7 colos, 16 millió színt támogató LCD panel feküdt a doboz legtetején, s mikor kézbe vettük, azonnal kiderült: nem ennek súlya dobta meg a doboz tömegét. A TFT, vagyis a készülék maga kifejezetten könnyű, vékony, aminek az a magyarázata, hogy nincs beépített akkumulátora. Ha jobban belegondolunk, akkor jogos lépés ez, hiszen egy ekkora kijelzőhöz vagy súlyos, méretes akku kellett volna a hálózat nélküli működéshez, ha pedig nem lett volna nagy az energiaforrás, pillanatok alatt lemerült volna. Mindez azt jelenti, hogy a használathoz vagy a hálózatba, vagy pedig az autónk szivargyújtójára kell csatlakoztatni, másként nem megy.
A ThinkNavi T7 kezdőképernyője. Képgalériához kattintson a képre!
A T7-est forgatva látható, hogy egy SD-kártyahely (SDHC támogatás) áll rendelkezésre, ahol épp egy, az Európa-térképet (Navteq) tartalmazó adathordozó csücsül. Láthatunk egy USB-csatlakozót, 3,5-ös jack-et, a TMC-antenna helyét. A kezelőszervek, illetve a bekapcsoló gomb a kijelzőt körbeölelő kereten kaptak helyet, ami legalább annyi praktikumot jelent, mint kényelmetlenséget. A plusz-mínusz, valamint nyílgombok túlságosan könnyen nyomhatók, ezért gyakran előfordult, hogy a kezelés, a kijelző felé nyúlkálás közben véletlenül megnyomtuk őket.
A kijelző egyértelműen a T7 különlegessége, hiszen felülete hatalmas, fényereje példás, a felbontása nagy (800 x 480), szín gazdag, épp ezért több menüben úgy éreztük, jobban ki lehetett volna használni a helyet nagyobb betűtípusokkal. A menü fordítása, csiszolgatása még nem zárult le, úgyhogy az ezzel kapcsolatos problémák a piacra kerüléskor már orvosolva lesznek.
Ahol az SD-kártya lakik... Galériához kattintson!
Tudáshalmozó
Bekapcsolás után egy látványos menü fogadja a felhasználót, ahol válogathat a funkciók közt Természetesen a navigáción kívül számos egyéb lehetőségünk van, de vétek is lett volna kihagyni a ziccert, amit a nagy kijelző ad. Ennek megfelelően navigálhatunk, tévézhetünk, mozizhatunk, zenét hallgathatunk, fotókat böngészhetünk, dokumentumokat olvasgathatunk a T7-el. E funkciók nem igényelnek különösebb magyarázatot, kivéve a tévézés, hiszen a felső részen látható felirat alapján (DVB-T Navigation System) a ThinkNavi a digitális, földfelszíni TV-adások vételére is alkalmas, aminek előnyeit a Cowon A3 esetében már ecseteltük, illetve abban a cikkünkben arra is kitértünk, hogy jelenleg csak tesztüzem folyik, amit csak a város bizonyos pontjait lehet fogni. A képeken jól látszik, hogy a jobb felső sarokban bújuk meg az integrált antenna, vagyis ez esetben nem kell külső antennát csatlakoztatni a vételhez.
A jobb felső sarokban bújik meg az antenna. Több képhez kattitnson a képre!
A multimédiás részről még annyit, hogy a lejátszók felületeit meglehetősen leegyszerűsítették, feliratok nincsenek, vagyis kizárólag az ikonok alapján kell kiigazodni.











Írja le gondolatait a témáról!
Vélemény írása